Low-carbnak nem mondanám, mert azért darabjában még mindig van 15 gr CH, de valami varázslatos módon 15 gr fehérje is, szóval nekem tökéletesen megfelel egy reggelire, vagy edzés után, vagy akár még vacsorára is. Sőt, asszem a 160gr CH-diétásoknak is.
Egy kis fűszerrel nagyon finom zsemlék lesznek és még az a szejtán-íz is barátságosabb!
GLUTÉN OVERLOAD BUCIK (azért glutén overload, mert a liszt fele, konkrétan, búzafehérje. ami sokaknak nem jó, de akiknek nincs vele gondjuk, azoknak igen, mert, itt jön a varázsszó: komplettálni fogjuk!)
- 1 bögre szejtánpor
- 1 bögre tk. tönkölyliszt (magasabb fehérjetartalmú és egészségesebb, mint a sima búzaliszt, de az is tök megfelel)
- fél bögre csicseriborsóliszt, szójaliszt vagy bármilyen egyéb babliszt
- fél kocka élesztő
- 1 tk. oregano
- 2 tk. só
- 1,2-1,5 bögre víz + 1 ek. olívaolaj
A liszteket összekevertem, sóztam, fűszereztem. Meleg vízben felfuttattam az élesztőt, és tésztát dagasztottam. Nem nagyon kell dagasztani ugyan, a sok szejtántól expandergumira hasonlító állagú lesz hamarosan, inkább gyúrásszerű mozdulatokkal érdemes összedolgozni.
Meleg helyen megkelesztettem, fantasztikusan nagy és kemény lufi lesz belőle, nagyon szépen kel. 8 egyenlő részre osztottam, amiket zsemlékké formáztam (Limaránál van egy jó videó a göngyörgetés technikájáról), tetejüket bemetszettem, majd olyan kisebbféle bolti zsemle méretűre kelesztettem őket megint. Forró sütőben 20 perc alatt sültek nagyon szépre:)
1 db 115 kcal, 15 gr ch, 15 gr fehérje 2 gr zsír, 2 gr rost.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: kenyér. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 21., vasárnap
2012. október 20., szombat
Gyümölcsös guba? Kenyérpuding? Máglyarakás? valami olyasmi.
Tényleg nem tudom igazán, minek lehetne nevezni ezt a cuccot, de tulajdonképpen nagyon klassz desszert lett belőle. Ez is afféle kolisnak mondható kaja, mert maradékokból operál- de ezt már néha le se merem írni, mert annyira elszomorít, hogy mit jelent sokaknak a "kolis kaja" jelzős szerkezet.
Soha többé nem akarok látni sültkrumplis- ketchupos- sajtos- sültkolbászos- főtt tésztás rántottát.
KENYÉRPUDING ŐSZI GYÜMÖLCSÖKKEL
- fél kg. szikkadt kenyér
- 3 alma, 3 körte
- 7 dl. tej
- 2 tasak vaníliás cukor
- 5 ek. cukor
- egy marék mazsola
- aki szereti a tetején a tojáshabot, annak még 3 db tojás és 2 ek. cukor
A kenyeret felkockáztam, és a megmelegített, cukros tejjel meglocsoltam és hagytam állni. Aki tojáshabot csinál rá, az a maradék sárgákat ebbe a langyos tejbe nyugodtan belekeverheti, ettől igazán krémes, pudingos állagú lesz a lágy belseje, de ez nem fog nagyon hiányozni, ha nincs rajta tojáshab. Csak ezért nem érdemes tojást törni...
Az almát-körtét megpucoltam és felkockáztam, és összeforgattam a tejes kenyérrel meg mazsolával. Kivajazott tűzálló tálba tettem ezt a keveréket, és egy órát sütöttem közepesnél kicsit erősebb lángon.
Ha teszünk rá tojáshabot, akkor a fehérjéket kezdjük el verni, majd félkemény állapotban mehet bele 1-2 ek. cukor, majd keményre verjük, és a sütés utolsó negyed órájára rákenjük a habot. de én nemigen szeretem, egyrészt, meg nem is akartam volna vele szöszmötölni.
Így is nagyon finom volt :)

2012. augusztus 28., kedd
Egy "tökolyan, mint az igazi" kenyér
Bevallom, elég erős kétségeim voltak ezzel a kenyérrel kapcsolatban, mert ugye csináltam már szejtánt, és gondoltam hogy ebből csak egy nagy, szottyos buci szejtán lesz... aztán mégse! :O hoppá!
(ja, és megintcsak bocsi a lowcarb receptért, lehet már uncsi vagyok :( )
FEHÉRJEKENYÉR

- 1 csésze búzasikér
- 1/2 csésze zabpehelyliszt
- 1/2 csésze szójafehérje
- 1 tk. só
- 1 ek. olívaolaj
- fél kocka élesztő
- 2 tojás
- 1 csésze víz
Az élesztőt felfuttattam a langyos vízben, majd belekevertem a tojásokat és az olajat is. A száraz hozzávalókat is összekevertem majd beleborítottam a nedveset, és összegyúrtam. Dagasztani nemigen kell, lévén hogy az egész glutén, de álljon azért össze egy bucivá... Egy órát kelesztettem, majd enyhén kinyomtam belőle a levegőt (átgyúrni nemigen lehet), és 20 perc múlva forró sütőben 20-25 percet sült.
Egészen meglepődtem! Finom (na jó, ha valaki a szója ízére érzékeny, az ki fogja érezni, de szerintem néhány bolti kenyér ízét nézve, nem jogos a panasz), puha héjú, lyukacsos, illatos kenyér lett. Igaz, hogy kicsit rugósabb, mint a bolti, na de ha valaki evett már igazán jó kenyeret, azt ez se fogja meglepni.
Nem morzsálódik, langyosan is szép, vékony szeletet lehet vágni, pirítani is lehet.
Fantasztikus :O
Az EGÉSZ kenyér tartalmaz 67 gramm szénhidrátot összesen, ráadásul mind lassú felszívódású, úgyhogy ez egy epic win. És feltehetőleg nem pénzeltünk hozzá egy zsíron megmilliomosodott önjelölt egészségtudóst sem. Ójee.
EREDETI RECEPT

