Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki frankón rühelli, hogy a diákcsemege több, mint fele földimogyoró meg mazsola. És, miután a lényeget kiválogatta az ember, nemigen lenne szíve azért azt a méregdrága diákcsemege-maradékot úgy elszórni. Úgyhogy kitaláltam valami egészen kellemes maradékeltüntető módszert, egy amolyan kínaias beütésű csirkehúsos stir-fry képében.
DIÁKCSEMCSIRKEGEcsirkediák...izé.
- 25-30 deka csirke/pulykamell, felkockázva (500 ft)
- 2 gerezd fokhagyma
- egy nagy marék földimogyoró-mazsola keverék (100 ft)
- 2 ek. szezámmag
- 1 ek. édes sötét szójaszósz
- 1 ek. világos sós szójaszósz
- 1 ek. cukor vagy méz
- fél tk. ecet
- csiliszósz
- pici olaj
- kínai fűszerkeverék
- csipet őrölt fahéj
Serpenyőt hevítettem, amiben szárazon megpirítottam a magokat, mogyorót, és fene válogatja ki, a mazsolát is. Kiöntöttem egy kis tálba. Eztán a forró serpenyőben kis olajat hevítettem, és megpirítottam a csirkemellet. Eztán nyomtam rá a fokhagymát, és ezzel is sütöttem még egy picit. Fűszereztem és ráöntöttem a magokat is, majd a szójaszószokkal, ecettel, csiliszósszal ízesítettem, összefőztem az egészet. Mikor már újra le-lekap, megszórtam cukorral és ráégettem kicsit.
Én salátával ettem, de természetesen ez is rizs vagy szójaszószos sült tészta mellett frankó igazán...
két nagy adag vagy három átlag.
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Csirke. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 15., hétfő
2012. szeptember 5., szerda
A veribeszt sültcsirke evör
Van valami ebben az iskolakezdési mizériában, amitől az embernek olyan leküzdhetetlen őszérzése lesz. Annak ellenére, hogy még mindig verdesi a harminc fokot az idő, és a paradicsomom még be se érett, már valahogy tudat alatt kívánja az ember a teázásokat, pulóvereket és comfort foodokat.
Klasszikus comfort food a sültcsirke az amerikai-európai kultúrában. Abszolút. És náluk a hálaadás miatt az ilyen sültesdi külön őszérzés, és hiába a magyar szellem, ezt a hatást lehetetlen elkerülni...
LEGEGYSZERŰBB ÉS LEGFANTASZTIKUSABB SÜLTCSIRKE

- 1 másfél kilós csirke (én kiharcoltam egy boldogcsirkét, ah de fényűzőek vagyunk így szeptember táján... de nem bántuk meg, KLASSZISOKKAL jobb húsa -és élete- van!)
- 1 citrom
- 4 nagy répa
- friss rozmaring, 2 szál, kis csokor petrezselyem, 3-4 levél friss zsálya
- 3 kis hagyma
- 1 fej fokhagyma
- só
- bors
- fokhagymagranulátum
- olívaolaj/vaj
- 1-2 ek. liszt
A csirkét megmostam, a farháját egészségügyi megfontolásból leszedtem. (azért egy falat tepertője lett :P ) A hasába tettem a citrom felét, negyedekbe vágva, egy kicsi hagymát, félbevágva, valamint a zöldfűszereket, no meg sót. Kívülről is megsóztam, borsoztam, fokhagymáztam. A répahasábokból, hagymanegyedekből, fokhagymagerezdekből vetett ágyra fektettem, és egy kevés olívaolajjal, valamint a citrom másik felének levével locsoltam meg. Lefóliáztam, és 200 fokon sütöttem egy órát. Levettem a fóliát és sütöttem még bő fél órát.
Kivévén a tepsit, a csirkét mellével lefelé tányérra tettem (így a szaftok átcsurognak a mellébe, és porhanyósabb lesz) és kihalásztam a répákat is mellé. A szaftról lekanalaztam a zsírt (suttyomban, nehogy a zsírsejtlétjogi ombudsman szót emeljen), szétnyomtam benne a hagymákat (a fokhagymahéjat természetesen kiszedtem) és a gázra tettem a tepsit. Két ek. liszttel sűrítettem be a barnamártást, fel-felkapirgálva a leégett finom kis darabokat...
Zöldséges barnarizzsel a csodálatos futkosóscsirkehús és az isteni szaft...ahhh. Na, ez jó indítása az iskolaévnek. Az ősznek. A délutánnak. A hét második felének. A... ah.

