A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bentó. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: bentó. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. október 2., kedd

Bentó, sokadik, Mandynek:)

Elég gáz bentó ez, legalábbis a fotó tényleg nagyon szar, de ha az ember napfényt itthonról sose lát, csak az egyetemen, akkor bizony sötétben kell fotózni... amikor a gép nem fókuszál, amikor a vaku kiveri még a medvesajtos mackó szemét is, amikor hetvenheten kérdezik, hogy mit is csinálsz éppen... háromheti alvás-edzés-egyetem-munka-tanulás-edzés-főzés-alvás után a világ már összefolyik, automatizált mozdulatokkal sütöm a napi csirkeadagot, rakom össze a salátát, fotózással szöszölni...? ááh...
Készültek ez idő alatt jobb bentók is, természetesen... na de hát... végülis az egész úgy praktikus, ha gyors és tápláló. Ha szobahidegen is épp olyan jó, mint melegen. Ha változatos, ha az van benne, amit szeretünk, ha jóízűen kapjuk be a gesztenyefa alatt, és minden félpercben nevetgélünk magunkban, hogy haha, nem ránk esett a gesztenye, a világ mégis szép.
Ha a mókuskerékből kiléphetünk egy tíz percre ebédelni, és nem futtában kapjuk be a leghidrogénezettebb, mirelitből "frissensült" péksüteményt, aminek a morzsája ha a kabátra esik, a zsírpaca sose jön ki onnan.

Úgyhogy, talán tökmindegy, hány perc alatt készül el és milyen snassz, amit az ember összehajigál magának:)
és ezzel most úgy érzem, megnyugtattam magam és felsoroltam minden mentséget:D de légyen buzdításául mindenkinek, hogy nem kell emiatt külön főzni, egészségesen lehet enni a sietségben is. csak előre kell gondolni egy lépéssel, hogy egy főzés alkalmával mindenből csináljunk kicsit többet, és tegyük félre a félkész-félalapanyagokat (főtt zöldségek, sült hús, porciózott kaják, főtt rizs...) későbbi újravariálásra.

- 80 gr. kentucky fűszeres csirkemellkocka
- 3 rózsa párolt brokkoli (kisebbek, mint amekkorának tűnnek...)
- fél paradicsom
- egy szelet sült tök
- joghurtos medvesajt
- fehérjés süti
- mustár (kis pekecben ami nem látszik, mert ami képen rajta volt, az homályos. természetesen)

össz:      247 kcal    11 ch   7gr zsír    34 gr fehérje    5 gr rost   4 gr aktív ch

viszont, ha mondjuk nem edzenék és emiatt nem diétáznék, akkor jázminrizzsel töltöttem volna meg az alsó pekecet, csípős-mogyorós furikakéval szórtam volna meg, tettem volna pár almaszeletet is, meg mandulát... meg talán egy-két kocka csokit is! :)

jó bentók és receptek: www.justbento.com
a kedvenc helyem!
ja, és további összedobált bentók vannak a "bentó" címke alatt...:)

2012. február 29., szerda

Új bentó

Ötpercesbentó, a holnapi ebéd. Használjuk ki, hogy a mikróban, kistálban 5 perc alatt megfő a répa, 2 alatt blansírozódik a zöldbab! Ja, és hogy a rizs jól fagyasztható...


Egy csészényi főtt barna rizs, furikakéval (220 kcal)
6 centis szejtándarab, negyedholdacskákra vágva (100 kcal)
maréknyi ceruzabab blansírozva, egy sárgarépa roppanósra főzve, maréknyi mungóbabcsíra frissen (össz 60 kcal) nyuszis cseppentő: rizsecet, szójaszósz, csepp szezámolaj

Össz max. 400 kcal, és sok-sok hasznos rost, vidám zöldség, eltérő textúrák és ízek. böjti de nem szegényes, diétás és nem ízetlen! ahogy kell:)

2012. február 20., hétfő

vkf 47, a kalandos- Mi más, mint bentó?:)

Erre a VKF-re viszonylag egyszerű volt kitalálni, mit is készítsek- a bentó, mivel szobahőmérsékleten szokás enni, egyszerűen remek kirándulókaja. Sőt, sokkal változatosabb és kiegyensúlyozottabb tud lenni, mint a mostani kirándulócsomagok, amiket gyakran látok gyerekeknél: szendvics, kakaóscsiga, csipsz, győri édes, esetleg egy alma, és szinte minden esetben valami agyoncukrozott lötty. És csodálkozunk, hogy hiperaktívak...


felső tartó: 3 onigiri, kis szelet rántott hús csíkokra vágva (japánul tonkatsu, ugyanezt az ételt ők is eszik!).