2012. augusztus 8., szerda
fehérjés kenyér (low-carb)
A korábbi fehérjesütik mind fojtósak lettek sajnos, és bár egy-egy turmixszal lecsúszott, azért kellett valami javításon gondolkodom. A norbiféle marhaságokért nem vagyok oda, hiába találtam sok mindent az ő receptjeivel...
Aztán találtam egy honlapot. Aholis nyálcsorgatások és HÚHÁk közepette végignéztem az összes kenyérfélét és mindenfélét. Aztán a blog írójától is kértem egy kis tanácsot. Aztán meg megsütöttem azt a baromifinom kenyeret. Csupa egészséges és clean eating hozzávalóból.
És végre a mélyhűtőből is eltűnt az a valag tojásfehérje...
LOW-CARB HIGH PROTEIN KENYÉR

- 1 bögre zabpehelyliszt
- 3/4 bögre natura ízesítetlen tejsavófehérje-por
- 1 nagy alma
- 2 ek. lenmagpehely
- 5 tojásfehérje
- 1 egész tojás
- 1-1 tk só és sütőpor
Az almát megszurkáltam egy villával, és 5 perc alatt a mikróban "megfőztem". Hagytam kicsit hűlni, majd kikapartam a főtt húsát, összekevertem a lenmaggal és tojásokkal. A tojsos katymaszt meg az összekevert száraz hozzávalókkal kevertem ki. 25 percet sült közepes lángon, kenyérsütő formában. Eztán a kenyérrudat, ha kihűlt, 4 darabra vágtam, amit még 4-4 vízszintes szeletre. így 16 szelet klassz kis centis kenyérkém lett.
szeletenként 61 kcal 5 ch 1 zsír 7 fehérje 1 rost
amúgy a főtt almás megoldás és a plusz tojásfehérje minden más hasonló sütinek jót tesz!

2012. június 11., hétfő
Tönköly...szöglet?
A lipótis tönkölykockán gondolkodtam a minap, és persze neki is álltam áttörpölni valami házi verzióra:)
Itt, a honlapjukon meg is találtam a receptet, illetve az összetevőket. Kicsit más lett, de nagyon jó, nagyon finom. Kissé fűszeresebb, mint az eredeti. Jobbanmondva direktebben fűszeres, nem csak az a "hm, nem is tudom mitől ilyen ízű ez az izé". És élesztős, nem kovászos. De jóval kevesebb ipari szuttymutty került bele:)
TÖNKÖLYÖS SZÖGLETES

- 2 pohár (ikeás, nem tudom pontosan mekkora, két és fél decire tippelnék) teljeskiőrlésű tönkölyliszt
- egy pohár fehérliszt (én fele ezékielt használtam, kíváncsiságból)
- egy pohár meleg víz
- egy evőkanál búzasikér
- két ek. szójatejpor (a lecitin miatt, de szerintem tojás is jó helyette)
- 5 deka vaj
- 3 ek. lenmag
- fél kocka élesztő
- só
1 tk paprika
1 tk fokhagymapor
1 tk só
1 tk curry
fél tk bors
nyolcad tk. chili
1 nagy ek. tönkölykorpa
A fentebbi hozzávalókból kelttésztát gyúrtam, amolyan pogácsatészta lett, gyakorlatilag nem meglepő. Kicsit nehéz dagasztani, a teljes lisztet mindig az. Hagytam kelni, és félóránként hajtogattam, így: A tésztát elfeleztem, majd téglalappá nyújtottam, melynek hosszabbik oldala felém néz. A rövidebb oldalából hajottam egy harmadot középre, ennek a tetejébe a szembelévő harmadot. Így felém rövidebb oldal esik már- egy képzeletbeli középvonalhoz hajtottam az alsó negyedet, majd a felsőt, és félbehajtottam. Ezt mindkét tésztafélellel megcsináltam, egymásra tettem őket, összekalapáltam a nyújtófával, és hagytam újabb fél órára.
Az újabb hajtogatásoknál figyelni kell a párhuzamos rétegekre!! A negyedik hajtogatásnál a fenti korpás fűszerkeverékből is szórtam.
Kinyújtottam az egészet (én túl vékonyra sajnos, hüvelykujjnyi vastagságot javasolnék inkább!), irdaltam, újra megszórtam a fűszerekkel, felkockáztam és forró sütőben 25 percet sütöttem.
Szokásos: a teljes liszt soká kel, és nem olyan látványosan. Nem volt elég zsíros a tészta, hogy szépen kijöjjön minden lemezke a tésztában, de azért látszik az erőfeszítés. Bátrabbak tehetik akár a vaj dupláját is, lévén hogy pogácsatészta az egész. Persze a napraforgómag meg pelyhek zúdulhatnak bele, ha valakinek akadnak otthon:)
Elégedett vagyok! Kellemes, fűszeres péksüti lett, csini, szabályos, simán elmenne boltinak is, úgyhogy gondoltam leírom, ha már ilyen jól sikerült, a kísérletet:)