2012. június 20., szerda
Kentucky fűszeres csirkefalatok capresevel
Amint megláttam Alexa Christi posztját, rögtön tudtam mi lesz az éppen kiengedő csirkecombos csomag sorsa. Amiben, mint kiderült, volt még két szárny is...
KENTUCKY FŰSZERES CSIRKECOMBFALATOK (+SZÁRNY) ÉS OLASZ PARADICSOMSALÁTA

A fűszerkeveréket kicsit módosítottam, az eredeti a fenti linken található, én így készítettem:
- 1 tk. egész koriandert összertörtem mozsárban (mert csak az volt) és összekevertem
- 1/2 tk őrölt köménnyel
- 1 tk. kurkumával
- 1 tk. gyömbérrel
- 1 tk. morzsolt majorannával
- 1 tk. morzsolt rozmaringgal
- 1 tk morzsolt tárkonnyal
- 1 tk. kakukkfűvel
- 1 tk édesnemes paprikával
- 1 tk. füstölt paprikával
- 1 tk. chilivel
- 1 tk. frissen tekert tarkaborssal
- 2 tk. fokhagymaporral
- 2 tk sóval. Tulajdonképpen csak a füstölt paprika a változtatás, meg a kevesebb féle csípős paprika. Meg a só.
Két kifilézett, falatokra darabolt egész csirkecombhoz és két szárnyhoz egy ek. fűszert és egy ek. olívaolajat tettem, jól összeforgattam és pácoltam egy órát. Serpenyőben megpirítottam, majd egy kis vizet téve alá, fedő alatt öt percet sütöttem, majd újra lepirítottam, hogy a falatok azt az égett kis pörzsanyagot megkapják és felszedjék (amit öcsém "csirkehordaléknak" nevezett el kiskorában...).
A capresehez felkarikáztam négy gigantikus paradicsomot, szedtem egy marék bazsalikomlevelet, karikáztam egy mozzarellát (amíg 1000 ft egy gombóc belőle, addig nem bivaly, bocsássa meg a hautecuisine magyarország ek. (eszmei közösség) minden képviselője), és szépen rétegezve legyezőszerűen körberaktam egy tányéron. Tálaláskor olívaolajjal és balzsamecettel löttyintettem meg, és szórtam rá egy kis sót is.
remek, nyári, könnyed ebéd volt, a fűszer pedig egyenesen fantasztikus, nagyon szépen köszönöm a receptjét!!! Terjeszteni fogom:)

Címkék:
Csirke,
fűszernövények,
gyors,
hús,
paradicsom,
sajt,
saláta
2012. április 11., szerda
Csóró Kollégista: melegszendvicssütő extravaganza
Kicsit visszakacsintván a Csóró Kollégista-vonalra eszembe jutott, hogy a jó kis melegszennyessütővel nem is foglalkoztam még. Hát most pótolom, hajrá:)
Szendvicsreceptek, bundás kenyér, csirkesütés és egyéb izgalmak.
http://clatronic.hu/admin/kisgep/kepek/clatronicszendvics1642_0.jpg
A GÉP
a gép maga olcsón beszerezhető, újonnan 5-7, használtan vaterán akár másfélezer forintért is. Egyszerű, teflonbevonatos, háromszögesre osztott verzió is megfelel mindarra, amire nekünk kell, nincs szükség cserélhető betétesre.
Fontos, hogy fémmel ne piszkáljuk a kaját, mert megsérthetjük a teflont és az nekünk nem lesz jó, pláne a sütőnek.
SZENDVICSEK
A melegszendvics jó kaja, gyorsan megvan, az kerül bele ami van otthon, egy bögrés levessel és egy kis zöldséggel pedig akár komplett étkezés, ami ugye nem elhanyagolható, pláne, hogy a szikkadt kenyeret is ehetővé varázsolja. Ez pedig a bolti kenyerek esetében igen hasznos.
tonhalas szendvics
2 szelet kenyeret megkenünk tejföllel, megszórunk fokhagymaporral, majd lecsöpögtetett konzerv tonhalat pakolunk bele. Sajt nem fontos. Rájuk borítjuk a másik két szelet kenyeret, és sütés.
sonkás szendvics
Egy kis mustárral megkent kenyérre sonkát és sajtot fektetünk, majd szeletelt lilahagymát szórunk rá. Kenyér, sütés. A lilahagyma nem büdösít így, és mustárral kombinálva szerintem valami marhajó.
tojásos szendvics
Villával összetört főtt tojást egy teáskanál tejföllel és kis mustárral, sóval, borssal összekeverünk. kenyér, sütés.
pizzás szendvics
ketchupot oregánóval, vagy bolti pizzakrémet kenyünk a kenyérre, és sajttal és zöldségekkel töltjük meg. sütés.
kukoricás szendvics
személyes kedvenc. A kenyereket fokhagymás tejföllel kenjük meg, szórunk rá kicsi kakukkfüvet, és konzerv kukoricát. A sajt jó bele, mert összefogja a kukoricát és nem potyog ki:)
bundáskenyér
a kenyeret felvert tojásba mártjuk, és olajjal vagy vajjal enyhén kikent szendvicssütőben sütjük meg. Kalóriaszegényebb, gyorsabb és kevésbé büdös mint az eredeti:)
májkrémes szendvics
A kenyeret májkrémmel kenjük meg, és nagyon vékony almaszeleteket fektetünk rá. sütés.
kínai szendvics
az üveg alján maradt (mert, ugye, azért gyakran kosárba kerül az az üveg...) kínai mártással megkent szendvicsbe elég csak a sajt is:)
mexikói szendvics
maradék csilisbabot villával összetörjük és ezt kenjük a kenyerekre. Sajt jól jön:)
olasz szendvics
újabb kedvenc. maradék pestóval kenjük meg a kenyeret és vékony paradicsomszeleteket teszünk rá, no meg sajtot. sütés.
szardíniás szendvics
paradicsomos szardíniakonzervet villával összetörünk, és lilahagymával a szendvicsbe töltjük.
+1 maximum melegszendvics
(ehhez a sztori: gyerekként lángost akartam vacsorára, annak elutasítása után valami más extrémet, és anya így válaszolt: maximum melegszendvicset tudok csinálni, mert csak sajt van itthon meg kenyér! én meg: jó, akkor maximum melegszendvicset kérek. így lett a sima vajas-sajtos melegszendvics a maximum, mert mindig van hozzá a minimum :) persze akkor még az ndk-s partigrillben készült...)
vajjal vagy margarinnal megkent kenyérre sajtot teszünk meg a másik kenyeret, és megsütjük.
Sajt mindegyikbe jó, de nem kötelező, tekintve hogy drága alapanyag, de azért általában szokott lenni:)
EGYÉB TIPP
melegszendvicssütőben csirkemellet grillezni az egyik legélelmesebb kolimegoldás, ami valaha is az agyamig eljutott. Olajjal enyhén kikent sütő mindegyik vályújába csirkemelldarabot helyezünk, rácsukjuk a sütőt, és vígan sütögetjük 1-2 lámpaváltás erejéig. Egy fél csirkemell négy darabba vágva megsül egy kör alatt. Fordítani, ha nem ér rá a felső rész, érdemes.
Fűszerezés pedig annyiféle lehet! MIllióféle fűszerkeverék van. Bár a mesterséges cuccokkal nem árt vigyázni, nekem a sima só-bors összeállítás a legnyerőbb egy csirkeszeletnél. vagy a magos mustár...:P
Az ily módon megsütött csirkemellet pedig rögtön nyakon is lehet önteni valami szósszal, vagy rizzsel enni, amit ugye innen megtanulva minden jóravaló kollégista tud már főzni:)
de ha mégsem, akkor titoktipp: mikróban, kajásdobozban is lehet rizst főzni. Ugyanúgy kétszeres mennyiségű sós víz, a rizs, és egy doboz, aminek a fedelén van páranyílás vagy csak éppen nincsen teljesen rápattintva. 12-15 perc alatt kész. érdemes egyszer megkeverni is.
jó étvágyat, és ne éhezzetek, kollégisták- no persze és pláne ne egyetek mindenféle instant és kifőzdés szuttyot:)

