A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hús. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: hús. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. június 28., péntek

Túrapakk

Amcsiknál- megint csak őket tudom emlegetni, mint a fogyasztói társadalom bástyája- kapni olyat, amit úgy hívnak, hogy "Paleokit" vagyis "paleo-készlet". Harmadik világbeli gyermekeket támogatunk a megvásárlásával, de nem ez a legjobb benne: hanem hogy egy jó adag, legeltetett marhából készült szárított húst, csonthéjasokat és szárított gyümölcsöket tartalmaz, vákuumcsomagolva. Persze itt ilyen nincs. Az ember még annak is örül, ha marhahúst kap, nemhogy még méltányos életű hormonmentes állatot, neadjisten tartós, ehető formában.



Furcsállom, hogy egy országban, mely a "lovasnomád múltjára" a szkíta ősdumától az ázsiai sztyeppék rettegett muszlim harcosaiig bármilyen rokonságot büszkén keres és elfogad igazolásul, a "szárított hús" kifejezés vagy értetlenséget, vagy undort vált ki.
Darált marhahúst akartam venni, lehetőleg zsírmenteset, de nem túl drágát, ezért kérdeztem a hentesbácsit- olyan kedves, mesekönyvbe való, tagbaszakadt bajuszos böllér fajta- hogy hátszínt darálnak-e. Kérdi: mire kell? Hamburgerhez az nem jó!
- Ahhoz vesefaggyú kell bele, nem...?
Erre nagyon megörült, hogy egy nagy eséllyel (rasztaként) vegetáriánus ember marhahúst vásárol, méghozzá átlaghoz képest meglehetős szakértelemmel. Újra kérdezte, hogy mihez kell- mondtam, szárítom.
Eléggé megleptem. Eleve azzal, hogy nem egészben, vékonyra szelve, hanem daráltból. Meg hát a szárított hús. Le van sózva? Füstölve? hogy-hogy? aztán meg kell főzni? Hol szárad, ha nem füstölőben és nem is sóban? És minek enne az ember olyat?
Ezek tulajdonképpen praktikus kérdések, de a sonka, kolbász, nem szárított nyers húsok ezek mégis? Vicces, hogy a szárított hús így elkerekíti a szemeket mindig! De persze kiderült, hogy frissen nem darálnak marhát, mert nem keverhetik a darálóban. Úgyhogy fóliázottat vettem.
mindegy. Mindig csodálkozom, hogy a szárított hús ilyen meglepő dolog :)

Szóval, a lényeg, hogy darált hús, jól befűszerezve, sózva, vékonyra tapicskolva sütőpapírszeleteken, majd aszalógépben 5-6 óra szárítás után konyhai ollóval felvágva- tökéletes, finom, jól adagolható, maceramentes szárított húst ad. Diákcsemegével és házi energiaszeletekkel (magvaj (mandula, dió), aszalt gyümölcs és fehérjepor ragacsosra turmixolásával), friss gyümölccsel kombinálva tökéletes túrapakk. És igazán baráti áron!
Próbáljátok ki, ezerszer jobb, mint a szendvics :)

2013. január 31., csütörtök

Marhaszív jerky

A beef jerky újabb verziója.
A marhaszív talán bizarr hozzávaló, de én híve vagyok annak a filozófiának, hogy ha már egyszer egy állat levágásra kerül, akkor az ember igyekezzék minden porcikáját méltóképpen felhasználni, megtisztelvén azt a bizonyos állatot, mind életében, s méltósággal tartva, mind halálában, teljesértékűen felhasználva.
Hiába, ilyen parasztetikával élek. Egyébként is egészséges, Q10, rengeteg fehérje, szinte 0 zsír, kiváló, ízes, mélybordó hús egy kis pástétomos-májas, erős háttérrel, remek egy darab. És piszok olcsó is.

Szóval gondolkodtam, hogy szárított húst kellene csinálnom, mert ha rámjön a nasizhatnék, akkor bizony szénhidrátmenteset aligha találni. Meg amúgy is finom. Úgyhogy a fenti elgondolás alapján vettem egy háromkilós csodás nagy marhaszívet, amiből a háj- és ín- meg billenytű- meg egyebek kipucolása után kicsit kevesebb mint 2 kiló tiszta húsom maradt. Ebből készítettem szárított húst az itt leírtak alapján, csupán most, mivel sok volt, pálcikákra fűztem a húst és lógatva száradt.





 pácok:
- 1 ek. méz
- 1,5 dl szójaszósz (felesben édes és sós)
- 1 tk. erőspista
- 1 tk. almaecet

másik:
- 2 tk frissen őrölt tarkabors
- 1 ek dijoni mustár
- 1,5 dl szójaszósz (sima, sós)
- 2 tk fokhagymapor

Tominak a borsos, nekem a csípős jött be jobban, de mindenképpen, mindegyik nagyon finom lett újra. És a szív pedig különlegesen jó ízű falat, ezután gyakrabban keresem majd! Amcsik a csórók steakének is nevezik... meglátjuk, igazuk van-e! Már a strakminőséget illetően, mert csórók- azok már vagyunk így is:D

2013. január 8., kedd

Rosé röfisteak

A véres húsoknak nagy rajongója lettem. véres hátszín, rozé kacsamell, könyéken csurgó szaftú, csontról rágott T-bone steak... ahhh.
Olcsóbb (?) húsból is jó ám! Pláne, ha tökvéletlenül félárashoz jutunk...hmmm...akkor bizony bbqmalac lesz!
A karaj sokaknak "száraz". Na de kérem, bélszínt sem sütne kolbásszal töltve az ember két órát 200 fokon! Karaj, az hirtelen való. Rántva, nem papírráklopfolva, benne a csonttal. steaknek, hirtelen sütve, vagy akár egyben, serpenyőben forgatva pirítani, míg a közepe csodás rózsaszín marad... uhh!

KARAJSTEAK
Pácot kevertem:
- 1 tk mézzel, sóval, borssal, fokhagymaporral, csípős és füstölt paprikával pácot kevertem, és bekentem vele a több, mint két centi vastag csontos karajszeleteket, és vajon-olívaolajon, forró serpenyőben oldalanként 2 perc alatt megsütöttem. Egyszerűbb, mint egy tojásrántotta!

Jó étvágyat!

EDIT: ja, és a csontot semmiképpen nem szedném ki belőle, a csont mentén még omlósabb és finomabb a hús. Nem kell megijedni, ha sűrű, csillogó vörös, szinte körömlakkszerű lé csurog belőle, az a csont nedve, és a hús "sültségi" állapotához semmi köze.