2012. április 11., szerda
Csóró Kollégista: melegszendvicssütő extravaganza
Kicsit visszakacsintván a Csóró Kollégista-vonalra eszembe jutott, hogy a jó kis melegszennyessütővel nem is foglalkoztam még. Hát most pótolom, hajrá:)
Szendvicsreceptek, bundás kenyér, csirkesütés és egyéb izgalmak.
http://clatronic.hu/admin/kisgep/kepek/clatronicszendvics1642_0.jpg
A GÉP
a gép maga olcsón beszerezhető, újonnan 5-7, használtan vaterán akár másfélezer forintért is. Egyszerű, teflonbevonatos, háromszögesre osztott verzió is megfelel mindarra, amire nekünk kell, nincs szükség cserélhető betétesre.
Fontos, hogy fémmel ne piszkáljuk a kaját, mert megsérthetjük a teflont és az nekünk nem lesz jó, pláne a sütőnek.
SZENDVICSEK
A melegszendvics jó kaja, gyorsan megvan, az kerül bele ami van otthon, egy bögrés levessel és egy kis zöldséggel pedig akár komplett étkezés, ami ugye nem elhanyagolható, pláne, hogy a szikkadt kenyeret is ehetővé varázsolja. Ez pedig a bolti kenyerek esetében igen hasznos.
tonhalas szendvics
2 szelet kenyeret megkenünk tejföllel, megszórunk fokhagymaporral, majd lecsöpögtetett konzerv tonhalat pakolunk bele. Sajt nem fontos. Rájuk borítjuk a másik két szelet kenyeret, és sütés.
sonkás szendvics
Egy kis mustárral megkent kenyérre sonkát és sajtot fektetünk, majd szeletelt lilahagymát szórunk rá. Kenyér, sütés. A lilahagyma nem büdösít így, és mustárral kombinálva szerintem valami marhajó.
tojásos szendvics
Villával összetört főtt tojást egy teáskanál tejföllel és kis mustárral, sóval, borssal összekeverünk. kenyér, sütés.
pizzás szendvics
ketchupot oregánóval, vagy bolti pizzakrémet kenyünk a kenyérre, és sajttal és zöldségekkel töltjük meg. sütés.
kukoricás szendvics
személyes kedvenc. A kenyereket fokhagymás tejföllel kenjük meg, szórunk rá kicsi kakukkfüvet, és konzerv kukoricát. A sajt jó bele, mert összefogja a kukoricát és nem potyog ki:)
bundáskenyér
a kenyeret felvert tojásba mártjuk, és olajjal vagy vajjal enyhén kikent szendvicssütőben sütjük meg. Kalóriaszegényebb, gyorsabb és kevésbé büdös mint az eredeti:)
májkrémes szendvics
A kenyeret májkrémmel kenjük meg, és nagyon vékony almaszeleteket fektetünk rá. sütés.
kínai szendvics
az üveg alján maradt (mert, ugye, azért gyakran kosárba kerül az az üveg...) kínai mártással megkent szendvicsbe elég csak a sajt is:)
mexikói szendvics
maradék csilisbabot villával összetörjük és ezt kenjük a kenyerekre. Sajt jól jön:)
olasz szendvics
újabb kedvenc. maradék pestóval kenjük meg a kenyeret és vékony paradicsomszeleteket teszünk rá, no meg sajtot. sütés.
szardíniás szendvics
paradicsomos szardíniakonzervet villával összetörünk, és lilahagymával a szendvicsbe töltjük.
+1 maximum melegszendvics
(ehhez a sztori: gyerekként lángost akartam vacsorára, annak elutasítása után valami más extrémet, és anya így válaszolt: maximum melegszendvicset tudok csinálni, mert csak sajt van itthon meg kenyér! én meg: jó, akkor maximum melegszendvicset kérek. így lett a sima vajas-sajtos melegszendvics a maximum, mert mindig van hozzá a minimum :) persze akkor még az ndk-s partigrillben készült...)
vajjal vagy margarinnal megkent kenyérre sajtot teszünk meg a másik kenyeret, és megsütjük.
Sajt mindegyikbe jó, de nem kötelező, tekintve hogy drága alapanyag, de azért általában szokott lenni:)
EGYÉB TIPP
melegszendvicssütőben csirkemellet grillezni az egyik legélelmesebb kolimegoldás, ami valaha is az agyamig eljutott. Olajjal enyhén kikent sütő mindegyik vályújába csirkemelldarabot helyezünk, rácsukjuk a sütőt, és vígan sütögetjük 1-2 lámpaváltás erejéig. Egy fél csirkemell négy darabba vágva megsül egy kör alatt. Fordítani, ha nem ér rá a felső rész, érdemes.
Fűszerezés pedig annyiféle lehet! MIllióféle fűszerkeverék van. Bár a mesterséges cuccokkal nem árt vigyázni, nekem a sima só-bors összeállítás a legnyerőbb egy csirkeszeletnél. vagy a magos mustár...:P
Az ily módon megsütött csirkemellet pedig rögtön nyakon is lehet önteni valami szósszal, vagy rizzsel enni, amit ugye innen megtanulva minden jóravaló kollégista tud már főzni:)
de ha mégsem, akkor titoktipp: mikróban, kajásdobozban is lehet rizst főzni. Ugyanúgy kétszeres mennyiségű sós víz, a rizs, és egy doboz, aminek a fedelén van páranyílás vagy csak éppen nincsen teljesen rápattintva. 12-15 perc alatt kész. érdemes egyszer megkeverni is.
jó étvágyat, és ne éhezzetek, kollégisták- no persze és pláne ne egyetek mindenféle instant és kifőzdés szuttyot:)