csóró kollégista,
gyors,
hal,
hús,
kenyér,
mikró,
olcsó,
paradicsom,
rizs,
szendvicssütő,
tipp
2012. február 5., vasárnap
Fehér chili
Új kedvenc inspiráló honlapom van. The pioneer woman cooks. Eszméletlen. Olyan igazi amcsi soulfood, rengeteg vajjal, gyönyörű húsokkal, ízzel, szafttal, szósszal, sajttal, mindennel, ami csak jó a világon, elképesztően élvezetes stílusban... köszönet ezért a receptért is!
(eredeti recept itt)
Egy kis könnyed, nőies chilis bab. (ez persze nem igaz, lásd tejszín és társai...)
FEHÉR CHILI
- 2 csirkecomb (500 ft)
- 1 fej hagyma (20 ft)
- 4 ger. fokhagyma (20 ft)
- fél kg. gyöngybab (260 ft)
- fél ek. őrölt római kömény
- 4 db csípős cseresznyepaprika
- só, bors
- 4 ek. kukoricagríz
- 2 dl tejszín (160 ft, a teszkósra esküszöm, habtejszínnek árulják) + 1 dl víz
A csirkecombokat megmosom, és kb 2 l vízben felteszem főni. forrástól számítva 20 perc múlva kihalászom a léből, és kicsit hagyom hűlni. Közben felaprítottam a hagymát, fokhagymát és a paprikákat. A hagymákat olajon dinsztelni kezdtem, majd 5 perc múlva hozzátettem a paprikát. Az éjszakára beáztatott babot is hozzáöntöttem, és a csirkecombok levével öntöttem fel. Fedő alatt főztem, lassú tűzön, egy órát.
Ezalatt szétmarcangoltam a csirkecombokat, a húst hozzátettem a babhoz, fűszereztem. Még fél- háromnegyed órát főtt, míg igazán krémes-puha nem lett a bab. Ekkor a tejszín-víz elegybe belekevertem a kukoricadarát, és besűrítettem vele-10 perc főzéssel- a csilit. Kész!
Eszméletlen jó. A tejszínes krémesség nagyon jó a babbal együtt, a csirke egészen beleolvad, és kellemes fűszeres csípősség öleli körbe az egészet. Fantasztikus lett!
6 adag étel, 960 ft befektetéssel. És milyen étel! gruaaaaaaah...*kéjes morgás*...
EDIT: korrigálnám, 8 adag, kenyérrel. elég sok! adagonként 120 ft.