2012. október 15., hétfő

Diákcsemegecsirke

Bizonyára nem én vagyok az egyetlen, aki frankón rühelli, hogy a diákcsemege több, mint fele földimogyoró meg mazsola. És, miután a lényeget kiválogatta az ember, nemigen lenne szíve azért azt a méregdrága diákcsemege-maradékot úgy elszórni. Úgyhogy kitaláltam valami egészen kellemes maradékeltüntető módszert, egy amolyan kínaias beütésű csirkehúsos stir-fry képében.

DIÁKCSEMCSIRKEGEcsirkediák...izé.

- 25-30 deka csirke/pulykamell, felkockázva (500 ft)
- 2 gerezd fokhagyma
- egy nagy marék földimogyoró-mazsola keverék (100 ft)
- 2 ek. szezámmag
- 1 ek. édes sötét szójaszósz
- 1 ek. világos sós szójaszósz
- 1 ek. cukor vagy méz
- fél tk. ecet
- csiliszósz
- pici olaj
- kínai fűszerkeverék
- csipet őrölt fahéj

Serpenyőt hevítettem, amiben szárazon megpirítottam a magokat, mogyorót, és fene válogatja ki, a mazsolát is. Kiöntöttem egy kis tálba. Eztán a forró serpenyőben kis olajat hevítettem, és megpirítottam a csirkemellet. Eztán nyomtam rá a fokhagymát, és ezzel is sütöttem még egy picit. Fűszereztem és ráöntöttem a magokat is, majd a szójaszószokkal, ecettel, csiliszósszal ízesítettem, összefőztem az egészet. Mikor már újra le-lekap, megszórtam cukorral és ráégettem kicsit.
Én salátával ettem, de természetesen ez is rizs vagy szójaszószos sült tészta mellett frankó igazán...

két nagy adag vagy három átlag.

2012. október 2., kedd

Bentó, sokadik, Mandynek:)

Elég gáz bentó ez, legalábbis a fotó tényleg nagyon szar, de ha az ember napfényt itthonról sose lát, csak az egyetemen, akkor bizony sötétben kell fotózni... amikor a gép nem fókuszál, amikor a vaku kiveri még a medvesajtos mackó szemét is, amikor hetvenheten kérdezik, hogy mit is csinálsz éppen... háromheti alvás-edzés-egyetem-munka-tanulás-edzés-főzés-alvás után a világ már összefolyik, automatizált mozdulatokkal sütöm a napi csirkeadagot, rakom össze a salátát, fotózással szöszölni...? ááh...
Készültek ez idő alatt jobb bentók is, természetesen... na de hát... végülis az egész úgy praktikus, ha gyors és tápláló. Ha szobahidegen is épp olyan jó, mint melegen. Ha változatos, ha az van benne, amit szeretünk, ha jóízűen kapjuk be a gesztenyefa alatt, és minden félpercben nevetgélünk magunkban, hogy haha, nem ránk esett a gesztenye, a világ mégis szép.
Ha a mókuskerékből kiléphetünk egy tíz percre ebédelni, és nem futtában kapjuk be a leghidrogénezettebb, mirelitből "frissensült" péksüteményt, aminek a morzsája ha a kabátra esik, a zsírpaca sose jön ki onnan.

Úgyhogy, talán tökmindegy, hány perc alatt készül el és milyen snassz, amit az ember összehajigál magának:)
és ezzel most úgy érzem, megnyugtattam magam és felsoroltam minden mentséget:D de légyen buzdításául mindenkinek, hogy nem kell emiatt külön főzni, egészségesen lehet enni a sietségben is. csak előre kell gondolni egy lépéssel, hogy egy főzés alkalmával mindenből csináljunk kicsit többet, és tegyük félre a félkész-félalapanyagokat (főtt zöldségek, sült hús, porciózott kaják, főtt rizs...) későbbi újravariálásra.

- 80 gr. kentucky fűszeres csirkemellkocka
- 3 rózsa párolt brokkoli (kisebbek, mint amekkorának tűnnek...)
- fél paradicsom
- egy szelet sült tök
- joghurtos medvesajt
- fehérjés süti
- mustár (kis pekecben ami nem látszik, mert ami képen rajta volt, az homályos. természetesen)

össz:      247 kcal    11 ch   7gr zsír    34 gr fehérje    5 gr rost   4 gr aktív ch

viszont, ha mondjuk nem edzenék és emiatt nem diétáznék, akkor jázminrizzsel töltöttem volna meg az alsó pekecet, csípős-mogyorós furikakéval szórtam volna meg, tettem volna pár almaszeletet is, meg mandulát... meg talán egy-két kocka csokit is! :)

jó bentók és receptek: www.justbento.com
a kedvenc helyem!
ja, és további összedobált bentók vannak a "bentó" címke alatt...:)

2012. szeptember 28., péntek

Thai vörös curry

Régóta izgat már a curry, currypaszta és maga az étel, úgyhogy most a sok költséges alapanyag beszerzése helyett egy adag currypasztával leptem meg magam, egy szuperfinom curryval pedig Tomit:)
Ja, és ez a curry nem körri, mint az angol-indiai sárga fűszerkeverék, ez az étel "kari" vagy "kare". Állítólag. Én hiszek nekik. Praktikus a megkülönböztetés...

THAI VÖRÖS CURRY
- 1 tasak (100 gr) vörös currypaszta (450 ft, ázsia bt)
- 2 szál répa
- 1 nagy fej hagyma
- 1 kisebbfajta padlizsán
- 1 nagy alma
- 1 jó nagy piros húsú paprika
- 5 dl kókusztej (kókusztej készítése: 5-10 deka szárított kókuszreszeléket leforrázunk, 2 percig erősen turmixolunk, majd kihűlés után gézen átszűrjük)
- fél kg. pulykamell vagy más hús, esetleg garnéla
- olaj
- jázminrizs

A jázminrizst feltettem főni.
A zöldségeket megpucoltam és kb. egyformára kockáztam, a hagymát pedig felcsíkoztam, viszonylag nagyra. A répát felkarikáztam és 10 percig mikróban, sós vízben előfőztem. Elővettem egy mély serpenyőt és egy sima teflonosat. A mély serpenyőbe kis olajat öntöttem, majd a hagymát és paprikát megfuttattam rajta. Rátettem és fehéredésig sütöttem a húst is, majd a többi zöldséget. Mindezek alatt a teflonserpenyőben is hevítettem egy kis olajat, és amikor már pokoli forró volt, rányomtam a currypasztát és jó izzóra, illatosra pirítottam. Egy kevés kókusztejjel felöntöttem és kikevertem, majd a zöldséges húshoz adtam, és felengedtem a maradék tejjel. Eztán, fedő alatt még úgy 10-15 percet rotyogott takarékon. Ha az alma megpuhul, kész.
(japánok szokták almával csinálni a curryt és nekem ez annyira bejött, hogy úgy gondoltam, ebbe is teszek)
Jázminrizzsel tálalandó.
Iszonyat jó!
És gyorsabb is, mint gondoltam volna.