Címkék:
Csirke,
csóró kollégista,
gyors,
hal,
hús,
kenyér,
mikró,
olcsó,
paradicsom,
rizs,
szendvicssütő,
tipp
2012. február 6., hétfő
A "mostanában-kenyér", vagyis sima fehér kenyér, mennyei magasságokban
egyszerű és olyannyira nagyszerű, hogy fogalmam sincs, hogy lehet a bolti kenyér olyan szar, amilyen. Gondolom attól, hogy parti homokéval megegyező tápértékű lisztből kéne normális állagot varázsolni mindenféle E-vacakkal.
- fél kg. liszt
- 2-3 ek búzasikér (ha kenyérlisztünk van, nem kell, ha sima, akkor erősen ajánlott)
- fél kocka élesztő (vagy egy ek. szárított)
- 3,7 dl víz
- fél- egy ek só
A vízbe belemorzsolom az élesztőt, és hagyom, hogy felfusson (a szárazat is!). Eközben kimérem a lisztet és összekeverem a sóval és a sikérrel. Egyszerre beleöntöm az összes vizet, és 3 3perces ciklusban (nem vagyok még olyan jó erőben mint a hajdani nagymamák...) ledagasztom. Egy órát kel általában a számítógép hűtőrácsának anyaméhi melegében, majd lecsapkodás után újabb felet, aztán formázom, bemetszem és újabb 10 percet pihentetem, míg a sütőt a pokol első körének megfelelő hőmérsékletre hevítem. Mikor beteszem, bespriccegek egy kis vizet a sütőbe.
Nem tudom, mennyi idő, mire megsül, rá szoktam nézegetni. Kellemes kenyérszíne alapján lehet ítélni:)
Le szoktam permetezni vízzel, szép cserepes lesz tőle.
Langyosan, még üresen is eszméletlen, egyszerű, mindennapi csoda.

2012. január 22., vasárnap
Ír szódás kenyér
Eléggé meglepett ez a "kenyér". Ugyanis ismertem az alap receptet, hogy barna liszt- mazsola- kömény- iró (rövid i)- szóda- só, de így magában nem mertem kipróbálni, kerestem hát egy kicsit lájtosított receptet. NNo, az meg olyan lett, mint valami délutáni sütemény! nagyon meglepődtem, persze gondolhattam volna, hogy ha a fentiekhez teszünk még vajat meg egy tojást, akkor kábé kapunk egy sütitésztát... na de sebaj, nagyon finom reggelihez való édeskés sütiszerű kenyér lett, és kipróbálom majd a rusztikusabb verziót is. Se mazsola, se kömény nincs benne persze, mert mindegyiket- úgymond- rühellem:D
ÍR SZÓDÁS reggelihez, teához, kávéhoz való édes KENYÉR az allrecipes-ről kicsit megváltoztatva
- fél kg. barnaliszt
- 1 ek cukor
- 1 tk só
- 1 ek sütőpor
- 1 tk szódabikarbóna
- 1 tojás
- 3-4 deka vaj
- 450gr-os pohár kefir, egy tk. citromlével (az iró helyett)
A száraz alapanyagokat összekevertem, plusz összekevertem az olvasztott vajat és a felvert tojást a kefirrel. A kerfirt beleborítottam a lisztbe, gyorsan összekevertem hogy átnedvesedjen az egész, és kivajazott kenyeresformába öntöttem. Sajnos, mivel itt a koliban a sütőn a hőfokot is szemre kell beállítani, azt tudom csak mondani, hogy a közepesnél picit erősebb lángon sütöttem kb. 45 percet. Tűpróbával tesztelhető.
Egyébként irót lehet venni kartondobozban, félliteres kiszerelésben, azt hiszem, a kunsági márkanév alatt (ami az egyik legjobb tejtermék-"márka" Mo-n...szerintem) a Sparban. Ha jól emlékszem. De persze lehet hogy nem :)

2011. december 19., hétfő
Előkarácsonyi almaleves és kenyérrecept
Egy kis igazán finom, lélekmelengető, tejszínes nasileves, karácsonyi fűszerekkel- nincs mit ragozni:)
KARÁCSONYI ALMALEVES
- 2 dl tejszín (160 ft)
- 4-5 db alma
- 2-3 ek. méz
- 2 kisebb csillagánizs
- 4-5 darabka fahéj
- 5 szegfűszeg
- 1 tk. liszt
Az almát megmostam, meghámoztam, felkockáztam, és kb. másfél liter vízben (nem biztos, lehet több volt...) a fűszerekkel és a mézzel feltettem főni. Mikor az alma megpuhult, a tejszínt a liszttel gondosan kikevertem, és óvatosan belecsurgattam a levesbe. Savanykás almánk volt, esetleg édesebbekhez kellhet egy csöpp citromlé.
Csíkos mogyorókrémes kenyérrel ettük (mentségünkre legyen, barna volt:) ).
és ha már itt vagyunk, leírom a legkirályabbul bevált kenyerem receptjét. Édeskés- karamelles a hozzáadott malátától, csodálatosan kívánatosan négerbarna, tele rosttal és finomsággal, mégis lágy és foszlós. Nagyon jó!
- 50 dkg liszt (fehér vagy barna, ahogy tetszik)
- 2 ek. búzasikér
- 2 marék búzakorpa
- 2 marék zabpehely
- 3-4 ek lenmag
- 2 ek olívaolaj
- 2-3 ek. zsíros tejpor
- 1 tk só
- 2-3 tk. őrölt maláta
- 4 dl víz (esetleg ha teljes liszttel dolgozunk, egy picit több is lehet)
- 1 tasak száraz élesztő
- táskanálnyi cukor
A száraz hozzávalókat összekeverem, és a vizet (és a benne cukorral felfuttatott!!! élesztőt) egyszerre hozzáöntve összekeverem a tésztát. Mikor összeállt, de még ragacsos, ráöntöm az olajat, és dagasztás közben dolgozom bele. Így sokkal könnyebb dagasztani, és ha kezd kicsit ragaszkodóbb lenni a tészta, addigra már annyit dagasztottuk, hogy az pont megfelelő mértékű enyhe ragacsosság már. Egyébként úgy szoktam ellenőrizni, hogy jó-e, hogy oldalra fordítom a tálat, és ha a tésztagombóc úgy gördül az oldalán, hogy szép hosszú sikérszálat húz, de leválik a tálról, akkor kész. 1-1,5 órát kelesztem, majd lecsapkodom, átgyúrom, olajos sütőformába teszem, és újabb pihentetés következik, 20 perc- fél óra. Ekkor dugom be a forró sütőbe, ráspriccelek egy kis vízpermetet, és fél óra- 45 perc alatt megsütöm.
Csodás, puha, foszlós kenyér lesz, apró kis bubik láncolatával, karakteres pörkölt, karamellás ízzel.