Alul: teamárványos tojás (ami tény, hogy ázhatott volna kicsit tovább), mustáröntetes párolt sárgarépa, nyusziformájúra vágott almagerezd, állatos bio tönkölykeksz (próbáltam nyuszisakat keresni, de csak négyet találtam).


Nagyjából így csinálná egy japán is. van fehérje, rizs és zöldség-gyümölcs is kb. egyenlő arányban, sőt egy kis desszert is belefért.
Mindemellett a japán étkezést alapjaiban meghatározó ötös számnak is (úgy-ahogy) elget tesz.

A japánok szerint egy étel akkor tökéletes, ha mind az öt érzéket stimulálni tudja, ezért fontos pl. a tálalás, az ételek elrendezése egymás mellett, azok formája (tapintás sem mindegy!).
Az öt színt is általában tartalmaznia kell: fehér (rizs), fekete(nori vagy szezámsó vagy szójaszósz), sárga(tojás, akármilyen formában- végülis a sárgája mindig sárga, és az a lényeg benne), piros vagy narancs (répa, alma) és zöld, ez az ami kimaradt, mert azt hittem, van kígyóuborkám, de elfelejtettem hogy nincs már, de gyakran a norit is ide számítják.
Emellett ez öt elkészítési mód is fontos: nyers (alma), főtt(rizs, tojás), párolt (répa), olajban sült (tonkatsu) és pirított, ami általában és ez esetben is a nori.
tehát egy majdnem tökéletesen kiegyensúlyozott, és szerintem eléggé esztétikus bentót sikerült készíteni, amit öröm elfogyasztani:)

jó kirándulást és jó étvágyat mindenkinek! :)

2012. február 9., csütörtök

bentó nulláról

Tomi könyvtárba jár, a szakdolgozatán dolgozik. Napok óta az a helyzet, hogy sokáig alszom, ő meg korán felkel, szendvicset készít, elmegy, hazajön.
Na, gondoltam, jó kis barátnő vagyok, még egy szendvicset se tolok az orra alá... Hát ma készítettem neki bentót.




felső rész: kínai fűszerekkel sült sonka (amit egész eddig is ettünk de elfogyott:()
jól befolpackozott szelet kalács (remélem nem lesz sonkaszagú)
alul: sárgarépa-zeller kinpira (1 sárgarépa, negyed zeller, 1 tk. szójaszósz, 1-2 csepp szezámolaj, szezámmag)
barna rizs currys-mogyorós furikakéval (a főtt rizs, porciózva, a mélyhűtőben pihen ilyen esetekre! jó dolog)

2011. október 19., szerda

Currys babragu

A tegnapi bentóban használt, melegen és hidegen is egyaránt nagyon finom, összeturmixolva még szendvicskrémként is elképzelhető babragut írnám le, ami tele van hasznos fehérjével, finom zöldségekkel, és kellemesen fűszeres, tehát semmi hiányérzetünk nincs, ha esetleg csak ezt tennénk pucér fehér rizsünkre. Recept, ötlet innen. Kicsit változtattam az arányokon.

- 2 közepes répa
- 2 fej hagyma
- 1 pritamin/kaliforniai paprika
- 2 tk. szójaszósz
- 1 konzerv vörösbab
- 1 ek. curry
- kis garam masala, de én elfelejtettem, nem fontos
- 1 nagy tk. gyömbér-fokhagyma paszta (ami 1:1 arányban összekevert reszelt gyömbér és fokhagyma kis olajjal tartósítva)

A felszelt hagymát elkezdtem kis olajon sütni, úgy, hogy néhol épp meg-megkapja, így lesz klassz édes-karamelles. Ha a hagyma összeesett, rácsaptam a gyömbéres fokhagymát, és a nagyon vékonyra és apróra vágott répát (reszelve sztem jobb, de nem találtam a reszelőt), paprikát, s együtt dinszteltem kicsit. beleborítottam a babot, fűszereztem, és hagytam hogy jól átmelegedjen, összeálljon az egész. Nagyon finom!

