Gyűjtök, spórolok- elutazom ugyanis. Drága a repjegy, sej! Úgyhogy újra itt az olcsó menük ideje. Még szerencse, hogy egyúttal sok zöldség szezonja is eljött- így könnyű tartalmas, tápláló ételeket készíteni alacsony költségvetésből. Két-három ilyet szeretnék msot leírni, kép nélkül, csak úgy gyorsan.
BOLOGNAI SERTÉSMÁJRAGU
20 dkg répát és egy fej vöröshagymát lereszeltem és egy evőkanál zsíron lassan megdinszteltem. Közben szűk fél kg sertésmájat megmostam, felkockáztam, majd a megpuhult zöldségekhez adtam egy kis doboz paradicsompürével és kevés vízzel együtt, hogy sűrű, ragus állaga legyen. Végül kakukkfűvel, sóval, borssal fűszereztem. A répadinsztelés kb. 15 perc volt, a raguban lassú tűzön összefőzés olyan 20. Párolt rizzsel ettük.
Költségek: máj 250 ft, parpür 70, répa 80, rizs 60, hagyma 25 ft. 4 adag, adagonként 100ftos ebéd.
MEXIKÓI TÖLTÖTT CUKKINI
20 deka szárazbabot egy éjszakára beáztattam, majd szódás, váltott vízben nagyon puhára főztem. Leszűrtem és le is öblítettem. Fakanállal kicsit összetörtem, ahogy visszatettem a fazékba, és vágtam bele egy egész paradicsomot, nagyon vékonyra szelve egy pici hagymát, két ujjnyi szelet pritaminpaprikát felaprítva, egy kis doboz paradicsompürét. Fűszereztem paprikával, chilivel, sóval, borssal, római köménnyel és oreganoval. Pürésre összefőztem úgy 10 perc alatt. 2 félkilós cukkinit megmostam, félbevágtam, kikapartam. A közepükbe tölöttem a babkrémet, és közepesen forró sütőben egy óra alatt puhára sütöttem.
Kis sajt jó lett volna a tetejére, de így is nagyon finom, laktató, egészséges ebéd lett.
Cukkini: 250 ft, bab: 170, paradicsom: 50, négy adag. egy adag kb. 135 ft.
VEGYESZÖLDSÉG-KRÉMLEVES KARALÁBÉTÓCSNIVAL
Teszkóban kapható "tepsis zöldségből" (répa, gyöngyhagyma, fehérrépa, tarló- és karórépa) fél kilót levesporral (/kockával) megfőztem, sóztam, kakukkfüveztem. leszűrtem (főzőlevet ne öntsük ki!) és leturmixoltam pici lével. Teszkós habtejszínt (a legjobb!!!) tettem bele kb. egy decit, hígíítottam még cseppet, és újra összeforraltam.
2 karalábét megpucoltam és lereszeltem, sóval és két felvert tojással összekevertem, majd zsíron, pacákban kisütöttem.
fél zacsi tepsis zöldség: 100 ft, fél doboz tejszín 90 ft, 2 karalábé: 160 ft, 2 tojás: 70 ft. egy adag: 110 ft.
jó étvágyat:)
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: répa. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. július 11., csütörtök
Pár olcsó és gyors ebéd
Címkék:
bab,
comfort food,
cukkini,
csóró kollégista,
deák-challenge,
egyfazekas,
gyors,
hagyma,
húsmentes,
kezdő,
könnyű,
leves,
olcsó,
répa,
rizs,
tojás,
vega
2012. szeptember 28., péntek
Thai vörös curry
Régóta izgat már a curry, currypaszta és maga az étel, úgyhogy most a sok költséges alapanyag beszerzése helyett egy adag currypasztával leptem meg magam, egy szuperfinom curryval pedig Tomit:)
Ja, és ez a curry nem körri, mint az angol-indiai sárga fűszerkeverék, ez az étel "kari" vagy "kare". Állítólag. Én hiszek nekik. Praktikus a megkülönböztetés...
THAI VÖRÖS CURRY
- 1 tasak (100 gr) vörös currypaszta (450 ft, ázsia bt)
- 2 szál répa
- 1 nagy fej hagyma
- 1 kisebbfajta padlizsán
- 1 nagy alma
- 1 jó nagy piros húsú paprika
- 5 dl kókusztej (kókusztej készítése: 5-10 deka szárított kókuszreszeléket leforrázunk, 2 percig erősen turmixolunk, majd kihűlés után gézen átszűrjük)
- fél kg. pulykamell vagy más hús, esetleg garnéla
- olaj
- jázminrizs
A jázminrizst feltettem főni.
A zöldségeket megpucoltam és kb. egyformára kockáztam, a hagymát pedig felcsíkoztam, viszonylag nagyra. A répát felkarikáztam és 10 percig mikróban, sós vízben előfőztem. Elővettem egy mély serpenyőt és egy sima teflonosat. A mély serpenyőbe kis olajat öntöttem, majd a hagymát és paprikát megfuttattam rajta. Rátettem és fehéredésig sütöttem a húst is, majd a többi zöldséget. Mindezek alatt a teflonserpenyőben is hevítettem egy kis olajat, és amikor már pokoli forró volt, rányomtam a currypasztát és jó izzóra, illatosra pirítottam. Egy kevés kókusztejjel felöntöttem és kikevertem, majd a zöldséges húshoz adtam, és felengedtem a maradék tejjel. Eztán, fedő alatt még úgy 10-15 percet rotyogott takarékon. Ha az alma megpuhul, kész.
(japánok szokták almával csinálni a curryt és nekem ez annyira bejött, hogy úgy gondoltam, ebbe is teszek)
Jázminrizzsel tálalandó.
Iszonyat jó!
És gyorsabb is, mint gondoltam volna.
Hatfős adag.