2011. október 16., vasárnap
Baklövés
Jelentem, a kenyér világnapja alkalmából sikerült az első véletlenül sótlan kenyeremet előállítani.
remek:D
remek:D
2011. október 13., csütörtök
Igazi kolis csövikaja
Megesik, hogy az embernek se pénze, se kedve főzni, mégis enni kéne valamit, kallódik egy fél szikkadt kenyér a polcon, még krémmel is rossz, nemhogy magában... Ilyenkor jön a kunyerakaja, ha valaki már egy sűrített paradicsom-konzervet vagy tejet ad, máris összedobható valami!
EDIT: reagálva a sok fúj, milyen kaja ez?-kérdésre, elmondanám hogy a mákos guba gyakorlatilag ugyanez, csak édes. Ha az "ázott" kenyér undi, az ázott kifli miért nem?
Rakott kenyér
fél kg. szikkadt kenyér (héjjal vagy héj nélkül, ízlés dolga vagy a kenyér állapotától függ)
1 üveg paradicsomszósz, vagy 1 közepes doboz sűrített paradicsom egy pohár vízzel, bazsalikommal és kis fokhagymakrémmel kikeverve
sajt, szalámivég, kolbászkarika, zöldségek, ami akad.
A kenyeret felszeleteljük és egy tepsi vagy jénai aljába egy rétegben lerakjuk. ezt megszórjuk a talált töltelékekkel, nálunk sajtkocka volt és paprika, meg olajbogyó. A szósz felét ráöntjük, majd újra lerakjuk kenyérszeletekkel, és újra nyakon öntjük a szósszal. Tetejére burzsoá módon tehetünk sajtot, majd forró sütőben süssök össze kb 15 perc alatt, amíg a sajt vagy a kenyér megpirul a tetején.
Kiadós, finom, és nagyon olcsó, eltünteti a maradékot amit eseteg a szobatársunk hagy ránk, vagy nekünk maradt, de még koldulással is össze lehet szedni a hozzávalókat:)
Más
Ugyanezt lehet sós tejjel (+1 tojássárga) és sajttal, valamint különféle fűszerekkel turbózva készíteni, ez esetben a tej kb 3-3,5 dl. legyen.
Édes verzió
Ugyanezt meg lehet csinálni cukros tejjel (amiben esetleg egy tojássárgáját kikevertünk), lekvárral vagy mondjuk banánnal rétegezve, de simán kakaós cukorral vagy fahéjjal is remek.
ár-érték arány nevetséges, egy adag kaja alig 100ft-ból jön ki. Mutasson valaki jobbat! :)

tej,
tojás,
vega
2011. szeptember 21., szerda
Olajbogyós-aszalt paradicsomos ciabatta
Hát ez a hülye blogger, meg az újításai... agyrém. Amúgyis elég régen írtam de most is 3 napba telt, mire összegyűjtöttem a türelmemet ahhoz, hogy nekiálljak végre rendesen... vagy csak a kolisnet volt szar, nem tudom, de sehogy nem tudtam írni a bejegyzés-ablakba... meh.
Mostanában nem nagyon brillírozok, mert elkezdődött a suli, a kínai szak gólyája lettem (ah milyen jó nekem, nincs még egy ilyen hülye a világon, hogy japán szak befejezése után kínaira menjen... nyehe) és alig van energiám bármire. Bár ahogy így kezdünk belerázódni a dolgokba, egyre inkább felülkerekedem a nehézségeken...de főzésre eddig kevés futotta. Mindenesetre enni kell, tehát amit egyébként is minden nap vagy minden másnap sütök, az a kenyér. Néha kicsit megrafkózva. Mint ezt.
OLÍVÁS-ASZALTPARADICSOMOS CIABATTA
fél kg. liszt
2 tk. búzasikér, minőségjavításra
1-2 marék tönkölykorpa, hogy anyag is legyen benne
1 tk. élesztő
1 tk. só
4 dl víz, de lehet h több is kell
15 szem olajbogyó
10 szép aszalt paradicsom
A száraz hozzávalókat összekevertem, dúsítottam a felaprított olívával és paradicsommal, majd felöntöttem vízzel, és úgy kábéra, mint a dnkt, összekevertem, míg összeállt. Elég lágy (híg?) de formatartó tésztának kell kikerekednie, amit kézzel is megdolgoztam kicsit, de nem igazán fontos- a hosszú-hosszú kelesztés elintézi:) 2 óra pihenés után egy éjszakát a hűtőben töltött, majd másnap, kivétel után, hagytam hogy visszamelegedjen szobahőmérsékletűre, és megint megtapostam kicsit a tésztát. Kiborítottam a meglisztezett asztalra, és olyan másfél ujjnyi vastag, kb A/3-as méretű négyszöggé igazgattam, melyet 8felé vágtam, meghintettem liszttel, és forró gőzös sütőben sütöttem meg, kb 20 perc alatt.
Szendvicsnek remek! Nekem 8 kb. 120 grammos (lemértem! :) ) kenyérke lett belőle tökéletes, nagy lyukakkal, masszív tésztával, amiből eggyel is teljesen jól lehet lakni, finom emmentálival, paradicsommal, kefirrel:)