Hatfős adag.

2012. szeptember 24., hétfő

A kedvenc rántottám

Uh de szar így az új blogger. na mindegy, felülemelkedem.

Szóval, a kedvenc rántottám. Így a legtutibb szerintem. A brokkolicsíra nem kötelező elem, az most csak hívság:) (le volt félárazva egy bazinagy doboz, 250ftért hülye leszek otthagyni:D inkább erre költök 250-et, mint egy óriás mars szeletre...)



- 3 boldog tojás
- fél pritaminpaprika
- 3 szelet pulykamellsonka (én a száraz fajtát szeretem, ami még úgy is néz ki, mint egy nagy darab hús, nem ilyen darálékpempő, de mondjuk a maszek hentestől való füstölt malaccomb-sonka sem utolsó, ha minőségről van szó! és az még nem is drága)
- egy hüvelykujjnyi emmentáli sajt
- 1-2 tk. olívaolaj

Először is felkockázom a paprikát, majd egy nagyon jó teflonserpenyőbe (hogy ne ragadjon le semmi) pici olajat öntök, aztán 1-2 perc alatt megpirítom a paprikát. Ráhintem a felaprított sonkát, és azt is megpirítom. Ezalatt jól felverem a tojást, és a picire kockázott sajtot is belekeverem. Ekkor, ha olyan kedvem van, néha aprított bazsalikomlevelet is szórok bele, de most a csíra miatt nem. A nagyon forró serpenyőbe egyzuttyra beleöntöm a tojást, és rögtön kisebbre is veszem a lángot. Megvárom, míg a széle elkezd szilárdulni, és akkor, a közepe felé, toló mozdulatokkal "kotrom" a szélét, és hagyom hogy a folyós része lefusson a serpenyőbe, a völgybe. Így a teteje lágy marad, de nem lesz sületlen, mert: Amikor már késznek tűnik, csak a teteje "nyálkás", lezárom a gázt, és a falapáttal megfordítom az egészet. Így a serpenyő melege kellemesen lágyra, melegre "süti" a folyós részt, mégse marad taknyos. Többévnyi rántottasütés után dolgoztam ki a tökéletesen lágy tojásrántotta titkát, ami nálam ez, de ha valakinek van még tippje, szívesen fogadom:)
Természetesen aki jól megsütve szereti, nyugodtan forgassa sülés közben is a darabokat. de azt mondják, kicsit lágyan a legjobb ízű, és valóban, a tojássárgája jellegzetes íze igenis kiérzik, és én ezt nagyon szeretem:)

Tudom, ez nem annyira recept. De a nutellás/kakaós/sajtos tészta sem az, mégis fenn van pl nosaltyn és ajnározzák:D:D Úgyhogy nem szégyellem magam:)

2012. szeptember 5., szerda

A veribeszt sültcsirke evör

Van valami ebben az iskolakezdési mizériában, amitől az embernek olyan leküzdhetetlen őszérzése lesz. Annak ellenére, hogy még mindig verdesi a harminc fokot az idő, és a paradicsomom még be se érett, már valahogy tudat alatt kívánja az ember a teázásokat, pulóvereket és comfort foodokat.
Klasszikus comfort food a sültcsirke az amerikai-európai kultúrában. Abszolút. És náluk a hálaadás miatt az ilyen sültesdi külön őszérzés, és hiába a magyar szellem, ezt a hatást lehetetlen elkerülni...

LEGEGYSZERŰBB ÉS LEGFANTASZTIKUSABB SÜLTCSIRKE


- 1 másfél kilós csirke (én kiharcoltam egy boldogcsirkét, ah de fényűzőek vagyunk így szeptember táján... de nem bántuk meg, KLASSZISOKKAL jobb húsa -és élete- van!)
- 1 citrom
- 4 nagy répa
- friss rozmaring, 2 szál, kis csokor petrezselyem, 3-4 levél friss zsálya
- 3 kis hagyma
- 1 fej fokhagyma
- só
- bors
- fokhagymagranulátum
- olívaolaj/vaj

- 1-2 ek. liszt

A csirkét megmostam, a farháját egészségügyi megfontolásból leszedtem. (azért egy falat tepertője lett :P ) A hasába tettem a citrom felét, negyedekbe vágva, egy kicsi hagymát, félbevágva, valamint a zöldfűszereket, no meg sót. Kívülről is megsóztam, borsoztam, fokhagymáztam. A répahasábokból, hagymanegyedekből, fokhagymagerezdekből vetett ágyra fektettem, és egy kevés olívaolajjal, valamint a citrom másik felének levével locsoltam meg. Lefóliáztam, és 200 fokon sütöttem egy órát. Levettem a fóliát és sütöttem még bő fél órát.

Kivévén a tepsit, a csirkét mellével lefelé tányérra tettem (így a szaftok átcsurognak a mellébe, és porhanyósabb lesz) és kihalásztam a répákat is mellé. A szaftról lekanalaztam a zsírt (suttyomban, nehogy a zsírsejtlétjogi ombudsman szót emeljen), szétnyomtam benne a hagymákat (a fokhagymahéjat természetesen kiszedtem) és a gázra tettem a tepsit. Két ek. liszttel sűrítettem be a barnamártást, fel-felkapirgálva a leégett finom kis darabokat...

Zöldséges barnarizzsel a csodálatos futkosóscsirkehús és az isteni szaft...ahhh. Na, ez jó indítása az iskolaévnek. Az ősznek. A délutánnak. A hét második felének. A... ah.

2012. július 31., kedd

Beef jerky, ezúttal pulykából- azaz amerikai szárított hús-snack

Újabb amerikai cucc, be kell valljam, az amerikanizáció egyelőre lenyomja nálam a sinizálódást. BÁR! Kínaiak is előszeretettel falják ezt a nasit. Ja, meg úgy kábé minden nép a világon, amelyik valaha halászott vagy vadászott, és a klíma lehetővé tette a hússzárítást- így a mongoloktól kezdve az ősmagyarokon át az észak-amerikai indiánokig mindenki rájött, hogy ez így egész klassz.

Az már másik kérdés, hogy az amerikai verzió, a beef jerky híresült el- ha máshogy nem is, mint egy klasszikus fordítási nehézség a filmekben- egészen extrém megoldásokat hallottam már a gumicukortól a husinasiig. (másik klasszikus a licorice...)