2012. szeptember 5., szerda
A veribeszt sültcsirke evör
Van valami ebben az iskolakezdési mizériában, amitől az embernek olyan leküzdhetetlen őszérzése lesz. Annak ellenére, hogy még mindig verdesi a harminc fokot az idő, és a paradicsomom még be se érett, már valahogy tudat alatt kívánja az ember a teázásokat, pulóvereket és comfort foodokat.
Klasszikus comfort food a sültcsirke az amerikai-európai kultúrában. Abszolút. És náluk a hálaadás miatt az ilyen sültesdi külön őszérzés, és hiába a magyar szellem, ezt a hatást lehetetlen elkerülni...
LEGEGYSZERŰBB ÉS LEGFANTASZTIKUSABB SÜLTCSIRKE

- 1 másfél kilós csirke (én kiharcoltam egy boldogcsirkét, ah de fényűzőek vagyunk így szeptember táján... de nem bántuk meg, KLASSZISOKKAL jobb húsa -és élete- van!)
- 1 citrom
- 4 nagy répa
- friss rozmaring, 2 szál, kis csokor petrezselyem, 3-4 levél friss zsálya
- 3 kis hagyma
- 1 fej fokhagyma
- só
- bors
- fokhagymagranulátum
- olívaolaj/vaj
- 1-2 ek. liszt
A csirkét megmostam, a farháját egészségügyi megfontolásból leszedtem. (azért egy falat tepertője lett :P ) A hasába tettem a citrom felét, negyedekbe vágva, egy kicsi hagymát, félbevágva, valamint a zöldfűszereket, no meg sót. Kívülről is megsóztam, borsoztam, fokhagymáztam. A répahasábokból, hagymanegyedekből, fokhagymagerezdekből vetett ágyra fektettem, és egy kevés olívaolajjal, valamint a citrom másik felének levével locsoltam meg. Lefóliáztam, és 200 fokon sütöttem egy órát. Levettem a fóliát és sütöttem még bő fél órát.
Kivévén a tepsit, a csirkét mellével lefelé tányérra tettem (így a szaftok átcsurognak a mellébe, és porhanyósabb lesz) és kihalásztam a répákat is mellé. A szaftról lekanalaztam a zsírt (suttyomban, nehogy a zsírsejtlétjogi ombudsman szót emeljen), szétnyomtam benne a hagymákat (a fokhagymahéjat természetesen kiszedtem) és a gázra tettem a tepsit. Két ek. liszttel sűrítettem be a barnamártást, fel-felkapirgálva a leégett finom kis darabokat...
Zöldséges barnarizzsel a csodálatos futkosóscsirkehús és az isteni szaft...ahhh. Na, ez jó indítása az iskolaévnek. Az ősznek. A délutánnak. A hét második felének. A... ah.

2012. június 16., szombat
Az igazi, klasszikus bolognai mártás
Írtam már a bolognai szószról, és hogy a "milánói" mintha a világon sehol se létezne a(fféle)képpen, ahogy nálunk ismerős. Továbbá a napokban igencsak rákívántam az efféle sűrű, zöldséges mártásra. Úgyhogy neki is álltam a "ragú"nak, ahogy nevezik, ezt a lassan sűrűre főtt, sárgarépa-zeller-hagyma alapú marhahúsos-paradicsomos szószt. Nehéz ételnek tűnhet, de korántsem az, a zöldségek remek szaporítóerejének köszönhetően szinte lelkiismeret-furdalás nélkül locsolhatjuk ezt a mennyei mártást- a teljeskiőrlésű fussillinkre:)
(Tomi azért maradt a sima durumspagettinél)
BOLOGNAI RAGÚ

- 2 fej hagyma
- 4 ger. fokhagyma
- 2 répa (45 ft)
- negyed cikk zeller (60 ft)
- 1 konzerv kockázott paradicsom (170 ft)
- 1 közepes méretű sűrített paradicsom (110 ft)
- 40 deka darált marhahús (650 ft)
- 1,5 dl száraz vörösbor (140 ft- jó, ez 2 dl volt...:P)
- 2-3 ág kakukkfű
- só, bors, olaj
- egy deci tej/ fél dl tejszín
A répát és a zellercikket kislyukú reszelőn lereszeltem, a hagymát és fokhagymát felaprítottam. A nehéz, mély acélserpenyőmet felforrósítottam, kis olajat öntöttem bele és alacsonyra véve a lángot dinszteltem a hagymát. Ha puha, ráborítottam a fokhagymát, zellert és répát. Ezt összekevertem, fedő alatt pár percet pároltam, majd a kifőtt levet elforraltam és újra magas lángon, a serpenyőbe kis vályút kotorva, megpirítottam a húst, majd a sűrített paradicsomot. Összekevertem jól, ráöntöttem a darabolt paradicsomot is, és a bort. Sóztam, borsoztam, beletettem a kakukkfüvet, és lefedve, takarékon egy órát főztem. Akkor jó, mikor már szinte kicsit "kocsonyásan" áll a szósz, ha a szélén kotrunk, az egész "remeg". Ezt a hús fehérjéje csinálja vele. Utolsó 15 percben hozzáadtam a tejszínt, és fedő nélkül hagytam újra sűrűre főni.
Ha valakinek van, pár vékony szelet szalonnát, felaprítva, jó ötlet kiizzasztani a hagyma előtt. Csak emiatt nem akartam venni... viszont egy pici füstölt paprika is remekül kiegészítette az ízeket.
Csodálatos! Érdemes egyszer kipróbálni, ez után egészen más dimenzióként fogjuk értékelni a "bolognait" és a BOLOGNAIT. Mert ez, ez a nagybetűs változat.
1200 ft+ tészta, 6 személyre. EDIT: Nyolc. Jut a mélyhűtőnek is.
Még csak azt se lehet mondani hogy drága lenne!