2011. december 20., kedd
Karácsony T-vel: Balzsamecetes csirke, karamellizált hagymás rizs
Még Márton-napkor gondolkodtam rajta, hogy ha lett volna libám, akkor lilahagymával, szegfűszeggel, naranccsal és vörösborral sütöttem volna meg. Ezen gondolkodtam most is, csak hát csirkével mégse... aztán elfelejtettem narancsot is venni. Na, gondoltam, erről ennyit. Más ötlet kell. Lett ez:)
BALZSAMECETES CSIRKE, KARAMELLIZÁLT HAGYMÁS RIZS
- 2 csirkecomb
- 1 ek olívaolaj
- fél tk. rozmaring
- 1 nagy tk. balzsamecet
- 1 tk. barna cukor
- fél tk. só
- 1 csésze rizs
- egy fej lilahagyma
- egy tk. barna cukor
A csirkecombot megmostam, megtörölgettem és a többi hozzávalóból kevert mázzal beecseteltem, a bőre alatt is. Tepsibe tettem, öntöttem alá egy deci vizet, lefóliáztam, és maxon egy órát sütöttem. Fél óra elteltével megfőztem a rizst. Mikor megfőtt, felkockáztam viszonylag nagyra egy fej lilahagymát, és egy ek. olajon aranyos-karamellásra sütöttem, majd egy kis barna cukorral is összeforgattam. Ezzel pedig a rizst kevertem össze.
Nagyon jó lett a csirke! Kis égettcukros mázzal a pirult bőr és a savanykás-vörösboros aromájú hús remek volt, puha és omlós, a hagymás rizs pedig egyszerűége ellenére valami remek lett.
Desszertnek kis tokaji aszú csúszott, majd így éjjel, film mellé egy narancsos forrócsoki...:)

2011. december 7., szerda
Mézes-mustáros sült csirke és coleslaw
Csak hogy maradjak az amerikai vonalnál, csináltam káposztasalátát amcsi módra. Ami gyak majdnem ugyanaz, mint a miénk a marhapörkölt mellé, csak éppen majonézzel van összekeverve. Vagyis hízlalóbb, de azért nagyon király. Sült csirkére meg gondolom mindenkinek van receptje, de nem árt elárulni hogy a koliban is lehet ilyet csinálni. Akkor talán nem él mindenki egyhetes rántott húson.
MÉZES-MUSTÁROS CSIRKE, COLESLAW
- 2 csirkecomb
- 1 nagy tk. méz
- 1 nagy tk. dijoni mustár
- 1 ek. olívaolaj
- só, bors
- 1 kis fej káposzta
- 2 nagy répa
- 1 fej hagyma
- só
- citromlé
- bors
- 4-5 ek majonéz
- 3 ek tejföl
A csirkecombot megmostam, és a többi hozzávalót összekeverve mázat készítettem, amivel a bőrét és az alatt is jó vastagon bekentem. Tepsibe tettem, kis vizet öntöttem alá, lefóliáztam és kb 200fokos sütőben sütöttem 3/4 órát, majd levettem a fóliát, újból bekenegettem, és még olyan 20 perc alatt készre sütöttem.
Mindezek alatt legyalultam a káposztát és a hagymát, a megpucolt és megmosott répát pedig lereszeltem. Lesóztam az egészet kb. 1 ek sóval, és hagytam állni fél órát. Kicsit leöblítettem, kinyomkodtam, és a tejfölből, majonézből pici citromlével és borssal öntetet kevertem, amivel összeforgattam.
remek! amolyan otthoniféle ebéd:)

2011. december 2., péntek
Chicken and corn chowder- vagyis Csirkés-kukoricás tejszínes krémleves
Megint egy amerikai kaja, úgy tűnik, így állnak a csillagok. az amcsik minden ilyen tejszínes, sűrű levest chowdernek hívnak, de a leghíresebb, ha jól tudom, a New England Clam chowder, egy tejszínes kagylókrémleves. Ez egy más verzió, így tenger híján. De azért megkóstolnám azt is:)
Eredetileg, amit leírtam, tipikus amcsimódra zellerszárral és pritaminpaprikával készíti a levest, hát én magyarosítottam rajta. Meg mondjuk randa volt a paprika a boltban. meg drága is- hogy aztán a zellerszárról ne is beszéljünk!
CSIRKÉS KUKORICAKRÉMLEVES
- 2 konzerv kukorica (2x 150 ft)
- 30 dkg csirkemell (400 ft)
- 2 nagy répa
- egy marék aszalt paradicsom
- 1 gigantikus fej hagyma (komoly, volt vagy 25 deka!)
- 2 leveskocka (100 ft)
- 1 tk. kakukkfű
- 2 dl tejszín (160 ft)
- 1 ek. liszt
- só, bors, víz
- 3 ger. fokhagyma
A hagymákat megpucoltam, apróra vágtam és kis olajon megdinszteltem. Ezen gyorsan megpirítottam a felkockázott csirkemellet, majd a fel-félkarikázott répát, felvágott paradicsomot és az egyik doboz kukoricát is megfuttattam rajta. Felengedtem vízzel, feloldottam a leveskockát, és nagy lángon felforraltam. Eztán takarékra vettem, és a répa puhulásáig főztem a levest. Kb. 25 perc. Ha már jó, fűszereztem, majd a másik doboz kukoricát, a tejszínt, a lisztet és egy jó merőkanál levest (lehetőleg belehalászva a paradicsomokat, úgyis a tetején lesznek) összeturmixoltam, a lehető legsimábbra. Ezzel sűrítettem a levest, ami a következő két rottyanásnál már kész is van:)
T. odavolt érte, bár neki nagyon bejön a csirke-kukorica párosítás bármilyen kompozícióban:)
6 adag, kb 1000 ft.