No de mindegy. A kaja a lényeg. Mind a kínai, mind az amerikai verzió alapvetően szójaszószban pácolt, fűszeres szárított hús. Egyszer már csináltam, marhahúsból, de akkor még nem volt blogom. Így ez most egy pulykamelles verzió. Sovány hús, sokáig tárolható és kompakt, szállítgatható fehérje, egészséges snack, finom sós... öööö... rágó:D elcsammog rajta az ember az biztos! de én imádom. és sehol sem kapni. vagy bazidrágán, a kínai élelmiszerboltokban. Elvétve. :(

JERKY


fél kg. pulykamell vagy más sovány hús, marhahátszín, malackaraj, comb, csirkemell, de már láttam bivaly- alligátor- vagy strucchúsos verziókat is, válasszon mindenki a szája íze szerint:D (természetesen minden látható zsírtól, kötőszövettől, hártyától, cullangtól megtisztítva)
1,5 dl szójaszósz
1 ek. mustár
1 ek. szecsuáni bors (elég csak kicsit megropogtatni)
1/2 tk. őrölt fahéj
2 ek. méz
2 tk. fokhagymakrém
1 tk. örölt gyömbér
1 tk. erős pista

és recept az van trillió beef jerkyre a neten, szóval ez semmiképpen nem szentírás! Egyetlen dolog tilos: bármiféle zsír hozzáadása a páchoz! Avasodás, ugyebár. Egyenetlen sülés. csöpögés. a-aaa.

A fűszerekből pácot kevertem, a húst pedig két órára mélyhűtőbe tettem. Így könnyebb extravékony, sashimi-szerű, 2-3 miliméter vastag hússzeleteket vágni. A hús aztán persze megy a pácba egy éjszakára.
Másnap lefóliáztam a sütő alját, és sűrű rácsra fektettem a lecsöpögtetett- leitatott húsokat. Takarékon, nyitott sütőajtóval, kb. 4-5 óra míg kiszárad. Jó, ha törik, de előtte kicsit hajoljon is. kihűlése után dobozolható, mehet a túrazsákba vagy a kondis fehérjeshake mellé:)

nyamnyamnyamnyam.
(fél kg pulykamell: 800 ft. eredmény: egy carte d'or fagyisdoboz tele, a mérlegem rossz, nemtom hány gramm)

2012. június 20., szerda

Kentucky fűszeres csirkefalatok capresevel

Amint megláttam Alexa Christi posztját, rögtön tudtam mi lesz az éppen kiengedő csirkecombos csomag sorsa. Amiben, mint kiderült, volt még két szárny is...

KENTUCKY FŰSZERES CSIRKECOMBFALATOK (+SZÁRNY) ÉS OLASZ PARADICSOMSALÁTA


A fűszerkeveréket kicsit módosítottam, az eredeti a fenti linken található, én így készítettem:
- 1 tk. egész koriandert összertörtem mozsárban (mert csak az volt) és összekevertem
- 1/2 tk őrölt köménnyel
- 1 tk. kurkumával
- 1 tk. gyömbérrel
- 1 tk. morzsolt majorannával
- 1 tk. morzsolt rozmaringgal
- 1 tk morzsolt tárkonnyal
- 1 tk. kakukkfűvel
- 1 tk édesnemes paprikával
- 1 tk. füstölt paprikával
- 1 tk. chilivel
- 1 tk. frissen tekert tarkaborssal
- 2 tk. fokhagymaporral
- 2 tk sóval. Tulajdonképpen csak a füstölt paprika a változtatás, meg a kevesebb féle csípős paprika. Meg a só.

Két kifilézett, falatokra darabolt egész csirkecombhoz és két szárnyhoz egy ek. fűszert és egy ek. olívaolajat tettem, jól összeforgattam és pácoltam egy órát. Serpenyőben megpirítottam, majd egy kis vizet téve alá, fedő alatt öt percet sütöttem, majd újra lepirítottam, hogy a falatok azt az égett kis pörzsanyagot megkapják és felszedjék (amit öcsém "csirkehordaléknak" nevezett el kiskorában...).

A capresehez felkarikáztam négy gigantikus paradicsomot, szedtem egy marék bazsalikomlevelet, karikáztam egy mozzarellát (amíg 1000 ft egy gombóc belőle, addig nem bivaly, bocsássa meg a hautecuisine magyarország ek. (eszmei közösség) minden képviselője), és szépen rétegezve legyezőszerűen körberaktam egy tányéron. Tálaláskor olívaolajjal és balzsamecettel löttyintettem meg, és szórtam rá egy kis sót is.

remek, nyári, könnyed ebéd volt, a fűszer pedig egyenesen fantasztikus, nagyon szépen köszönöm a receptjét!!! Terjeszteni fogom:)

2012. június 19., kedd

Névtelen káposzta

Ez tényleg egy olyan étel, aminek nincs neve. Legalábbis mi nem tudjuk... egy régi koliszomszéd csinálta gyakran ezt, és így a receptjét sem tudjuk- ránézésre, illatra, kóstolásra kísérleteztük ki, rekonstruáltuk. De baromi finom, és nagyon egyszerű. Kalória meg alig van egy-egy adagban, szóval kenyér nélkül (vagy abonettel) tökéletesen diétás, szerintem a két evőkanál tejföl, amit a tetejére pakol az ember, többet tartalmaz mint maga az étel...

NÉVTELEN KÁPOSZTA


- két db piros húsú paprika
- egy kg. savanyúkáposzta
- 1 közepes konzerv sűrített paradicsom
- (egy csirkemellfilé, vagy egy tofu, de ezek nélkül is teljesen jó)
- kis olaj, egy babérlevél, kevés kömény, majoranna, só

A paprikát megmostam, felcsíkoztam, pici olajon megpirítottam, ahogy a felkockázott csirkemellet is. A káposztát kicsit átmostam és átvagdaltam, rátettem a paprikás húsra, ráöntöttem a paradicsomot és kis vizet is, valamint a fűszereket. Fedő alatt fél órát főtt, majd még pár percet, míg a leve elforrt- ez nem az a leves fajta káposzta.

Tényleg tök egyszerű és nagyon fincsi:) És olcsó is!