hús,
olasz,
olcsó,
paradicsom,
répa,
tészta
2012. május 28., hétfő
Lencseburger
Újabb vegiburger, és kezdem úgy érezni, hogy jobbak is, mint a húsosak. Hiszen változatosak, fűszeresek, izgalmasak, lágyak, krémesek, és a minőségre sem lehet panasz.
VÖRÖSLENCSE-BURGER
- 20 deka vöröslencse 250 ft? asszem.
- 2 közepes répa
-1 kis fej hagyma
- 1 ek. curry
- fél tk. római kömény
- 3 ger. fokhagyma
- 3 marék zsemlemorzsa, de sztem csicseriborsóliszt se lett volna rossz
- 3 ek. lenmagliszt
- só, olívaolaj
a lencsét feltettem főni, és 20 perc alatt meg is volt- a vizet, ami kétujjnyira lepte el, forrásig magas lángon melegítettem, aztán pedig alacsonyon újabb 15 percet főtt. Ettől krémesre főtt, de még le lehetett szűrni- le is szűrtem, majd csöpögtettem kicsit.
A répát és a hagymát kis lyukon lereszeltem, majd feltettem dinsztelni. puhára dinszteltem, gyakran kevergetve, alacsony lángon. A hagymás répát és a lencsét összeborítottam, fűszereztem, összegyúrtam lenmagliszttel és zsemlemorzsával, hogy fasírtállagú legyen.
Felforrósított sütőbe tettem az olívaolajjal megkent sütőpapírra nyomkodott maroknyi masszából készült pogácsákat, amiket negyed óra után meg is fordítottam, s újabb negyed órát sütöttem.
Az eredmény indiaias, finom, lágy, kívül kérges és összeálló fasírt, ami klasssz fűszeres ízű, és a hagyományos mustár-paradicsom-saláta-uborka hamburgerben is éppolyan kellemes, mint egy kis fűszeres joghurttal, indiaiasan. Nagyon finom, mindenképpen ajánlom!
12 db, 12-14 cm átmérőjű, ujjnyi vastag burger, 4-6 személyre.

2012. március 24., szombat
Vegi-chili
Mostanában elég sokat múlatom az időt Martha Stewart oldalán. Nem tudom, azt higgyem-e, hogy ő egy fantasztikus tehetségű polihisztor házitündér aki tér-és időhajlító készségeivel 60órásra bővíti a napját, vagy egyszerűen egy ARC, aki sok dizájner, szakács, fotós, kézműves és lakberendező munkáját az emberek elé adja. Akármelyik legyen is, és az amerikaiaknak akármennyire is elegük legyen belőle, nekem az oldal tetszik- és az is tetszik, ahogy azt a jég hátán megélő, folyton-törekvő és csinosítgató és tanuló 18. századi amerikai ideált hozza, ami annyira baromira elveszett már a tunyaság, a pénz és a hamburgerek közt, a világuralmi önelégültségben.
No de mindez mellékes. Csupán azért írtam, mert ez a recept MS-é. Nem a mesteré. Martha Stewarté:D
VEGI-CHILI
- 20 deka feketebab, beáztatva majd megfőzve (vagy 40 deka konzervbab) 140 ft
- fél kg. cukkini 220 ft
- 5 dl passzírozott paradicsom 99 ft
- 1 konzerv kukorica 129 ft
- 2 kisebb répa 30 ft
- fél sárga és fél piros pritaminpaprika (lehet egyszínű is, persze, csak ilyen színes kaját akartam:D) 120+120 ft
- 1 nagy fej hagyma 25 ft
- 2 gerezd fokhagyma
- 1 ek. füstölt paprika
- 1 tk. chili
- 1 tk. zúzott római kömény
- olívaolaj
- só, bors
(minden sparos)
MS kicsit el van tévedve a főzési idők terén, mert ha mindent konzervből és eleve aprítva és konyhakészen vettem volna, se lett volna csupán fél óra a főzési idő- no de mindegy, széles a hátam, elbírom. Szóval, felaprítottam a hagymát és a fokhagymát, és kis olajon dinsztelni kezdtem. Aztán ahogy vágtam, úgy küldtem bele a többi zöldséget is: a vékonyan karikázott répát, a kockázott paprikát, a félholdakra vágott cukkinit, és jól megpaprikáztam az egészet, önszorgalomból- de nagyon jól tettem! Beleöntöttem a paradicsomot, a babot és a kukoricát is, és még vagy fél liter vizet. Fűszereztem, és ettől a ponttól kezdve kb. háromnegyed órát rotyorászott közepes lángon.
Húsmentessége ellenére Tomi is odáig volt érte, de nem csodálom, hiszen ízeket és textúrákat remekül keverő és mégis összeolvasztó, nagyon finoman fűszeres étel lett belőle. Teljeskiőrlésű english muffinnal pedig egész délutánon keresztül kitartó elégedettség:)
Bár kb. 900 ftból készült 6 adag kaja, ez nem mérvadó, nyár jöttével a zöldségek sokkal barátságosabb áron lesznek. Csak addig nem tudtam ezzel várni:D