2011. október 18., kedd

bentó 3.

Főleg idő-, de néha alapanyaghiány is akadályoz abban, hogy bentót készítsek. Sajnos. Pedig nagyon rosszul eszem. Újra. Sajnos. Úgyhogy erőszakkal ráveszem magam, hogy olyan napra, amin KELL, készítsek is kaját. Ilyen ebben a félévben csak a szerda, de T-nek hétfőn és csütörtökön kellene kaja. Ma vallotta be, hogy nem mert megkérni, hogy este csináljak neki, mert hogy fáradt vagyok meg magamnak se készítek és egyéb kifogások. A lüke:) szóval, remélhetőleg nemcsak magamnak, hanem T-nek is készülnek majd bentók. (mondjuk vele nehezebb, nem eszik meg olyanokat, amiket én hirtelenjéban magamnak még összerittyentek, mint pl a szójakockát meg iylesmit...)
Na mindegy. a holnapi bentó:
- enyhén gyrosfűszeres csirkemellkockák
- blansírozott brokkoli, helykitöltőnek
- currys-répás-babos zöldségragu (recept később)
- kerekszemű főtt rizs, currys-mogyorós furikakéval (recept később)
+ alma vagy banán, még eldöntöm reggel:)

2011. október 8., szombat

Onigiri, azaz japán rizsgombóc how-to

Mindenféle japán fan-oldalon fellelhető cuki mosolygós fehér háromszögek, fekete négyszöggel az egyik oldalukon. Ez az onigiri leggyakoribb feltűnési formája.
Egyébként pedig olyan, mint a szendvics: otthonról elvitt, könnyen szállítható, kényelmesen, kézzel fogyasztható kaja abból, ami általában mindig van otthon. Hát, ez keleten a rizs. A rátekert nori, vagyis préselt, pirított, sózott algalap pedig a frissentartást szolgálja. Zseniális!

ONIGIRI おにぎり
- 1,5 bögre rizs (itt személyes sznobériámtól függetlenül is, csak és kizárólag a kerekszemű rizs jó!)
- 3 bögre víz
- só
- 1 konzerv tonhal
- 1 ek majonéz
- 1 norilap
- furikake, akinek van

A rizst egy nagy tálban átmostam, annyiszor, míg a róla leöntött víz teljesen tiszta nem lett. Sótlanul feltettem főni, dupla mennyiségű vízben. megvártam, míg a víz felforr, eztán alacsonyra vettem a lángot, 15 percig főztem a rizst fedő alatt, és lezárás után még 15 pecet hagytam gőzölődni. Ez fontos, így lesz olyan, amilyennek lennie kell. Hosszúszemű rizs ennyi ideig főzve nem ragacsos, tovább főzve meg már csak rizspempő, ami pedig már nem megfelelő. Ezért kötelező itt a kerekszemű.
Elkészülte után hagytam a rizst langyosra, de inkább csak kezelhetően melegre hűlni, addig kibontottam a tonhalat, leöntöttem a levét és kinyomkodtam egészen szárazra, és összetörtem, majd összekevertem a majonézzel.
Megvizeztem a kezem és megsóztam (a nigirikészítésnél mindig a kezét, nem pedig a rizst sózza az ember), majd egy maréknyi rizst széttapicskotam a tenyeremben, egy centinél csak egy icipicivel vékonyabb rétegben.

eztán egy teáskanálnyi tonhalat paccsintottam a közepébe.


Összehajtottam a kezem, így kb. egy adag, rizsfészekben ülő majonézes tonhal lett a markomban.


Ennek a tetejébe tettem még egy kicsi rizst, majd a két markom közt préseltem össze. Nem szabad, hogy nagyon folyós legyen a töltelék, mert akkor kinyomódik, viszont elég erősen össze kell préselni a rizsgombócot, hogy megálljon, összetömörödjön kicsit.


ilyen háromszögformára lehet igazgatni, amit alulról betekerek egy csík norival (kb. 4x10 cm, a lap félbe, majd csíkokra vágva).