egyfazekas,
kelttészta,
kenyér,
mindennapok,
paradicsom,
reggeli
2011. június 4., szombat
DNK-kenyér evolúció!!!
Pár éve tombol a DNK-kenyér a blogokon és a neten, és ezer meg ezer "megcsináltam, soha többé nem veszek bolti kenyeret" fogadalom után kíváncsi lennék, hányan sütik még mindig a dnkt. Én személy szerint türelmetlen vagyok vele. És nem szeretem, hogy a jénai aljából vagy ki kell vésni, vagy lötyögős marad a közepe. Meg azt se, hogy váratlan kenyérelfogyás esetén semmire nem megyek vele.
Viszont. Találtam egy könyvet, ami valójában nem olyan nagy ötlet: bazinagy adag dnk- tésztákat kever be és 2 hétig hűtőből fogyasztgatja és használja fel lassan. (ja, angolul van. Ha valaki ismer olyan kiadót, aki kiadná magyarul, szóljon, mert lefordítanám! Szakmába és hobbiba is vág!) Tuti tipp, de erre sok dnks biztos rájött már (nem szégyen, ha nem, ezelőtt én sem). Ami viszont az igazán király ebben a könyvben, hogy nemcsak a 3csliszt-1,5csvíz-1tksó-1/4tkélesztő eléggé egysíkú vonalán mozog, hanem írói kifejlesztettek mindenféle magos-lisztes, rozsos, kicsit barna, totál barna kenyereket is, és dnk kalácsokat, brióst, amerikai stílusú édes kenyerek rengeteg verzióját, mindet ilyen hűtőben elállós dnk-tésztával. Marhanagy ötlet. Hétvégenként bekeverünk 3 kiló lisztből egy adag kenyeret, egy fél adag kalácsot, és 2 heti falhasználási időn belül minden nap, 5 perces munkaidővel van FRISS, SAJÁT kenyér, pizzatészta, zsemle, kalács, briós, mazsolásbuci, lángos, fánk. Durvanagy. Megéri azt a 25$t, amiért ebayen meg lehet venni. Meg ebookként is meg lehet venni. Baromijó cucc. Vettem is az ikeában jó nagy dobozokat a tésztának. mert ez, ez szerintem zseniális. Komolyan!
A kipróbált "100% teljeskiőrlésű szendvicskenyér" egyszerűen remek. Minden olyan hibát, amit valaha is a teljeslisztes kenyerekkel vétettem és nagy nehezen megtanultam (vastag, mégis masszív héj, tömör, ragacsos belső, sületlen mégis égett, megkeletlen, szétrepedt, vághatatlan, száraz, akármi) első alkalommal kikerülte és tökéletes, igazi szendvicskenyér lett belőle. Enyhén édes belső, könnyen vékonyra váhgató, héja puha, mégis összetartja a kenyeret. És a legjobb. Nem kell a forró jénaival bénázni! sehol de sehol nem kér olyan jénais mikroklímát, amivel eddig csak elbasztam a kenyereket. Sütőlemez, sütőforma mindehol elég. Csak vízzel permetezni sülés közben. Ikeában vettem is permetezőt hozzá. Ez baromira bejött ez a könyv. Kipróbálom majd a kalácscuccokat is. Meg az édes kenyereket. Ajánlom ezt a könyvet nagyon, de tényleg.
![]() |
| Forrás: http://www.chindeep.com/ |

könnyű,
mindennapok,
olcsó
2011. május 30., hétfő
Paradicsomos kenyér- nem nagy ötlet, de nagyot szól:)
Tegnap este kenyeret kellett sütnöm, és valami izgalmasabbra vágytam már. Nem telt hosszú időbe, míg a paradicsomos-bazsalikomos-olívabogyós kenyér kipattant a fejemből- és az is csak 2 órába, míg a sütőből kipattant.
3 bögre liszt
2 tk. morzsolt bazsalikom
1 tk. só
1 tk. cukor
fél kocka élesztő
1 jó nagy ek. sűrített paradicsom (30%-os, ütős!)
15 olívabogyó, apróra vágva
negyed tégla vaj (VAJ!) (=5 deka)
1 bögre víz
(és én még tettem hozzá egy-egy marék zabpelyhet és lenmagot)
Az éleszőt langyos vízben felfuttattam a cukorral, és addig összekevertem a száraz hozzávalókat, a vajat meg felkockáztam, és a lisztre szórtam, meg rácsaptam a paradicsomsűrítményt is. A felfutott élesztős vízzel megdagasztottam a tésztát, amit egy órát kelesztettem, majd cipóvá hengergettem, bevagdostam a tetejét, és amíg a sütő forrósodott, egy negyed órát kelt még. Majd 35 perc alatt sült szépre. Még melegen, vajjal és paradicsommal ettük meg a felét...ma reggel meg a másik felét. eszméletlen finom lett. Egy kis pesztóval-sajttal melegszendvicsnek meg egyenesen orgazmikus lehet.
Igazából egyébként ez a teljeskiőrlésű kenyér cucc, annál jobb lesz, minél tovább kel. legalábbis ahogy rájöttem. fehér lisztnek valóban bőven elég az egy óra- 15 perc kelesztésdolog, ennek kicsit több nem árt, mert elég tömörre sikerül. Mondjuk az nem baj, én szeretem ha masszív egy kenyér, csak éppen így 1-2 nap alatt meg kell enni. Meg ha nem sül eleget, könnyen ragacsos marad a közepe. Na mindegy egyébként, így a legjobb tanulni, szépen, tapasztalattal. Nem vagyok még elég öreg a tökéletes kenyérhez egyébként sem :D
egyébként meg bocsi, hogy ilyen laposan blogolok mostanában, ezerfelé jár az agyam, nem vagyok topon energiát illetően sem, az államvizsga fogát vicsorítva közelít, és egyébként is, ez a meleg lerohasztja az ember agyát:(