amcsi,
böjt,
cukkini,
egyfazekas,
hagyma,
paprika,
paradicsom,
répa,
vega
2012. március 3., szombat
Afféle nemtommi. Galuskával.
örök probléma az angol "stew" szó lefordítása, mindkét irányba. Ugyanis nekik a mi pörköltünk is stew, nekünk viszont az ő stewjukra nincs szavunk. A ragu éppannyira lő mellé, mint amikor ők a pörköltet stewnak nevezik, gulyásnak sűrű, főzeléknek nem főzelék, pláne nem leves. mégis mi... hát akkor sztyú.
kis változtatásokkal innen.
KAPROS SZTYÚ GALUSKÁVAL
- 3 ek olaj
- 3 izmos ek. liszt
- 1,5 l zöldségleves-alap
- 1 fej vöröshagyma (20 ft)
- 3 ger. fokhagyma
- 1 konzerv bab (150 ft)
- 2 nagy krumpli (20 ft)
- 2 közepes répa (50 ft)
- kakukkfű, paprika, kapor
- 1 ek mustár vagy egy csepp ecet
- 1 csésze liszt
- 1/2 csésze kukoricagríz
- fél tk só
- csipet rozmaring
- 1 1/2 deci tej (vagy több, amennyit felvesz)
- 1 tk. sütőpor
(kb 120 ft össz)
Érdemes mindent előre felkockázni, aprítani, kaszabolni és kikeverni, mert amikor a rántás már tűzön van, gyorsan kell térülni-fordulni. Szóval felaprítottam a hagymát, felkockáztam a répát-krumplit, átnyomtam a fokhagymát. Nagy fazekambe öntöttem az olajat, és zsemleszínű rántást készítettem. Beleforgattam a hagymát és együtt, kevergetve pirítottam-dinszteltem, nem is tudom hogy mondjam. Amikor a keverék már kezd kicsit kiszáradni és le-lekapni, beletettem a fokhagymát is és pirítottam picit. Eztán óvatosan felöntöttem a levessel, kevergetve, hogy ne egy lisztes csimbók legyen az egész. Beleborítottam a répát, krumplit, és fűszereztem. Felforraltam, majd alacsony lángon főztem 25 percet. Ezalatt megcsináltam a galuskát: az összekevert száraz hozzávalókat kikevertem tejjel. Ha a krumpli már éppen puha, a répa meg majdnem, két kanállal szaggatni kezdtem a galuskákat. Olyan fél evőkanál méretűeket. Lefedtem, és negyed órát főztem még.
A végén hiányzott nekem belőle egy kis extra íz, ezért tettem bele egy jó adag mustárt, savanyításnak.
Tomi szerint olyan lett, mint egy vadas-babgulyás. Gondolom a gombóc, répa-mustár-szósz, ilyenek...de ízlett mindkettőnknek, bevált. És még gyors is. És vega is. És eszünkbe se jutott hogy kéne bele hús. De gondolom pár centi kolbász nem árt. Ja, és mosogatni se kell utána sokat. Egyfazekas étel:)
360 ft négy főre.

2012. február 29., szerda
Új bentó
Ötpercesbentó, a holnapi ebéd. Használjuk ki, hogy a mikróban, kistálban 5 perc alatt megfő a répa, 2 alatt blansírozódik a zöldbab! Ja, és hogy a rizs jól fagyasztható...
Egy csészényi főtt barna rizs, furikakéval (220 kcal)
6 centis szejtándarab, negyedholdacskákra vágva (100 kcal)
maréknyi ceruzabab blansírozva, egy sárgarépa roppanósra főzve, maréknyi mungóbabcsíra frissen (össz 60 kcal) nyuszis cseppentő: rizsecet, szójaszósz, csepp szezámolaj
Össz max. 400 kcal, és sok-sok hasznos rost, vidám zöldség, eltérő textúrák és ízek. böjti de nem szegényes, diétás és nem ízetlen! ahogy kell:)

2012. február 20., hétfő
vkf 47, a kalandos- Mi más, mint bentó?:)
Erre a VKF-re viszonylag egyszerű volt kitalálni, mit is készítsek- a bentó, mivel szobahőmérsékleten szokás enni, egyszerűen remek kirándulókaja. Sőt, sokkal változatosabb és kiegyensúlyozottabb tud lenni, mint a mostani kirándulócsomagok, amiket gyakran látok gyerekeknél: szendvics, kakaóscsiga, csipsz, győri édes, esetleg egy alma, és szinte minden esetben valami agyoncukrozott lötty. És csodálkozunk, hogy hiperaktívak...
felső tartó: 3 onigiri, kis szelet rántott hús csíkokra vágva (japánul tonkatsu, ugyanezt az ételt ők is eszik!).
Alul: teamárványos tojás (ami tény, hogy ázhatott volna kicsit tovább), mustáröntetes párolt sárgarépa, nyusziformájúra vágott almagerezd, állatos bio tönkölykeksz (próbáltam nyuszisakat keresni, de csak négyet találtam).
Nagyjából így csinálná egy japán is. van fehérje, rizs és zöldség-gyümölcs is kb. egyenlő arányban, sőt egy kis desszert is belefért.
Mindemellett a japán étkezést alapjaiban meghatározó ötös számnak is (úgy-ahogy) elget tesz.
A japánok szerint egy étel akkor tökéletes, ha mind az öt érzéket stimulálni tudja, ezért fontos pl. a tálalás, az ételek elrendezése egymás mellett, azok formája (tapintás sem mindegy!).
Az öt színt is általában tartalmaznia kell: fehér (rizs), fekete(nori vagy szezámsó vagy szójaszósz), sárga(tojás, akármilyen formában- végülis a sárgája mindig sárga, és az a lényeg benne), piros vagy narancs (répa, alma) és zöld, ez az ami kimaradt, mert azt hittem, van kígyóuborkám, de elfelejtettem hogy nincs már, de gyakran a norit is ide számítják.
Emellett ez öt elkészítési mód is fontos: nyers (alma), főtt(rizs, tojás), párolt (répa), olajban sült (tonkatsu) és pirított, ami általában és ez esetben is a nori.
tehát egy majdnem tökéletesen kiegyensúlyozott, és szerintem eléggé esztétikus bentót sikerült készíteni, amit öröm elfogyasztani:)
jó kirándulást és jó étvágyat mindenkinek! :)

2012. február 9., csütörtök
bentó nulláról
Tomi könyvtárba jár, a szakdolgozatán dolgozik. Napok óta az a helyzet, hogy sokáig alszom, ő meg korán felkel, szendvicset készít, elmegy, hazajön.
Na, gondoltam, jó kis barátnő vagyok, még egy szendvicset se tolok az orra alá... Hát ma készítettem neki bentót.
felső rész: kínai fűszerekkel sült sonka (amit egész eddig is ettünk de elfogyott:()
jól befolpackozott szelet kalács (remélem nem lesz sonkaszagú)
alul: sárgarépa-zeller kinpira (1 sárgarépa, negyed zeller, 1 tk. szójaszósz, 1-2 csepp szezámolaj, szezámmag)
barna rizs currys-mogyorós furikakéval (a főtt rizs, porciózva, a mélyhűtőben pihen ilyen esetekre! jó dolog)