Lehet hengeresre is csinálni, azt töltetlennel könnyebb. Azok úgy készültek, hogy furikakét, vagyis japán rizsfűszert kevertem a rizsbe, és abból formáltam gombócokat.

Akinek nincs furikakéja, azok dúsíthatják a rizst pirított szezámmaggal vagy jó minőségű, szálas zöld teával, és persze sóval. De mivel itthon fertelmesen drága a furikake, tervezem, hogy csinálok néhány házi változatot és bemutatom a nagyközönségnek:)
A töltött gombócokat lehet még tölteni kimcsivel, vagy a japánok sósszilvával is szokták (gyakorlatilag egy szilva-savanyúság, ami ugyanúgy készül, mint a savanyú káposzta), vagy tört szardínia is remek.

Ócsó, még a drága rizst számítva is, és fincsi dolog, európainak sem túl idegen ízekkel. És mutatós! Megszállott animefan barátaink bizonyára lelkes sikongatásokkal vetik majd rá magukat. Ha nincsenek ilyenjeink, akkor élvezzük a különlegességet szofisztikált, értelmes ember módjára:)

2011. szeptember 25., vasárnap

Házi csirkemellsonka

Készült már, és bejött. Úgyhogy a vkf-re gondoltam, hogy készítek ilyet, de aztán nem sikeredett időben csirkemellért menni, és kicsúsztam volna az időből, meg egyébként is sejtettem, hogy valami hasonló lesz a többi pályamű közt. Hát házi felvágott volt, de ilyen sonka jellegű dolog nem. Úgyhogy most, hogy újra megcsináltam, le is írom!
Egy kellemes, pácolt sült vagy főtt csirkemellsonkáról van szó, ami 'torihamu' néven (csirkesonka) a japán főzősblogokon pár éve végigsöpört. Egész recepteskönyvek jöttek ki elkészítési és felhasználási módokról, fűszertippekkel, miegyébbel. És kifejezetten jó ötlet! Nem sok munka van vele, inkább a pácolás az, ami hosszadalmas, de ezt leszámítva, egy nagyon finom, jó textúrájú, vékonyra szelhető sonkát készíthetünk. Természetesen nitrites pácsó, nátrium-glutamát, húspuhító szer és füstaroma nélkül. Ami nem semmi!

HÁZI CSIRKEMELLSONKA
- x darab fél csirkemell
- x-szer 1 ek  méz
- x-szer 1 tk. só
- x-szer 1 kk. őrölt bors
- egyéb fűszerek ízlés szerint
- erős nejlonzacsi (fagyasztóba való tökéletes)

A csirkemelleket megmossuk és letörölgetjük. A nejlonzacsiba, amibe beleférnek a pácolni való mellek, mézet, sót, borsot és fűszereket rakunk, a csirke mennyiségével arányosan. Én most szecsuáni borsot tekertem még bele meg fokhagymaport, de kakukkfűvel is remek, vagy sok-sok tarkaborssal. A zacsiba tesszük a húst, és bekötözzük, majd nyomogatva-rázogatva egyenletesen bevonjuk a húst a páccal. 1-3 napot pihenjen a hűtőben.
Mikor kivesszük, alaposan öblítsük le, és hideg vízben áztassuk ki belőle a sót, erre egy óra elegendő.
Nos, és itt térnek el a különféle iskolák.
többek között itt, és sok más helyen is, főzős módszerrel készítik el a sonkát. Ehhez szaloncukorszerűen be kell csomagolni a melleket folpackba, jó szorosan, és hengeresre gyúrogatni őket. Ezeket a szaloncukrokat pedig forró vízbe eresztjük, 5-7 percig gyenge lángon főzzük, elzárjuk alatta a lángot és jól záró fedővel lefedve a forró vízben hagyjuk, míg az kihűl. Így remekül megfő, nem szárad ki. Én is bizalmatlan voltam, de kellemesen csalódtam az eredményt illetően.
Itt azonban középmeleg sütőben (120c) sütik meg a csirkemellet kb. 45 perc alatt. Ha megbökjük és a kicsorduló húslé tiszta, már készen van. egyébként aranyszínűnek kell lennie ilyenkorra.