2011. május 21., szombat
Mókus kiképzőtábora 2. Az alapvető szénhidrát- Kenyér!
Azt nyilván mindenki tudja, hogy az európai ember számára az alapvető szénhidrátot biztosító leggyakoribb gabonafajták legelterjedtebb fogyasztási formája a kenyér. A kenyér szimbolikájáról és átvitt jelentéseiről nem is érdemes elkezdeni beszélni, pszichológiai és irodalmi szakdolgozatok és cikkek százait fel lehet hozni. Ami igazán fontos, az az, hogy a kenyér maga NEM rossz, hiába szidja mindenféle diétamániás, és hiszi el mindenki. A kenyér jó. A bolti kenyér, az a rossz. Felfújt, ízetlen, lisztjavítókkal teletömött vacakok, amit ráadásul a pék is egy instantkenyeres zsákból kilapátol és vízzel kikever. Ennyi a munkája vele. Merem állítani, hogy többet tudok egy kenyérről, mint egy mai magyar "pék". Pedig nem vagyok Limarának se szomszédja, se lánya, még csak ismerőse sem:) Tehát nem, a kenyér, a JÓ kenyér, az nem mumus.
Ráadásul, mivel a minden nap fogyasztott táplálékok közé tartozik, tökéletesen alkalmas arra, hogy fontos és egészséges dolgokat sunnyogjunk be vele az étrendünkbe. Ezek közül pedig a legfontosabbak a rostok. A mai ember eszméletlenül rostszegényen étkezik. Fő baj ebben ugye a fehér liszt, amit mindenféle tápanyagától és igazi értékétől kiheréltek, és az a rengeteg hús, amit a mai ember eszik. Minden nap húst, valamilyen formában. Gondoljatok bele. És milyen kevés gyümölcsöt! Tehát mi lenne az az anyag, ami megköti a salakanyagot és megkönnyítené a távozást? SEMMI. Így az ember felpuffad, rosszul érzi magát, nem tud vécére menni, és a reklámok hatására még azt is elhiszi, hogy két hétnyi joghurtzabálással majd rendbe teszi ezeket. Hát, nem-nem. Ide más kell. Ide az kell, hogy tudjunk választani, hogy tudjunk, megtanuljunk gondolkodni, vásárlás és evés előtt is. Ne 89 ftos tesco lisztet válsszunk tehát. És ha nincs pénzünk a 400ftos magos-rozsos extra őzvadász kenyérre, akkor kötényt fel, süssünk magunk! Mert bárkinek sikerülhet. Bizony!
Nálam már ez a hosszasan kikísérletezett, mindennapi kenyér. És a fehér kenyéren nőtt T. is megszerette. Egyáltalán nem fűrészporízű, ahogy a barna kenyereket ócsárolni szokták, és igencsak egészséges. Bár annyira nem igazi, hogy kovásszal készült- ennyiben azért még csalok :)
3 bögre teljeskiőrlésű tönkölyliszt ( lehet fehérliszt is kezdőknek, de jó fajta legyen!)
3 ek. lenmag (erről írok még, iszonyú fontos!)
1 tasak száraz élesztő
2 teáskanál barna maláta (ázsia boltban kapható, ettől lesz a kenyér kellemesen édes-karamellás ízű!)
Fél- háromnegyed bögre pehely (mikor mim van, általában zabpehely, mert az olcsó, 150ft/fél kg a sparban. Most volt kölespelyhem is, az is került bele)
1 bő tk. só
http://www.youtube.com/watch?v=ghTHww6s9X0&feature=related videó a dagasztásról. Kicsit siet a gyerek, de a lényeg jól látható. A tésztát a tenyér tövénél levő csontos résszel, testsúlyunkkal ránehezedve gyúrjuk egy gördítő-hajtogató mozdulattal. Nem olyan nehéz, beletanul az ember hamar. Pláne, ha az agya legmélyén szerepel egy valamikori nagymama, akit dagasztani látott… Isten áldjon minden ilyen nagymamát!
Nna, ha a dagasztás megvolt, konyharuhával letakarva, tálban egy órát pihenni hagyjuk a tésztát. Az élesztő hatására megkel, mivel az a cukrot és keményítőt elkezdi megenni, és szén-dioxidot termel mellé. Így nő meg a tészta. Egy óra elteltével újra átgyúrom, majd egy újabb órára pihenni hagyom a kenyeret. Ha letelt a pihenő, a kenyeret újra árgyúrom, és cipóvá formázom, bavagdosom kicsit a tetejét. Ekkor begyújtom a sütőt, hogy a lehető legforróbb legyen. negyed óra múlva bedugom a kenyeret a sütőbe, és permetezővel spriccelek be egy kis vizet, de ez nem olyan fontos, csak "tökéletesít". 45-50 perc sütés után az aranybarna, illatozó kenyérkénket ki is vehetjük a sütőből. Kis állás után lejön a tepsiről is, ha esetleg odaragadt volna, és konyharuhába bugyolálva hagyom hűlni.
Kellemes, vékony-ropogós héjú kenyér lesz, olyan belsővel, amibe valóban harapni kell. Mert a kenyér az legyen kenyér.
Ugyanezt a receptet kicsit több vízzel és jóval kevesebb élesztővel dagasztás nélküli kenyérként is szoktam sütni. Ekkor a kikevert hozzávalók 12 órán keresztül magukra vannak hagyva, majd egy olajos jénaiba kaparom a nyúlós, lágy tésztát. Hideg sütőbe teszem fedőstül. 45 perc múlva leveszem a tetejét, és 10 percig sütöm még, hogy megpiruljon. Többi ugyanaz.