2011. december 7., szerda
Mézes-mustáros sült csirke és coleslaw
Csak hogy maradjak az amerikai vonalnál, csináltam káposztasalátát amcsi módra. Ami gyak majdnem ugyanaz, mint a miénk a marhapörkölt mellé, csak éppen majonézzel van összekeverve. Vagyis hízlalóbb, de azért nagyon király. Sült csirkére meg gondolom mindenkinek van receptje, de nem árt elárulni hogy a koliban is lehet ilyet csinálni. Akkor talán nem él mindenki egyhetes rántott húson.
MÉZES-MUSTÁROS CSIRKE, COLESLAW
- 2 csirkecomb
- 1 nagy tk. méz
- 1 nagy tk. dijoni mustár
- 1 ek. olívaolaj
- só, bors
- 1 kis fej káposzta
- 2 nagy répa
- 1 fej hagyma
- só
- citromlé
- bors
- 4-5 ek majonéz
- 3 ek tejföl
A csirkecombot megmostam, és a többi hozzávalót összekeverve mázat készítettem, amivel a bőrét és az alatt is jó vastagon bekentem. Tepsibe tettem, kis vizet öntöttem alá, lefóliáztam és kb 200fokos sütőben sütöttem 3/4 órát, majd levettem a fóliát, újból bekenegettem, és még olyan 20 perc alatt készre sütöttem.
Mindezek alatt legyalultam a káposztát és a hagymát, a megpucolt és megmosott répát pedig lereszeltem. Lesóztam az egészet kb. 1 ek sóval, és hagytam állni fél órát. Kicsit leöblítettem, kinyomkodtam, és a tejfölből, majonézből pici citromlével és borssal öntetet kevertem, amivel összeforgattam.
remek! amolyan otthoniféle ebéd:)

2011. december 2., péntek
Chicken and corn chowder- vagyis Csirkés-kukoricás tejszínes krémleves
Megint egy amerikai kaja, úgy tűnik, így állnak a csillagok. az amcsik minden ilyen tejszínes, sűrű levest chowdernek hívnak, de a leghíresebb, ha jól tudom, a New England Clam chowder, egy tejszínes kagylókrémleves. Ez egy más verzió, így tenger híján. De azért megkóstolnám azt is:)
Eredetileg, amit leírtam, tipikus amcsimódra zellerszárral és pritaminpaprikával készíti a levest, hát én magyarosítottam rajta. Meg mondjuk randa volt a paprika a boltban. meg drága is- hogy aztán a zellerszárról ne is beszéljünk!
CSIRKÉS KUKORICAKRÉMLEVES
- 2 konzerv kukorica (2x 150 ft)
- 30 dkg csirkemell (400 ft)
- 2 nagy répa
- egy marék aszalt paradicsom
- 1 gigantikus fej hagyma (komoly, volt vagy 25 deka!)
- 2 leveskocka (100 ft)
- 1 tk. kakukkfű
- 2 dl tejszín (160 ft)
- 1 ek. liszt
- só, bors, víz
- 3 ger. fokhagyma
A hagymákat megpucoltam, apróra vágtam és kis olajon megdinszteltem. Ezen gyorsan megpirítottam a felkockázott csirkemellet, majd a fel-félkarikázott répát, felvágott paradicsomot és az egyik doboz kukoricát is megfuttattam rajta. Felengedtem vízzel, feloldottam a leveskockát, és nagy lángon felforraltam. Eztán takarékra vettem, és a répa puhulásáig főztem a levest. Kb. 25 perc. Ha már jó, fűszereztem, majd a másik doboz kukoricát, a tejszínt, a lisztet és egy jó merőkanál levest (lehetőleg belehalászva a paradicsomokat, úgyis a tetején lesznek) összeturmixoltam, a lehető legsimábbra. Ezzel sűrítettem a levest, ami a következő két rottyanásnál már kész is van:)
T. odavolt érte, bár neki nagyon bejön a csirke-kukorica párosítás bármilyen kompozícióban:)
6 adag, kb 1000 ft.

Csirke,
egyfazekas,
hagyma,
kukorica,
leves,
paradicsom,
répa
2011. november 17., csütörtök
Tárkonyos raguleves
Na, ez egy olyan kaja, mint a rántott hús- néha szinte mindenki készíti, és szinte mindenki ugyanúgy.
Egyébként egyre jobban szeretem a leveseket. Bár a leves-főétel párosítást mindig is oltári hülyeségnek tartottam, amit csak a magyarok csinálnak ("mer' vaamivee jóliskő lakni!) az afféle masszív, önálló étkezést is kitevő levesek viszont, amikhez esetleg néhány előétel-falatka, fél melegszendvics, fokhagymás pirítós vagy valami izgalmas péksüti kell, esetleg utána egy könnyű, passzoló saláta, nna az frankó, az bejön. Nem tudom, ki az, aki egy átlagos (tészta, répa, főtt hús, egyéb zöldség, jó kis erőspaprika), magában se könnyed húslevest lötyögtetve a gyomrában, még úgy igazán neki akar állni egy másodiknak? hát én általában nem. Meg úgy a húslevest is unom már.
Na, de ez nem az:)
TÁRKONYOS RAGULEVES
Bocsi h ilyen rossz kép megint, még mindig nem vettem elemeket...:(
- 3 közepes krumpli (15 ft)
- 2 nagy répa (30 ft)
- 1 kicsi petrezselyemgyökér (35 ft)
- 2 ek liszt
- fél csirkemell (30dkg) (350 ft)
- 2 német dr*geriem*rktos aln*tura márkájú bioleveskocka (100 ft)
- maréknyi szárított gomba (természetesen a friss még jobb)
- 2 dl tejföl (150 ft)
- 2 tk. mustár
- só, bors, 1-2 csipet morzsolt tárkony
- ecet v citromlé
és van aki tesz bele még borsót, nekem nem volt. kibírtuk.
A répát és a krumplit megpucoltam, felkarikáztam-kockáztam. A hagymát apróra vágtam és dinsztelni kezdtem olívaolajon, s ezalatt felkockáztam a csirkehúst is.
Az üveges hagymára rádobdtam a csirkemellet, fehérre sütöttem, majd beleszórtam a többi zöldséget is, és azokat is jól átforgattam a forró olajjal, hagymával, hússal. szórtam rá 2 ek. lisztet, és azzal is jól összeforgattam. Eztán felöntöttem vízzel, belemorzsoltam a leveskockákat, és forrás után kb. fél órát alacsony lángon főztem. A meleg vízbe áztatott, majd kinyomott gombát az utolsó 10 percben tettem bele, és ekkor fűszereztem is. végül a mustárral kikevert tejföllel habartam be a levest. Kis ecettel igazítottam még az ízeken, és kész.
Fokhagymás rozspirítóssal ettük.
4-6 adag, össz. 680 ftból. Egy menzai menü ára az egyetemen.