amcsi,
comfort food,
Csirke,
egyfazekas,
hagyma,
kukorica,
leves,
paradicsom,
répa
2011. október 18., kedd
bentó 3.
Főleg idő-, de néha alapanyaghiány is akadályoz abban, hogy bentót készítsek. Sajnos. Pedig nagyon rosszul eszem. Újra. Sajnos. Úgyhogy erőszakkal ráveszem magam, hogy olyan napra, amin KELL, készítsek is kaját. Ilyen ebben a félévben csak a szerda, de T-nek hétfőn és csütörtökön kellene kaja. Ma vallotta be, hogy nem mert megkérni, hogy este csináljak neki, mert hogy fáradt vagyok meg magamnak se készítek és egyéb kifogások. A lüke:) szóval, remélhetőleg nemcsak magamnak, hanem T-nek is készülnek majd bentók. (mondjuk vele nehezebb, nem eszik meg olyanokat, amiket én hirtelenjéban magamnak még összerittyentek, mint pl a szójakockát meg iylesmit...)
Na mindegy. a holnapi bentó:
- enyhén gyrosfűszeres csirkemellkockák
- blansírozott brokkoli, helykitöltőnek
- currys-répás-babos zöldségragu (recept később)
- kerekszemű főtt rizs, currys-mogyorós furikakéval (recept később)
+ alma vagy banán, még eldöntöm reggel:)

2011. szeptember 25., vasárnap
Házi csirkemellsonka
Készült már, és bejött. Úgyhogy a vkf-re gondoltam, hogy készítek ilyet, de aztán nem sikeredett időben csirkemellért menni, és kicsúsztam volna az időből, meg egyébként is sejtettem, hogy valami hasonló lesz a többi pályamű közt. Hát házi felvágott volt, de ilyen sonka jellegű dolog nem. Úgyhogy most, hogy újra megcsináltam, le is írom!
Egy kellemes, pácolt sült vagy főtt csirkemellsonkáról van szó, ami 'torihamu' néven (csirkesonka) a japán főzősblogokon pár éve végigsöpört. Egész recepteskönyvek jöttek ki elkészítési és felhasználási módokról, fűszertippekkel, miegyébbel. És kifejezetten jó ötlet! Nem sok munka van vele, inkább a pácolás az, ami hosszadalmas, de ezt leszámítva, egy nagyon finom, jó textúrájú, vékonyra szelhető sonkát készíthetünk. Természetesen nitrites pácsó, nátrium-glutamát, húspuhító szer és füstaroma nélkül. Ami nem semmi!
HÁZI CSIRKEMELLSONKA
- x darab fél csirkemell
- x-szer 1 ek méz
- x-szer 1 tk. só
- x-szer 1 kk. őrölt bors
- egyéb fűszerek ízlés szerint
- erős nejlonzacsi (fagyasztóba való tökéletes)
A csirkemelleket megmossuk és letörölgetjük. A nejlonzacsiba, amibe beleférnek a pácolni való mellek, mézet, sót, borsot és fűszereket rakunk, a csirke mennyiségével arányosan. Én most szecsuáni borsot tekertem még bele meg fokhagymaport, de kakukkfűvel is remek, vagy sok-sok tarkaborssal. A zacsiba tesszük a húst, és bekötözzük, majd nyomogatva-rázogatva egyenletesen bevonjuk a húst a páccal. 1-3 napot pihenjen a hűtőben.
Mikor kivesszük, alaposan öblítsük le, és hideg vízben áztassuk ki belőle a sót, erre egy óra elegendő.
Nos, és itt térnek el a különféle iskolák.
többek között itt, és sok más helyen is, főzős módszerrel készítik el a sonkát. Ehhez szaloncukorszerűen be kell csomagolni a melleket folpackba, jó szorosan, és hengeresre gyúrogatni őket. Ezeket a szaloncukrokat pedig forró vízbe eresztjük, 5-7 percig gyenge lángon főzzük, elzárjuk alatta a lángot és jól záró fedővel lefedve a forró vízben hagyjuk, míg az kihűl. Így remekül megfő, nem szárad ki. Én is bizalmatlan voltam, de kellemesen csalódtam az eredményt illetően.
Itt azonban középmeleg sütőben (120c) sütik meg a csirkemellet kb. 45 perc alatt. Ha megbökjük és a kicsorduló húslé tiszta, már készen van. egyébként aranyszínűnek kell lennie ilyenkorra.
Kipróbáltam mindkettőt, a főzött verzió kicsit porhanyósabb és szaftosabb, de inkább leveshús-szerű, nem lehet olyan vékonyra vágni és kevésbé aromás, mint a sült, a sült viszont kissé szárazabb, sósabb, de fűszeresebb is, és sokkal jobban hasonlít a bolti csirkesonkákhoz állagban és ízben is. Most sütöttem, mert épp nem volt elég nagy tiszta fazekam. De így talán jobb. bár, ízlések és pofonok:)
Mérleg: tekintve, hogy lefőliázva a csirke-pulykamellsonkák 3-400ft körül is lehetnek (10 deka...) rendkívül jól kijövünk azzal, hogy egy 25dekás csirkemelldarabot megcsinálunk ugyanennyi pénzért sonkának, de vegyük figyelembe, hogy 1,5 mm vastagra nem nagyon tudjuk szelni, mint a boltit, és könnyen előfordulhat, hogy csinálunk 2 szendvicset a párunknak, egyet magunknak, és már el is fogyott... szóval kábé egálban vannak, ami igazán számít, hogy mi magunk csináltuk.