Kipróbáltam mindkettőt, a főzött verzió kicsit porhanyósabb és szaftosabb, de inkább leveshús-szerű, nem lehet olyan vékonyra vágni és kevésbé aromás, mint a sült, a sült viszont kissé szárazabb, sósabb, de fűszeresebb is, és sokkal jobban hasonlít a bolti csirkesonkákhoz állagban és ízben is. Most sütöttem, mert épp nem volt elég nagy tiszta fazekam. De így talán jobb. bár, ízlések és pofonok:)

Mérleg: tekintve, hogy lefőliázva a csirke-pulykamellsonkák 3-400ft körül is lehetnek (10 deka...) rendkívül jól kijövünk azzal, hogy egy 25dekás csirkemelldarabot megcsinálunk ugyanennyi pénzért sonkának, de vegyük figyelembe, hogy 1,5 mm vastagra nem nagyon tudjuk szelni, mint a boltit, és könnyen előfordulhat, hogy csinálunk 2 szendvicset a párunknak, egyet magunknak, és már el is fogyott... szóval kábé egálban vannak, ami igazán számít, hogy mi magunk csináltuk.

2011. augusztus 21., vasárnap

Magyar bentóbox

Igazi érdekességet találtunk ma a teszkóban, a "vidd ócsón, mer' nekünk nem kell és egyébként kutya se veszi meg"-részlegen. Bentódoboz! Végre valaki rájött, hogy itt is visznek kaját munkába az emberek, és ehhez jól jön egy praktikus doboz, ami kifejezetten ehhez való, ami a rituálé része, ami a nap egy kis szünetének középpontja...és hogy ez ízléses legyen és praktikus. Remek. Persze, hoyg nem kellett senkinek. Leárazva viszont, öccázé, kifejezetten jó fogás!
Egyszerű, átlátszó műanyag doboz, pattintós fedéllel, amin egy kis bemélyedés-külön kis fedéllel- rejt egy sabilabbfajta műanyag kés-villa párost. Egész jó! Nekem tetszik. :)

2011. május 17., kedd

Bentó 2. és szójababcsíra reloaded

Újraindítottam a szójacsíranevelést, és most nem rontom el:D

Egyébként meg, szerda jön, tehát bentó is jön:)
kisebb rész: egy adag rizs, szezámsóval a tetején (igen, megborult kicsit)
Nagyobb rész: gyrosfűszeres szójakocka (hát, ezzel nem sikerült még megbarátkozni), párolt répakocka, a kis nyuszis üvegben pedig chilis-szezámolajos szójaszósz.
Nagyjából kiegyensúlyozott a bentó-alapelvek szerint:) kb 1:1:1 a szénhidrát-fehérje-zöldség arány, mivel a rizs elég lazán van a dobozban, pláne, hogy a kisebbik részben.
 Persze, mivel kapkodtam, a szójasütésnél megborult az olaj (is), így egy teáskanállal több került rá, mint kellett volna... franc egye a rohadt vizsgákat, meg a tanulást, meg a kapkodást, meg a kilötyögtetést... de majd belejövök:) végülis, egy japán szakos mivel is ehetné le a jegyzeteit, mint szójaszósszal...

2011. május 10., kedd

Bentó

Holnap hosszú nap- tanulás, minden, fúj. Ráadásul korán kell indulnom reggel, tehát reggelizni sem tudok- vinnem kell tehát ebédet.

mostani doboz:) sajna japánból még nem érkeztek meg az újak:(


szilikon muffinformában: mini csőben sült brokkoli (párolt brokkoli, besamelmártás- és a képen úgy néz ki, mintha zöld penészes muffinok lennének...fújh:D)
rukkola
főtt rizs
keménytojás
szójaszósz+ szezámolaj kis műanyag üvegcsében (nincs ott)

nem olyan kiegyensúlyozott sajnos, mint lennie kéne, szerintem legalábbis. Bár ahhoz képest, hogy annyi idő alatt dobtam össze, míg a tojás megfőtt...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...