2011. október 31., hétfő
VKF 45- A vega meg a sütőtök: egyet fizet, kettőt kap
Sütőtökügyileg sekélyesek vagyunk, igaz. Sült tök, max krémleves, ami asztalra kerül belőle, noha a sütőtök nagyon egészséges, magas rosttartalmú, a- és c- vitaminban és egyéb természetes és roppant hasznos prüttymüttyökben gazdag. Állítólag dédmamám mondta mindig: "egyetek tököt és vigyorogjatok ki az ablakon!"
Így hát nyers és viszonylag feldolgozatlan formában terveztem előállítani a vidám színű kerti hólyagot. Aztán lett belőle egy bónusz is. Angolosan, amúgy Harry Potter-módra.
SÜTŐTÖKLÉ A HÁROM SEPRŰBŐL
- 2 nagy alma
- 2 nagy répa
- 1/4 sütőtök
- fél kiskanál fahéj, késhegynyi szegfűszeg, kis szerecsendió
A zöldségeket megpucoltam és hasábokra vágtam. Mindenekelőtt a sütőtököt fejtem meg gyümölcscentrifugával, és a rostját kiszedtem egy tálkába, mert még kelleni fog. Aztán kipréseltem az almát és a répát is, a leveket összevegyítettem, és fűszereztem. Fantasztikus. Komolyan, jobb, mint hittem, édesítés nem is kell bele. Kb. fél liter 100%-os lé lesz belőle, ami jó sűrű. Hígítani lehet 1-2 dl ásványvízzel, úgy nem szorul bele a szívószálba a dzsúsz:D
ROXFORTI TÖKÖS DERELYE (ami nem derelye ezúttal, de hasonló) Dobby receptje.
- az előző receptből félretett sütőtökrost
- 2-3 ek. olívaolaj
- fél tk. só
- fél tk. kakukkfű
- bors
- 1 csomag leveles tészta
- 1 tojás
- lenmag/tökmag/szezám, nekem len volt, noha a tört tökmag stílusosabb lett volna:)
A leveles tésztát félbevágtam, kinyújtottam és a felső felét beirdaltam. Kikevertem a tökrostot a sóval, borssal, kakukkfűvel, olajjal. Anya szerint vaj jobb lett volna, de későn mondta. Ki lehet próbálni. A krémet a leveles tésztába töltöttem, azt falatkákra vagdaltam, tetejét lekentem tojással, megszórtam lennel. Közepesnél kicsit erősebb lángon 15-20 perc alatt sült szép látványpékség-stílusúra.

2011. október 19., szerda
Currys babragu
A tegnapi bentóban használt, melegen és hidegen is egyaránt nagyon finom, összeturmixolva még szendvicskrémként is elképzelhető babragut írnám le, ami tele van hasznos fehérjével, finom zöldségekkel, és kellemesen fűszeres, tehát semmi hiányérzetünk nincs, ha esetleg csak ezt tennénk pucér fehér rizsünkre. Recept, ötlet innen. Kicsit változtattam az arányokon.
- 2 közepes répa
- 2 fej hagyma
- 1 pritamin/kaliforniai paprika
- 2 tk. szójaszósz
- 1 konzerv vörösbab
- 1 ek. curry
- kis garam masala, de én elfelejtettem, nem fontos
- 1 nagy tk. gyömbér-fokhagyma paszta (ami 1:1 arányban összekevert reszelt gyömbér és fokhagyma kis olajjal tartósítva)
A felszelt hagymát elkezdtem kis olajon sütni, úgy, hogy néhol épp meg-megkapja, így lesz klassz édes-karamelles. Ha a hagyma összeesett, rácsaptam a gyömbéres fokhagymát, és a nagyon vékonyra és apróra vágott répát (reszelve sztem jobb, de nem találtam a reszelőt), paprikát, s együtt dinszteltem kicsit. beleborítottam a babot, fűszereztem, és hagytam hogy jól átmelegedjen, összeálljon az egész. Nagyon finom!