2012. június 16., szombat

Az igazi, klasszikus bolognai mártás

Írtam már a bolognai szószról, és hogy a "milánói" mintha a világon sehol se létezne a(fféle)képpen, ahogy nálunk ismerős. Továbbá a napokban igencsak rákívántam az efféle sűrű, zöldséges mártásra. Úgyhogy neki is álltam a "ragú"nak, ahogy nevezik, ezt a lassan sűrűre főtt, sárgarépa-zeller-hagyma alapú marhahúsos-paradicsomos szószt. Nehéz ételnek tűnhet, de korántsem az, a zöldségek remek szaporítóerejének köszönhetően szinte lelkiismeret-furdalás nélkül locsolhatjuk ezt a mennyei mártást- a teljeskiőrlésű fussillinkre:)
(Tomi azért maradt a sima durumspagettinél)

BOLOGNAI RAGÚ


- 2 fej hagyma
- 4 ger. fokhagyma
- 2 répa (45 ft)
- negyed cikk zeller (60 ft)
- 1 konzerv kockázott paradicsom (170 ft)
- 1 közepes méretű sűrített paradicsom (110 ft)
- 40 deka darált marhahús (650 ft)
- 1,5 dl száraz vörösbor (140 ft- jó, ez 2 dl volt...:P)
- 2-3 ág kakukkfű
- só, bors, olaj
- egy deci tej/ fél dl tejszín

A répát és a zellercikket kislyukú reszelőn lereszeltem, a hagymát és fokhagymát felaprítottam. A nehéz, mély acélserpenyőmet felforrósítottam, kis olajat öntöttem bele és alacsonyra véve a lángot dinszteltem a hagymát. Ha puha, ráborítottam a fokhagymát, zellert és répát. Ezt összekevertem, fedő alatt pár percet pároltam, majd a kifőtt levet elforraltam és újra magas lángon, a serpenyőbe kis vályút kotorva, megpirítottam a húst, majd a sűrített paradicsomot. Összekevertem jól, ráöntöttem a darabolt paradicsomot is, és a bort. Sóztam, borsoztam, beletettem a kakukkfüvet, és lefedve, takarékon egy órát főztem. Akkor jó, mikor már szinte kicsit "kocsonyásan" áll a szósz, ha a szélén kotrunk, az egész "remeg". Ezt a hús fehérjéje csinálja vele. Utolsó 15 percben hozzáadtam a tejszínt, és fedő nélkül hagytam újra sűrűre főni.
Ha valakinek van, pár vékony szelet szalonnát, felaprítva, jó ötlet kiizzasztani a hagyma előtt. Csak emiatt nem akartam venni... viszont egy pici füstölt paprika is remekül kiegészítette az ízeket.

Csodálatos! Érdemes egyszer kipróbálni, ez után egészen más dimenzióként fogjuk értékelni a "bolognait" és a BOLOGNAIT. Mert ez, ez a nagybetűs változat.

1200 ft+ tészta, 6 személyre. EDIT: Nyolc. Jut a mélyhűtőnek is.
Még csak azt se lehet mondani hogy drága lenne!

2012. május 23., szerda

Székelykáposzta

Vicces, mint megtudtam, nem is székely kaja. Haha.
Mindegy, nagyon szeretem, csak azokat a nagy füstölthús-cullangokat nem... és leginkább a káposzta levét:) Úgyhogy csináltam egy vega változatot, de természetesen hússal van az eredeti, disznópörkölttel és egy kis füstölt tarjával. Ja, és rántva is készítik, nálunk árpagyöngy van benne.

(hamis) SZÉKELYKÁPOSZTA

- (1 kg pörkölthús+füstölt)
- 1 giga fej hagyma
- pirospaprika, kömény, bors
- babérlevél
- 1-1 paradicsom, paprika
- 1 kg savanyú káposzta
- 2 marék árpagyöngy

A hagymát felaprítottam, és pörköltalapot készítettem az itt leírtak alapján, persze ha valaki pörkölttel készíti, az is ez alapján. Mikorra a hagyma szétfő, a káposztát kicsit átöblítem és kicsit átvagdosom, hoyg ne legyen olyan állracsapódós hosszú szál benne. A pörköltalapba tettem a káposztát, és felöntöttem vízzel, hogy ellepje. Beletettem a babérlevelet is, majd felforraltam, és alacsony lángon fedő alatt kb két órát főztem még. Utolsó félórában szórtam bele az árpagyöngyöt, meg még egy kis vizet, mert úgy issza mint a teve:)
Nem egy gyors étel, ha pörköltet főztem volna, négy óra is meglett volna mire elkészül, így csak 3...
Tejföllel, és nem-túl-autentikusan lepénykenyérrel tálaltam, no de mit tegyek, ha a lepénykenyerek csodás hólyagocskáit és kis pirult pöttyeit milliószor kívánatosabbnak tartom bármi péksütinél... biztos arab, vagy indiai voltam valamikor a szamszárában. :)
nem gyönyörű? és szendvicsnek, wrapnek feltekerve meg pláne, hát szerintem valami fantasztikus, ezerszer szebb, mint a háromcentis lógóbelű kenyérszeletek:)

2012. április 29., vasárnap

Tökéletes gyros

Tomi, mióta felfedeztük a sorozatot, ahol a legjobb pesti gyrosdát keresik, azzal nyaggat, hogy menjünk el enni. Hát kinn van mindegyik legjobbnak titulált étterem a halál f*szán, kéremszépen, épeszű ember csak kajáért tuti nem megy oda ki.
Gondoltam én. De ma olyan ellenállhatatlan görögkaja-vágy tört rám, hogy aztakutyafáját. Még oda is képes lettem volna kimenni. Viszont bevásárlással együtt annyi idő alatt, míg megjártuk volna azt a büfét, csináltam egyet. piszokjó lett. pofátlanul.

PÖRFIKT GYROS, GÖRÖG SALÁTA


sajnos a gyro belsejéről készült fotó életlen lett:(

- 1 kígyóubi 99 ft
- 4 nagy paradicsom 250 FT
- 1 pack? feta sajt (150 gr) 550 FT (AÚ! de tomi ragaszkodott hozzá)
- 1 kis üveg fekete olívabogyó (250 ft)
- olívaolaj, csepp balzsamecet, oregano

- két fél csirkemellfilé 550 ft
- oregano, fokhagymapor, kakukkfű, pici pirospaprika, só, olívaolaj
- egy gigantikus krumpli (35 deka...mondja valaki, hogy ezekre nem segített rá senki...)
- 1 kígyóubi 99ft
- 1 nagy pohár joghurt 170 ft
- fokhagyma, oregano, kis kapor, fehérbors

- 30 deka liszt
- 1,5 dl víz
- harmad kocka élesztő
- só

Az utolsó hozzávalókból kelttésztát dagasztottam, amit hagytam kelni. A joghurtot gézzel bélelt szűrőve öntöttem csöpögni. addig is felkockáztam az uborkát, paradicsomot, sajtot. az olajbogyóval összekevertem őket, és öntöttem rá egy kis olívaolajat és balzsamecetet. a húst megmostam, felkockáztam, bepácoltam olívaolajba, oreganoval, kakukkfűvel, fokhagymaporral. a másik kígyóubit lereszeltem és lesóztam, később kinyomkodtam, majd a jól lecsepegett sűrű, krémsajtszerűvé valt joghurttal kevertem össze.
A kenyértésztát, ha megkelt, 4 részre választottam, kinyújtottam serpenyőméretre, megszurkáltam villával és ecsettel megolajoztam. Szraz, forró serpenyőben sütöttem meg őket, majd utánuk a húst is.
A krumplit megpucoltam, felcsíkoztam, forró olajban kisütöttem.