2011. június 2., csütörtök
Felvételi után, diploma előtt
Megvolt az MA felvételim ma, szerintem nagyon jó is lett, úgyhogy készülhetek teljes gőzzel az államvizsgára. fuj. De persze előtte még fordítanivaló is van, újabb meló... de akármennyire is szorít az idő, ma nem tagadtam meg magamtól egy isteni finom citromos csirkét:)
CITROMOS CSIRKE TEPSIS KRUMPLIVAL
a kis ribanc pipi, hogy széttartja a lábát! (nem volt zsinórom összekötni)
- 1 jó nagy kapirgálós csirke
- 1 kg. krumpli
- 1+ 2 tk. kakukkfű
- 2 friss rozmaringág
- 1 citrom
- 2 tk. citrombors
- 2 tk fokhagymapor
A csirkét jó alaposan megmostam, kiszedtem a pár bennmaradt tollvéget, kivágtam a farkát, levágtam a nyakát, nyakháját meg a fenekéről a zsírt. Kikevertem a fűszereket (kakukkfűből csak 1 tk!) a citrom kifacsart levével, és jól bekentem vele a csirkét, a bőre alatt is. Majd a felhasábolt, megsózott-kakukkfüvezett, olívaolajjal meglocsolt és jól összeforgatott krumplikból vetett ágyra fektettem. Megtömtem a hasát a citromfelekkel és rozmaringággal, löttyintettem alá pici vizet és forró sütőben sütöttem egész pontosan 1 óra 10 percet, és közben időnként meglocsolgattam a saját kifővő levével.
Kivéve, a tepsis krumplit még pikantérozásképpen megszórtam egy kis chiliporral és összeforgattam.
A combjait ettük most meg, a szárnya jó lesz vacsira, a letrancsírozott húscefedlik és mell pedig tökéletes lesz szendvicsbe. jaaaaaaaajjjj. Iszonyat finom. citromos, aromás, olajos, forró, wááááá.

2011. április 20., szerda
Egyszerű fehérboros sült csirke
Hazaértem húsvéti szünetre. És ilyenkor én főzök itthon. Ezzel is segítve legalább, mert igenis hatalmas segítség, hogy nem kell anyának minden este előre főzni másnapra. Friss is, na meg jó, hogy neki is könnyebb.
Ma ezt készítettem. (mert nem tudom egy marengoi csirkéhez mit szóltak volna, pedig nagyon jár a fejemben a dolog)
FEHÉRBOROS SÜLT CSIRKE
- egy csirke, alkatrészeire robbantva (kivéve a háta)
- rozmaring, majoranna, kakukkfű, kevéske zsálya
- só, bors
- fél fej fokhagyma, gerezdjeire szedve, pucolatlanul, 2 babérlevél
- kb. másfél deci fehérbor
- 2-3 deka vaj
A fenn látható fém kacsasütőben egy evőkanál vajat felforrósítottam, és elkezdtem benne sütni a fokhagymát és a félbetört babérleveleket. Addig a csirkedarabokat megmostam, megtöröltem, sóztam-borsoztam. Az illatos vajban hirtelen megpirítottam őket, majd beszórtam őket a rozmaring-majoranna-kakukkfű-zsálya keverékkel, és alájuk öntöttem a bort. Fedővel a forró sütőbe toltam, majd egy szűk órával később kivettem, vajdarabkákkal megpotyogtattam, és ropogósra sütöttem a pipit. Elég egyszerű, elkészítésre és ízre is, úgyhogy valami izgibb köret, vagy meglepő kombinációjú saláta jó hozzá.
egyébként ez jó nap, végre érzem hogy megszabdultam kicsit a szakdogától (nem örülök olyan sokáig, mert mindjárt záróvizsga), egész nap heroes 3-aztam (kezeket fel, ki ismeri ezt a klasszikus remek játékot!:D) elmehettem ma vásárolni anyával (bár nem volt olyan sikeres, mint kellett volna, papucsot és fehérneműt azért sikerült venni, ami a legfontosabb volt, sőt, a papucsot véletlenül féláron (béna volt az eladó, haha) ), úgyhogy lazítottam. Ja, és a tescoban hapható chilis csavart nevű új péksütemény kellemes meglepetést okozott, mert tényleg chilis volt. Végre valami ami nem csak ímmel-ámmal csípős, hogy mindenféle macskajancsi elégedett legyen! neeeem, kemény, férfias, izmoscsípős! nagyon finom! tessék kipróbálni annak, aki szereti! :)