2011. október 18., kedd
bentó 3.
Főleg idő-, de néha alapanyaghiány is akadályoz abban, hogy bentót készítsek. Sajnos. Pedig nagyon rosszul eszem. Újra. Sajnos. Úgyhogy erőszakkal ráveszem magam, hogy olyan napra, amin KELL, készítsek is kaját. Ilyen ebben a félévben csak a szerda, de T-nek hétfőn és csütörtökön kellene kaja. Ma vallotta be, hogy nem mert megkérni, hogy este csináljak neki, mert hogy fáradt vagyok meg magamnak se készítek és egyéb kifogások. A lüke:) szóval, remélhetőleg nemcsak magamnak, hanem T-nek is készülnek majd bentók. (mondjuk vele nehezebb, nem eszik meg olyanokat, amiket én hirtelenjéban magamnak még összerittyentek, mint pl a szójakockát meg iylesmit...)
Na mindegy. a holnapi bentó:
- enyhén gyrosfűszeres csirkemellkockák
- blansírozott brokkoli, helykitöltőnek
- currys-répás-babos zöldségragu (recept később)
- kerekszemű főtt rizs, currys-mogyorós furikakéval (recept később)
+ alma vagy banán, még eldöntöm reggel:)

2011. május 31., kedd
Tokaji borecetek: Téli kaja, nyári nap
nem tudom miért, talán a savanyúságokkal (lásd következő poszt) való kacérkodás, vagy az a baromifinom cseresznyepaprika, amit múlt héten ettem, tette velem, de iszonyatmód megkívántam a savanyúságokat. Koviubit. 20 dekát, csak úgy magába, nejlonzacskóból, az egyetemen. Na, ez vagyok én. ha valaki látott, ne adja el a fotóimat:D És vettem savanyúkáposztát is. De mivel már be volt áztatva egy jó adag lencse, levesnek, így kombóztam a kettőt, és savanyúkáposztás lencselevest kreáltam belőle, ami, mint kiderült nem egy nagyon új ötlet- igazi hagyományos magyar téli kaja. Feltaláltam hát a spanyolviaszt:)
SAVANYÚKÁPOSZTÁS LENCSELEVES
- 1 jó nagy bögre lencse, beáztatva (80 ft)
- 2 nagy fej hagyma (45 ft)
- 3 sárgarépa (70 ft)
- 20 deka savanyú káposzta (60 ft)
- 1 kis pohár tejföl (140 ft)
- 1 ek liszt
- teáskanál morzsolt tárkony
- 5 szem feketebors
- 3 kisebb babérlevél
- tokaji borecet (a tárkonyos üveg aljáról az utolsó pár csepp, kiegészítve sima furmintecettel)
A hagymát felaprítottam, majd olajon megpároltam-megpirítottam kicsit. Ráborítottam a felkarikázott répát és a kicsit felvagdosott káposztát, azzal is pirítottam 2 percet. majd felöntöttem a megmosott lencsével és annyi vízzel, hogy olyan leveskinézetű legyen. beleszórtam a fűszereket, és sót. Mikor a lencse megpuhult, adtam hozzá az ecetet, kb 2 evőkanálnyit összesen. Mikorra a répa is megpuhult, forró vízzel kikevertem a lisztes tejfölt, és behabartam vele a levest. Megvártam, míg fortyan még egyet, majd utánízesítve, langyos kenyérrel adtam.
Valóban téli kaja, de hál'istennek nincs benne se randa füstölthúscafat, se szalonnabőrke. Így jó. Laza ebéd. Miért is téli kaja ez...?
4-5 adag, összesen 400ft körüli befektetéssel.
Jó étvágyat hozzá, savanyúságimádók!!

borecet-pályázat,
egyfazekas,
káposzta,
lencse,
leves,
magyar,
répa,
vega
2011. május 20., péntek
Kínai édes-savanyú, nem az üvegből
Nagyon szeretem az édes-savanyút, az volt az első ki-tudja-mennyire-autentikus kínai jellegű kaja, amit ettem, és azt hiszem az, ami nagy általánosságban ismert, illetve elfogadott a hagyományos ízlésűeknek is. Utánajártam viszont az eredeti receptnek- egyrészt, mert nem szeretem az üveges dolgokat, másrészt, mert így sokkal olcsóbb, harmadrészt, mert sokkal, sokkal finomabb. Én tofuval készítettem, de természetesen lehet csirkemellet, pulykát, disznócombot is pirítani hozzá. (eredetileg keményítővel és tojásfehérjével panírozott, olajban sült húsra öntik ezt a mártást) Meg annyiban csaltam, hogy nem tettem bele ananászt. Nem szeretem benne. Persze aki akar, tegyen bele:)
ÉDES-SAVANYÚ TOFU RIZZSEL
- 1 fej kalifornai paprika (80 ft)
- 1 konzerv babuszrügy (250 ft)
- 2 nagy sárgarépa (50 ft)
- 5-6 levél kínai kel torzsája (szemét/komposzt lenne, nem számolom) v. egy nyolcad fej káposzta
- egy nagy fej hagyma
- hüvelykujjnyi gyömbér
- 1 ek szójaszósz
- kis víz
- keményítő
- 3 ger. fokhagyma
- egy pici doboz paradicsomsűrítmény (60 ft)
- almaecet 2 ek.
- 1-1,5 ek méz
- só
Felforrósítom a wokomat, és egy pár csepp olajon a lereszelt fokhagymát és gyömbért megfuttatom, épp csak míg illatos lesz. Beleszórom a gyufára vágyott sárgarépát, kínai kelt, a pálcikákra vágott hagymát, és a leszűrt bambuszrügyet, a felkockázott paprikát. Pirítom kicsit, míg a hagyma kicsit opálos nem lesz, és meglocsolom szójaszósszal és felöntöm másfél-két deci vízzel. Forralom- forgatom kicsit, majd ízesítem mézzel, paradicsompürével, ecettel, és addig főzöm, míg a hagyma puha lesz, de a répa még kicsit tartja a formáját. Ez olyan 5-8 perc. (A felénél beleszórtam a felkockázott fél tömb tofut) Végül, fél deci vízben kikeverek egy ek. keményítőt, és besűrítem vele a szószt. Eztán lehet még állítgatni az ízeket, mézzel-ecettel-sóval, amíg megfelelőnem nem találjuk. Főtt rizzsel a tuti, szokás szerint:)
Eléggé olcsó cucc egyébként így. Rizzsel együtt a megfelelő feltételek mellett (káposztatorzsa, egyebek) kb 6 személyre való mennyiséget dobtunk össze, szerény 600ft körüli zsebpénzből (igaz hús nélkül, de ki bánja). Ennyi szósz persze sok, ha valaki nem eszik velünk, de szerintem üvegben dunsztolás után eláll pár hónapot, hűtőben 3-4 napot. Tán még a mélyhűtő sem árt neki nagyon.
Nos hát, valamivel igazibb, mint a gyárból folyó négerbácsis mártás, a teszkósnál meg aztán végképp. Bár ez egy olyan kantoni étel, amit azért általában szoktak szeretni az emberek, még eredeti recepttel is.