A gyrosok: lepénykenyér, vastag, rágós, tekerhető, masszív, finom tészta, vakolatállagú, sűrű, friss hűvös tzatziki, kicsit pörkölődöttre pirult finom pácos csirkehús, sültkrumpli. Mellé a fantasztikusan finom sajttal készült görög saláta, anyám, ez bizony kurvajó volt.
4 adag lett. nem lett olcsóbb mintha elmentünk volna enni. de legalább anyag volt benne böcsülettel! :D

a tésztával nagyon elégedett vagyok, nagyon utálom a bolti gyrososok piskótaszerű, édes pitáit, kartonpapír-kemény, ízetlen lepényeit. ez tutijó lett, masszív, rágós, ahogy a kenyértészta jó. asszem ehhez nemcsak dagasztás, hanem a magas hőmérséklet is nagyon számít...!

2012. április 23., hétfő

Paprikás krumpli

na, ha valami, akkor ez egy klasszik bográcsozós, olcsó, tömegetető, egyszerű, vagyis akár kolis étel. És bármennyire egyszerű legyen is, el lehet rontani! tapasztalat. Egyszerű ételeknél vigyázni kell, hogy azok is maradjanak: nem kell bele oda-nem-illő fűszer, nem kell belőle brillírt varázsolni, de nem is kell lenézni az ételt. Nagyon ügyelni kell az egyensúlyokra, mert erre éppen az ilyen kaják a legérzékenyebbek. És ráadásul: semmi nem készül el magától. Magyar étel, de nem kell a tetejére egy ujjnyi zsír. Paprika kell rá, de odaégetni, hogy keserű legyen, azt nem kell. A hagyma nem fő meg a vízben, ha korán van felöntve. Olcsó kaja, de nem 300ft/kg roadkill-virsli kell bele. sok víz van rajta, elvan magában- csak egy darabig, aztán vakarhatjuk a szenet az aljáról!

Tudom, tudom, most éppen túlmisztifikálom a paprikás krumplit. De úgy érzem, mégis illdomos lenne már leírni. Elvégre, ez is megérdemli, hogy normálisan legyen elkészítve. Pláne, hogy vérbeli kolifúd :)

PAPRIKÁS KRUMPLI ÉS VARIÁNSAI



1-1,5 kg krumpli
1 nagy fej hagyma
1 nagy ek zsír vagy kicsit több, mint fél dl olaj
1 tk pirospaprika
1 tk füstölt paprika (lehet helyette sima)
(fél tk csípős paprika
paradicsom, paprika
lecsókolbász, főzőkolbász, virsli, krinolin, kinek mi, ízlés szerinti mennyiségben
egy-két marék tarhonya
füstölt szalonna)
ez utóbbi mind opcionális, ha van, tegyünk bele, ha nem, nem halálos, de mindenképpen javít a helyzeten.
só, bors, pici őrölt kömény

A krumplit megpucoltam, és viszonylag nagy kockákra vágtam. A hagymát nagyon apróra kockáztam. A fazekat felforrósítottam, (a szalonnát kiizzasztottam), beleöntöttem az olajat, a lángot alacsonyra vettem, szinte takarékra, és nagyon lassan dinsztelni kezdtem a hagymát, néha megkeverve, üvegesre, lágyra. (közben belekerül a szeletelt paradicsom és paprika). ez olyan 10-15 perc is lehet! Eztán rátettem a krumplit, a lángot nagyra vettem, és átforgava felmelegítettem az egészet. Ekkor lehúztam a tűzről, paprikáztam, összekevertem jól, csimbók ne maradjon. visszatettem a tűzre, és azonnal felöntöttem forró vízzel. Nem kell teljesen ellepnie, de azért ne is a derekáig érjen csak. Miután felforrt, alacsonyra vettem a lángot, és hagytam főni. Én gyakran szoktam kevergetni, mert a "vakolós" állagút szeretem, és ezt kevergetéssel lehet elérni- a fővő krumpli szépen "kopik" kevergetés közben és észrevétlen sűríti az ételt. ha valaki hosszú lével szereti, akkor csak hagyja, esetleg néha érdemes megrázogatni kicsit. mikor már a krumpli majdnem jó- ez kb 15 perc- beleszórom a virslifélét, tarhonyát. Ettől kezdve már csak 5-7 perc, és készen is van a paprikás krumpli, vagyis tarhonyás krumpli, vagy ha lebbencstészta kerül bele, akkor lebbencs, satöbbi. savanyú uborkával a legtutibb. Négy főre, ésszerű vörösáru-választással (értem ez alatt a minőségi virslit, de abból mondjuk csak négy szálat) 3-500 forintos étek.

2012. április 11., szerda

Csóró Kollégista: melegszendvicssütő extravaganza

Kicsit visszakacsintván a Csóró Kollégista-vonalra eszembe jutott, hogy a jó kis melegszennyessütővel nem is foglalkoztam még. Hát most pótolom, hajrá:)
Szendvicsreceptek, bundás kenyér, csirkesütés és egyéb izgalmak.

http://clatronic.hu/admin/kisgep/kepek/clatronicszendvics1642_0.jpg

A GÉP
a gép maga olcsón beszerezhető, újonnan 5-7, használtan vaterán akár másfélezer forintért is. Egyszerű, teflonbevonatos, háromszögesre osztott verzió is megfelel mindarra, amire nekünk kell, nincs szükség cserélhető betétesre.
Fontos, hogy fémmel ne piszkáljuk a kaját, mert megsérthetjük a teflont és az nekünk nem lesz jó, pláne a sütőnek.