2011. február 3., csütörtök
"Vasárnapi ebéd" kolis módra
Tudom, nem vasárnap van:)
De mivel a telefonom még mindig szervizben, kénytelen vagyok betárazott bejegyzésekből élni. De már nem húzom sokáig. Kell szereznem kölcsöngépet...
Na mindegy, nyavalygásról ennyit.
A "vasárnapi ebéd" a legtöbb ember agyában valamiért a "húsleves, hús meg krumpli" címkéket viseli. Hajja. Mi azért otthon szeretjük a változatosságot, tehát az ilyesmi nem a rántott hús-sült hús váltakozásából áll, de mégis, ha az ember régen volt otthon, és amikor otthon van, akkor is az anyja aktuális brillírjait fogyasztja, akkor igenis megkíván néha egy kis sütthusst krompéjja'. Ahogy egyszer egy feltehetőleg igen művelt és igényes útitárstól hallottam a metrón.
Csirkeszárnyat gyakran készítek. Szeretem, hogy a mell és a comb között van félúton ízre és szárazságra is, szeretem, hogy jó sok bunda vagy panír elfér rajta és lehet cuppogatni, szeretem, hogy nincsenek benne olyan bazinagy fekete erek, mint a combban. És olcsó is. És sokoldalú. És hamar kész van.
Általában a piacon szoktam venni, előfordul, hogy 250ft egy kiló. Na, olyankor kicsit megőrülök, veszek vagy 3-4 kilót, aztán órákon keresztül mosom, tollazom (mert a piacoson szinte mindig marad egy kis toll), darabolom, porciózom, fagyasztom. De megéri, 14-darabjával (az 7 egész szárny, 7dobverőcske meg 7duplacsontos) porciózom, az kettőnknek T-vel olyan másfél evés. Egy jóllakás, meg még egy, egyikőnknek. Úgyis mindig van maradék. A szárnyvégeket pedig összegyűjtöm, és egyszerre fagyasztom- ha nagy ritkán húslevest főzök, legalább nem csak a nyak meg a láb meg a máj úszkál benne. Mondjuk megenni nem esszük meg, de ízre az azért jó, ha benne van. (egyébként T-é a máj, enyém a nyak, rendszerint) Szóval a csirkeszárny adu alapanyag.
EGYBEN SÜLT CSIRKESZÁRNY ÉS TEPSIS KRUMPLI
- egy adag lefagyaszott szárny (vagy ha valaki kevesebbet igényel, akkor vegyen 3 egész szárnyat fejenként, vagy 2őt, ha nagyon madárétkű) (még ha 350 is a szárny kilója, akkor is csak 200ft körül)
- Egy kicsit kevesebb, mint egy kiló krumpli (150ft)
- 2 nagy fej hagyma (70 ft)
- 3-4 közepes répa (60 ft)
- fél fokhagyma
- Só, bors, olaj, rozmaring, kakukkfű, majoranna, fokhagymapor (vagy csak egyszerűen sültcsirke-fűszerkeverék)
A zöldségeket megpucolom, a krumplit és a hagymát centisre felkarikázom, a répát hasábolom. A fűszereket összekeverem (kb 1-1 teáskanál mindből, fél a borsból, 2-3 ek olajban), és beleforgatom a szárnyakat, vagy ha már úgyis pacsmagos a kezem, bekenegetem vele őket. A tepsiben szétkenek egy kis olajat, és rétegezem a krumplit, a hagymakarikákat és a répát, egy kis sót-borsot szórok rá, rárakosgatom a szárnydarabokat. Ha maradt még fűszeres olaj, azt a zöldségekre csurgatom. A tepsibe dugdosom még a fokhagymagerezdeket is, pucolatlanul. A max. kakaón lévő sütőbe lefóliázva tolom be a tepsit. Egy fél óra múlva leveszem a fóliát, egy deci vizet öntök alá, hogy ne ragadjanak le a cuccok így pára nélkül, és még egy negyed óra alatt megpirítom kicsit a csirkét és a krumplit.
A krumpli általában megpuhul ennyi idő alatt és a szárny is, de a legjobb indikátor a répa. Combbal azért lehet, hogy több idő lenne, és a krumpli szétfőne. Szerintem szárnnyal ideális.
Nagyon jól szokott sikerülni! A hagyma szinte eltűnik, olyan krémesre és édesre párolódik, a krumpli puha, a répa pont a főtt-ress között van, ahogy szeretem. és a legjobb a fokhagyma: ki lehet nyomni a héjából, ááámmmm fincsi, krémes, édes, jaj, nagyon szeretem a sült fokhagymát:)
Szóval ez olyan comfort food, ahogy az angolok mondanák. Jóérzés-étel. Otthonétel. Ki tudja, miért:)
Ja, és antiszakácsoknak is tuti siker. Nem hiszem, hogy el lehetne rontani. Feltéve, hogy a sütő is kooperál velünk, vagy nem felejtjük benne:D
Főnként, ha 3 adagosnak vesszük ezt, akkor 150 ft körül járunk.