A lenmagot illetően. Fontos. Nagyon fontos. és nagyon hasznos. Az ízületek "olajozásában", a salakanyagok megkötésében, a benne lévő szívvédő zsírsavak és bőrszépítő vitaminok elég indoknak kell legyenek ahhoz, hogy napi egy teáskanállal joghurtban, kenyérben bevigyen belőle az ember!
süssetek kenyeret! Jöjjetek rá, hogy milyen jó! Érezzétek, hogy a saját munkátok jól sikerült, és megéri! Így kezdődik a fogékonyság a jó dolgokra! És zsebeljétek be a csodálatos otthon-érzetet teremtő kenyérillatra előbukkanó szomszédok irigykedő dicséreteit!
2011. április 3., vasárnap
Ó, az a gyönyörű kenyér!
Most csak sima dnk, tönkölylisztből, zabpehellyel, zabkorpával, lenmaggal, mert valami rusztikusra volt kedvem. És csodálatos kenyereket mutató videó. Mindig bolondnak éreztem magam kicsit, hogy szeretnék egy frissen sült, ropogós kenyér belsejébe költözni...
2011. február 7., hétfő
Diéta- rozskenyér, párolt káposzta
A nagy téli zabálások és vizsgaidőszak-hozta sörözések következtében elég kellemetlenül meghízottnak kezdtem magam érezni, így úgy döntöttem, diétázom kicsit. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem eszem, nem főzök- én nem vagyok az az eszetlen önjelölt diétamániás, akinek a diéta azt jelenti hogy "csak almát eszem" vagy "csak salátát fogok enni" vagy "nem eszem krumplittésztátkenyeret". Ezek szerintem marhaságok. Enni kell, egyszerűen mást kell enni. és nem zabálni.
Tehát az étrendem reggel 2 tojás, 1 szelet teljes kiőrlésű rozskenyér. Ebédre rendszerint salátát eszem tonhalkonzervvel/ sült csirkemellel /sült hallal és zabkorpával. Vacsira 1 kefir és egy újabb szelet rozskenyér.
Eredetileg teljes tönkölykenyeret akartam sütni, de nem kaptam lisztet. Azóta vettem, tehát a következő próbálkozásom az lesz. Amúgy nagyon jól megy, a rozskenyér ízlik és igencsak érzem jótékony hatását. Különben is rühellem a mindenféle szirszarokkal felfújt bolti lufikenyeret, gyakran sütök magamnak, de a teljes liszteket illetően ez volt az első próbálkozásom. Hát, kellett volna bele tennem búzalisztet is, erre gondolhattam volna, mert nem nagyon kelt meg vagy lett lyukacsos a tészta, de tulajdonképpen az ilyen kenyerek amúgy is tömörek, elégedett vagyok azért a végeredménnyel, mert árban negyedannyiba jött ki, mintha vettem volna bolti teljes magos kenyeret. Sőt.
ROZSKENYÉR
Kicsit túlvakuztam a képet. Rohadtul nem tudok fényképezni.
- fél kg. teljes kiőrlésű rozsliszt
- 2-3 ek. olaj
- 1/3 csomag élesztő
- teáskanál sütőpor
- jó nagy marék lenmag
- 1tk. só
- víz, ami nem tudom mennyi volt, amennyit felvesz.
Összekevertem, ledagasztottam, fél napot kelesztettem, de nem kelt sokat. Talán sörrel kipróbálom legközelebb, hoyg felnyomja-e. Fél óra alatt megvolt forró sütőben.
Ahol bevagdostam, azok a szeletek. Elég masszív kenyér ez. Olyan őzvadász fajta. De nagyon finom, bár a belseje tömör és ragacsos. Nem sikerült olyan jól mint akartam, de ehetőnek ehető, és finom.
EDIT:
Időközben ezerszer jobb rozskenyeret csináltam már, rájőve sok hibára, amit itt elkövettem. Például a kenyérbe kell búzaliszt, vagy sikér, anélkül mindig ragacsos marad. így 30-20 dkg rozs- tönköly összeállításban, élesztővel és sütőporral jól sikerült, de mondjuk 1-2 ek. búzasikér is javít a dolgon.
Egyik nap olvastam fahéjas párolt káposztáról. Nem volt nekem újdonság a dolog, ettem már, csak egyszerűen az, hogy marhán megkívántam. Nem is volt már salátakeverékem, viszont káposztám igen. Megcsináltam hát. Mellette egy negyed csirkemell, fokhagymás olajban pirítva.
FAHÉJAS PÁROLT KÁPOSZTA
- 1ek cukor
- 2-3 ek olaj
- 1 kg káposzta (ez nálam egy fél fej volt)
- szegfűbors, őrölt fahéj, babérlevél, só, bors
- ecet
Az olajon megkaramellizéltam a cukrot, majd belekevertem a káposztát és pirítottam kicsit, míg illatos lett. felöntöttem fél pohár vízzel, szórtam bele 2 babérlevelet, sót, borsot, egy tk. fahéjat, 4 szegfűborsot. Fedő alatt negyed óra alatt lett puha, a végén 2 ek almaecetet öntöttem rá.
A napokban szerintem saláta lesz, mert sok alapanyagot vettem hozzá a piacon, aztán főzök majd répafőzeléket, vagy répapürét. vagy ilyesmit. mert az fincsi.
A diéta meg jól halad szerintem, bár kicsit kómás vagyok néha. De érdekes amúgy, hogy nem vagyok kívánós. meg éhes sem. jó tapasztalat, a teljes kiőrlésű kenyereket illetően. A boltival még nem volt ilyen!

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)