SZENDVICSEK

A melegszendvics jó kaja, gyorsan megvan, az kerül bele ami van otthon, egy bögrés levessel és egy kis zöldséggel pedig akár komplett étkezés, ami ugye nem elhanyagolható, pláne, hogy a szikkadt kenyeret is ehetővé varázsolja. Ez pedig a bolti kenyerek esetében igen hasznos.

tonhalas szendvics
2 szelet kenyeret megkenünk tejföllel, megszórunk fokhagymaporral, majd lecsöpögtetett konzerv tonhalat pakolunk bele. Sajt nem fontos. Rájuk borítjuk a másik két szelet kenyeret, és sütés.

sonkás szendvics
Egy kis mustárral megkent kenyérre sonkát és sajtot fektetünk, majd szeletelt lilahagymát szórunk rá. Kenyér, sütés. A lilahagyma nem büdösít így, és mustárral kombinálva szerintem valami marhajó.

tojásos szendvics
Villával összetört főtt tojást egy teáskanál tejföllel és kis mustárral, sóval, borssal összekeverünk. kenyér, sütés.

pizzás szendvics
ketchupot oregánóval, vagy bolti pizzakrémet kenyünk a kenyérre, és sajttal és zöldségekkel töltjük meg. sütés.

kukoricás szendvics
személyes kedvenc. A kenyereket fokhagymás tejföllel kenjük meg, szórunk rá kicsi kakukkfüvet, és konzerv kukoricát. A sajt jó bele, mert összefogja a kukoricát és nem potyog ki:)

bundáskenyér
a kenyeret felvert tojásba mártjuk, és olajjal vagy vajjal enyhén kikent szendvicssütőben sütjük meg. Kalóriaszegényebb, gyorsabb és kevésbé büdös mint az eredeti:)

májkrémes szendvics
A kenyeret májkrémmel kenjük meg, és nagyon vékony almaszeleteket fektetünk rá. sütés.

kínai szendvics
az üveg alján maradt (mert, ugye, azért gyakran kosárba kerül az az üveg...) kínai mártással megkent szendvicsbe elég csak a sajt is:)

mexikói szendvics
maradék csilisbabot villával összetörjük és ezt kenjük a kenyerekre. Sajt jól jön:)

olasz szendvics
újabb kedvenc. maradék pestóval kenjük meg a kenyeret és vékony paradicsomszeleteket teszünk rá, no meg sajtot. sütés.

szardíniás szendvics
paradicsomos szardíniakonzervet villával összetörünk, és lilahagymával a szendvicsbe töltjük.

+1 maximum melegszendvics
(ehhez a sztori: gyerekként lángost akartam vacsorára, annak elutasítása után valami más extrémet, és anya így válaszolt: maximum melegszendvicset tudok csinálni, mert csak sajt van itthon meg kenyér! én meg: jó, akkor maximum melegszendvicset kérek. így lett a sima vajas-sajtos melegszendvics a maximum, mert mindig van hozzá a minimum :) persze akkor még az ndk-s partigrillben készült...)
vajjal vagy margarinnal megkent kenyérre sajtot teszünk meg a másik kenyeret, és megsütjük.

Sajt mindegyikbe jó, de nem kötelező, tekintve hogy drága alapanyag, de azért általában szokott lenni:)

EGYÉB TIPP

melegszendvicssütőben csirkemellet grillezni az egyik legélelmesebb kolimegoldás, ami valaha is az agyamig eljutott. Olajjal enyhén kikent sütő mindegyik vályújába csirkemelldarabot helyezünk, rácsukjuk a sütőt, és vígan sütögetjük 1-2 lámpaváltás erejéig. Egy fél csirkemell négy darabba vágva megsül egy kör alatt. Fordítani, ha nem ér rá a felső rész, érdemes.
Fűszerezés pedig annyiféle lehet! MIllióféle fűszerkeverék van. Bár a mesterséges cuccokkal nem árt vigyázni, nekem a sima só-bors összeállítás a legnyerőbb egy csirkeszeletnél. vagy a magos mustár...:P

Az ily módon megsütött csirkemellet pedig rögtön nyakon is lehet önteni valami szósszal, vagy rizzsel enni, amit ugye innen megtanulva minden jóravaló kollégista tud már főzni:)
de ha mégsem, akkor titoktipp: mikróban, kajásdobozban is lehet rizst főzni. Ugyanúgy kétszeres mennyiségű sós víz, a rizs, és egy doboz, aminek a fedelén van páranyílás vagy csak éppen nincsen teljesen rápattintva. 12-15 perc alatt kész. érdemes egyszer megkeverni is.

jó étvágyat, és ne éhezzetek, kollégisták- no persze és pláne ne egyetek mindenféle instant és kifőzdés szuttyot:)

2012. február 20., hétfő

vkf 47, a kalandos- Mi más, mint bentó?:)

Erre a VKF-re viszonylag egyszerű volt kitalálni, mit is készítsek- a bentó, mivel szobahőmérsékleten szokás enni, egyszerűen remek kirándulókaja. Sőt, sokkal változatosabb és kiegyensúlyozottabb tud lenni, mint a mostani kirándulócsomagok, amiket gyakran látok gyerekeknél: szendvics, kakaóscsiga, csipsz, győri édes, esetleg egy alma, és szinte minden esetben valami agyoncukrozott lötty. És csodálkozunk, hogy hiperaktívak...


felső tartó: 3 onigiri, kis szelet rántott hús csíkokra vágva (japánul tonkatsu, ugyanezt az ételt ők is eszik!).

Alul: teamárványos tojás (ami tény, hogy ázhatott volna kicsit tovább), mustáröntetes párolt sárgarépa, nyusziformájúra vágott almagerezd, állatos bio tönkölykeksz (próbáltam nyuszisakat keresni, de csak négyet találtam).


Nagyjából így csinálná egy japán is. van fehérje, rizs és zöldség-gyümölcs is kb. egyenlő arányban, sőt egy kis desszert is belefért.
Mindemellett a japán étkezést alapjaiban meghatározó ötös számnak is (úgy-ahogy) elget tesz.