krumpli,
olcsó,
répa
2011. január 28., péntek
Kukoricás csirkeleves és Tori Amos...meg bosszankodás
Az alig két hetes telefonomat, valószínűleg az érintőképernyő érintkezési hibája miatt, holnap szervízbe viszem. Remek. és mit összebaszamoltam még vele, hogy szoftverfrissítés, amivel csak magammal szúrtam ki, meg minden! Harr, de mérges vagyok.
Ezért kell valami finomság.
CURRYS-KUKORICÁS CSIRKELEVES
Anya ezt a receptet még egy pár éves Príma Konyhából szedte, de valami olyat mondott, hogy hülye sorrendben csinálják, abból csak pancs lesz. Úgyhogy így csinálja. És én is így csinálom. Naggggggyon finom, lélekmelengető, ízes, kicsit csípős leves, és annak ellenére, hogy nem az a sűrített fajta, kellemesen laktató. A marokkói lencseleves után T. kedvence. Kell hozzá:
- Egy fej hagyma
- 4-5 közepes krumpli (talán fél kg, kábé)- 100ft
- 1 konzerv kukorica 100ft
- 2 hatalmas répa (olyan 30-40 deka) 80 ft
- kb. 1 ek. curry
- 1 tk. kakukkfű
- eredeti receptben: 1 csirkemell, spórolós verzsönben egy fél. Sztem teljesen elég annyi is. Kb 25-30 dkg. 300ft.
- 2 leveskocka
- olaj
- só
A hagymát felaprítom, amíg T. segít és megpucolja a krumplikat és répákat, majd amíg a répát nagylyukú reszelőn reszeli, én felkockázom a krumplit kb 1x1cm-es, 1,5x1,5 cm-es kis kockákra, a csirkemellet pedig félkisujjnyi csíkocskákra.
Az olajon elkezdem dinsztelni a hagymát, majd ráborítom a húst és kicsit megpirítom, utána mehet a krumpli, majd egy kis forgatás után a répa, és a lecsurgatott kukorica. Ezt kicsit pirítom még, míg a répa édes-pirult illata nem érződik, ekkor megszórom a curryvel és a kakukkfűvel, és ezzel is átforgatom, hogy mindenre ráragadjon a szépséges sárgaság. Aztán 4-5 kukoricakonzerves-doboznyi vízzel felöntöm és belehajigálom a leveskockát, és forrás után alacsonyabb lángon addig főzöm, míg a krumpli meg nem puhul.
Fűszeres kenyérrel, salátával kellemes ebéd, saláta nélkül melengető őszi-téli vacsora.
Igazi kedvenc.
Mondhatjuk nyugott szívvel, hogy főételként 4, előétel-levesként akár 6 embernek is elég, ezzel körülbelül 100 forintra jön ki egy adag, feltéve, hogy van otthon hagyma, curry, kakukkfű. Meg kenyér, meg vaj.
Ja, meg hogy hol lehet 300ftért 30dkg csirkemellet venni? PIAC! Imádok piacra járni, a fővám téri vásárcsarnok valóságös közép-európai kánaánt teremt, és nagyon olcsón vannak nagyon jó cuccok. multikhoz képest zöldségeket tekintve 10-30%, disznót 10-20%, csirkét pedig akár 50%-kal olcsóbbal is meg lehet venni. Megesik, hoyg 250ft egy kiló csirkeszárny. Teszkóban leárazva 500-400. Csirkemell 1000ft körül táncol, matchban volt már 1700 is. ami azért röhej. Érdemes piacolni.
Ja, és Tori Amos. A kedvenc énekesnőm, de nem tudtam, hogy nem szólóalbummal indított, hanem volt egy együtteses albuma is, és olyan vicces, a 80-as évek-beli Tori Amost hallgatni, kábé mint egy Roxette, csk más hangon:D Nagon jópofa:D Kábé olyan élmény volt mintha Bhusta Rymes vagy mittudoménki hirtelen jazzénekes lenne és jól csinálná:D klassz:)

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)