2011. május 17., kedd
Óda a rizsfőzőhöz- japán menü
Még amikor a szutykos szinten laktunk, ahol domestosozással indítottam a főzést, nagyon kínban voltam emiatt. Így került megvételre a csodaedény, a rizsfőző. Amiben nem csak rizst lehet főzni! Vaterán vettük, negyed áron, vadiújan. "köszi hogy végre elvitte valaki, évek óta megvan, sose használtuk" Hát én meg kössz'ömszépen, én baromi sokat fogom használni:D
És igen. A rizsfőző nemcsak rizsfőző, hanem gyakorlatilag egy elektromos fazék. Rizst is főz, tökéletesre, bár fene sem tudja, hogyan. De bármilyen rizs legyen is, jó lesz benne. A távoli kelet misztikuma:D Emellett szoktam benne babot főzni, csicseriborsót, lehet tésztát, levest, akármit, még tojásrántottát is. A lehető legegyszerűbb, főz-melegít funkciókkal rendelkező legostobább darabban is.
Amióta visszaköltöztünk a tiszta szintre, nem használom olyan sokat- de a mai ebédem szinte teljesen a rizsfőzőben készült, sőt, tudok olyat is, ami teljességgel abban készülhet. Főz, párol...kár hogy nem mosogat, de amúgy tökéletes!
SÜLT TOFU, PÁROLT, MUSTÁRSZÓSZOS RÉPA, RIZS
- fél tömb tofu (15 deka, 150 ft)
- 1 szál répa (30 ft)
- 1 ek. mustár
- pár csepp szezámolaj
- 1 ek. szaké
A rizst jól átmosom, majd kis sóval a rizsfőzőbe teszem, főlé a gőzölőkosárba a felkockázott répát. Bekapcsolom, megfő. Mikor átállt a rizsfőző a "melegítés"re, a felszeletelt és befűszerezett (itt kínai vegyes fűszerkeverék) tofut kis szezámolajban, serpenyőben megsütöttem, a répához medig kikevertem a mustárból, szezámolajból és szakéból a mártást, megmikróztam, hogy az alkohol elillanjon, és összeforgattam a párolt répával.
Ennyi az egész!
Bentóba is jó kombó ez.
Imádom a rizsfőzőmet. Egy komplett ebéd is elkészülhet benne: Jól befűszerezett csirkemellkockák egy alufóliabatyuban, szorosan lezárva, ezt a rizsre, fölé a gőzölőkosárba brokkoli, répa, 20 perc, míg megfő és a egy pillantást sem kell vetni rá. Esetleg csak a párolt zöldség öntetét kikeverni. Koliba, agglegényeknek, kapkodós anyukáknak vagy antiszakácsoknak- szerintem a rizsfőző zseniális dolog, kár (illetve, nekem éppen szerencse volt) hogy nem nagyon látják ezt meg benne. Egy komplett konyhát lehet vele helyettesíteni- sőt olyat is olvastam, hogy kenyeret is lehet benne sütni. Ezt még nem próbáltam, de ehhez sem kellett az extrabonyolult kombinált fajta:)
ilyen az enyém:)

érdekesség,
japán,
nemhús,
répa,
rizs,
rizsfőző,
vega
2011. május 8., vasárnap
Zöldségleves Deluxe, a kiszipolyozott testnek és léleknek
Ahogy írtam, a múlt hét elég ütős, kapkodós, hivatalbarohangálós, idegbajos volt, és a többit nem is részletezném. A lényeg, hogy gyenge vagyok, mint az őszi légy. Úgyhogy pénteken, mikor végre eljutottunk a piacra, mindenféle zöldségből vettem, ami csak megtetszett, és mindet bele is hajigáltam ebbe a zöldséglevesbe. És a tervben van még egy zöldséges lepény is. Magyarul: vitaminpótlás.
MINDENTBELE-ZÖLDSÉGLEVES
3 szál sárgarépa (70 ft)
1 petrezselyemgyökér (30 ft)
1 karalábé (80 ft)
Negyed zellergumó (65 ft)
5 paradicsom (100 ft)
Egy doboz konzervkukorica (110 ft)
3 nagy krumpli (70 ft)
1 kis hagyma
2 ek liszt
olívaolaj
Zellerlevél, petrezselyem
Só, 3-4 szem bors, 2 szem szegfűbors, csipet római kömény, teáskanálnyi kakukkfű
A zöldségeket megpucoltam, feldaraboltam ízlésesre. A karalábét cikkekre, a zellert nagy szeletekre hogy ki lehessen halászni, a répát karikára-félkarikára, a gyökeret csak félbe, krumplit kockákra, hagymát is csak félbe. A paradicsomot kicsit megvágva, leforráztam, majd megpucoltam. A zellerlevelet és a petrezselymet is hozzátéve, olajon egy kis liszttel megpirítottam a zöldségeket, míg illatozni kezdtek. Felöntöttem 2l vízzel, sóztam, fűszereztem. Mikor felforrt, a megpucolt paradicsomokat is belekockáztam, és a kukoricát is beleborítottam, majd alacsony lángon főztem kb. fél-háromnegyed órát, míg a répa is megpuhult, és összeálltak az ízek. Kihalásztam a gyökeret, a zellert és a hínárokat (a leveleket, csak anya így hívja mindig őket:D).
Nagyon jól esett egy ilyen kis vegyeszöldség-leves, és a „mindentbele” filozófia is jól érvényesült ebben az esetben:)
5-6 adag: 100 ft/adag körül.
Címkék:
comfort food,
krumpli,
kukorica,
leves,
paradicsom,
répa,
vega
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)