A japánok szerint egy étel akkor tökéletes, ha mind az öt érzéket stimulálni tudja, ezért fontos pl. a tálalás, az ételek elrendezése egymás mellett, azok formája (tapintás sem mindegy!).
Az öt színt is általában tartalmaznia kell: fehér (rizs), fekete(nori vagy szezámsó vagy szójaszósz), sárga(tojás, akármilyen formában- végülis a sárgája mindig sárga, és az a lényeg benne), piros vagy narancs (répa, alma) és zöld, ez az ami kimaradt, mert azt hittem, van kígyóuborkám, de elfelejtettem hogy nincs már, de gyakran a norit is ide számítják.
Emellett ez öt elkészítési mód is fontos: nyers (alma), főtt(rizs, tojás), párolt (répa), olajban sült (tonkatsu) és pirított, ami általában és ez esetben is a nori.
tehát egy majdnem tökéletesen kiegyensúlyozott, és szerintem eléggé esztétikus bentót sikerült készíteni, amit öröm elfogyasztani:)

jó kirándulást és jó étvágyat mindenkinek! :)

2012. február 9., csütörtök

bentó nulláról

Tomi könyvtárba jár, a szakdolgozatán dolgozik. Napok óta az a helyzet, hogy sokáig alszom, ő meg korán felkel, szendvicset készít, elmegy, hazajön.
Na, gondoltam, jó kis barátnő vagyok, még egy szendvicset se tolok az orra alá... Hát ma készítettem neki bentót.




felső rész: kínai fűszerekkel sült sonka (amit egész eddig is ettünk de elfogyott:()
jól befolpackozott szelet kalács (remélem nem lesz sonkaszagú)
alul: sárgarépa-zeller kinpira (1 sárgarépa, negyed zeller, 1 tk. szójaszósz, 1-2 csepp szezámolaj, szezámmag)
barna rizs currys-mogyorós furikakéval (a főtt rizs, porciózva, a mélyhűtőben pihen ilyen esetekre! jó dolog)

2012. február 5., vasárnap

Fehér chili

Új kedvenc inspiráló honlapom van. The pioneer woman cooks. Eszméletlen. Olyan igazi amcsi soulfood, rengeteg vajjal, gyönyörű húsokkal, ízzel, szafttal, szósszal, sajttal, mindennel, ami csak jó a világon, elképesztően élvezetes stílusban... köszönet ezért a receptért is!
(eredeti recept itt)
Egy kis könnyed, nőies chilis bab. (ez persze nem igaz, lásd tejszín és társai...)


FEHÉR CHILI

- 2 csirkecomb (500 ft)
- 1 fej hagyma (20 ft)
- 4 ger. fokhagyma (20 ft)
- fél kg. gyöngybab (260 ft)
- fél ek. őrölt római kömény
- 4 db csípős cseresznyepaprika
- só, bors
- 4 ek. kukoricagríz
- 2 dl tejszín (160 ft, a teszkósra esküszöm, habtejszínnek árulják) + 1 dl víz

A csirkecombokat megmosom, és kb 2 l vízben felteszem főni. forrástól számítva 20 perc múlva kihalászom a léből, és kicsit hagyom hűlni. Közben felaprítottam a hagymát, fokhagymát és a paprikákat. A hagymákat olajon dinsztelni kezdtem, majd 5 perc múlva hozzátettem a paprikát. Az éjszakára beáztatott babot is hozzáöntöttem, és a csirkecombok levével öntöttem fel. Fedő alatt főztem, lassú tűzön, egy órát.
Ezalatt szétmarcangoltam a csirkecombokat, a húst hozzátettem a babhoz, fűszereztem. Még fél- háromnegyed órát főtt, míg igazán krémes-puha nem lett a bab. Ekkor a tejszín-víz elegybe belekevertem a kukoricadarát, és besűrítettem vele-10 perc főzéssel- a csilit. Kész!

Eszméletlen jó. A tejszínes krémesség nagyon jó a babbal együtt, a csirke egészen beleolvad, és kellemes fűszeres csípősség öleli körbe az egészet. Fantasztikus lett!
6 adag étel, 960 ft befektetéssel. És milyen étel! gruaaaaaaah...*kéjes morgás*...

EDIT: korrigálnám, 8 adag, kenyérrel. elég sok! adagonként 120 ft.

2012. január 25., szerda

Kínai holdújév!

Tegnap volt a kínai holdújév, a sárkány évébe léptünk. 龙年快乐!
hagyományos újévi étel a 饺子 jiaozi (ty(i)aocö), japánul 餃子 gyouza (gjóza) mongolul Бууз (bóc), koreaiul 만두 mandu (mantu). Ugyanarról van szó: főtt vagy gőzölt vagy serpenyőben sütött, hússal, káposztával és hagymával töltött tésztabatyu.

JIAOZI

- 250 gramm darált sertéshús
- 8 levél káposzta
- fél póréhagyma
- snidling, amennyit nem szégyell az ember
- egy ger. fokhagyma, reszelve
- diónyi gyömbér, reszelve
- egy ek. főzőbor
- egy tk. keményítő
- egy ek. szójaszósz
- egy tk. szezámolaj

- 2 csésze liszt
- 2 dl forró víz
- kiskanál só

A liszttel és a forró vízzel ruganyos tésztát gyúrtam, amit hagytam pihenni egy fél órát, míg összekvertem a tölteléket. A töltelékhez a káposztalevelek torzsáját kivágtam, és összetekerve őket nagyon vékony csíkokra, amiket pedig icipici négyzetecskékre vágtam. ugyanígy a póréval és a snidlinggel is. Lereszeltem a fokhagymát és a gyömbért. Mindent összekevertem, és jól "összedagasztottam" a masszát, míg egészen cuppogós nem lett.
A tésztából cseresznyényi gyombócokat vettem, amiket kb 12 cm-es körökké nyújtottam. Ezekbe a tésztalapokba töltöttem egy-egy teáskanálnyi húsos masszát. A hajtogatás kicsit trükkös, de belejön az ember, itt egy videó:

http://www.youtube.com/watch?v=r8MBX-SXnmg


(hát igen, nem egy tízperces kaja az tuti... egyébként a kapy út 19. alatti koreai-japán élelmiszerüzletben emlékeim szerint 450 ftért lehet kapni jiaozitésztát, fagyasztva, készen)

Forró serpenyőbe kis olajat öntöttem (teflon vagy tapadásmentes legyen!!! de tényleg...) és belesorakoztattam a batyukat. addig sütöttem, míg az alja kis pírt nem kapott, ekkor felöntöttem forró vízzel a derekukig, és lefedtem. 5 perc és elfogy a víz alóluk, ekkor kis szezámolajjal megpirítottam még, majd kifordítottam egy tányérra.

Chiliolajos vagy fokhagymakarikás szójaszósszal kínálják, mártogatni.
Jó étvágyat és 新年快乐!

(250 gr darált hús: 300 ft, spar. póréhagyma: 150 ft, tesco. káposzta: elenyésző:D liszt: 50 ft (160 ft, tesco), snidling: 250 ft/ cserép, tesco ----- két zsúfolt serpenyőnyi lett belőle meg plusz 4 darab, ami kb. 45 darabnak mondható, de maradt még tészta, és volt dagi batyu is, sovány batyu is, szóval 45-50 körülire tenném az adagot)
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...