2011. április 30., szombat

Recap

Sajnálom, hogy nem írok mostanában, de itt volt a húsvét, szakdogaleadás, most ballagás, tehát az önellátás csak egy zacskóslevest és egy babfőzeléket jelentett az utóbbi pár napban. És haza is kellett jönnöm. És itthon azért csak nem fotózom le, amit nem is én főzök...de majd végre visszakerülünk a koliba, és végre főzhetek. És már a szakdoga sem nyomja a lelkemet. (majd nyomja hamarosan a vizsgaidőszak...) Úgyhogy majd főzök. Egyelőre levegőt venni is teljesítmény...ballagási néptömeg...
tervezem a kimchi jjigae főzését, ha már elkészült két vödör kimchim! Nagyon jó lesz!:) (ejtsd: kimcsi csige, gyakorlatilag egy szavanyúkáposzta-leves, koreai módra, tofuval, marhahússal, pokoli erősen:) )

2011. április 24., vasárnap

Húsvét- vagyis a böjt vége.

Amikor a böjtöt elkezdtem, nem gondoltam volna, hogy valaha is ide fogok érni. Befejeztem a szakdogámat, reményeimet felülmúlóan jól sikerült szerintem, elégedett vagyok vele. Aztán majd meglátjuk, hogy a japán tanszék kekec tanárainak hogy fog tetszeni... reménykedjünk.

A böjt is jól ment. a teljes lisztet illetően szinte maradéktalanul eleget tudtam tenni az ígéretemnek, a húst erőfeszítés nélkül kihagytam, és nem is hiányzott. Ma furcsa volt húst enni, nem is esett jól. Azt hiszem, ettől fogva akkor fogok húst enni, ha húst akarok enni, és nem azért, mert csupán eszem. Remélem érthető a különbség- a mai mértéktelen húszabálás, mint hetente 5ször legalább, nekem eszméletlen sok, és érzem is, hogy jobb, ha nem eszem. Könnyebben emésztek, nem ér el kajakóma. Biztos vagyok benne, hogy egészségesebb. Ha valaki kiegyensúlyozott étrenddel rendben tudja tartani magát, nem mint a mai ostoba diétáscsirkék.
 A fehér cukrot szinte semmiség volt kihagyni. Eddig sem cukroztam teát, nem ettem táblányi csokikat. Napi egy engedményt pedig megengedtem magamnek, ha nagyon vágytam rá, ittam egy szójakakaót (alnatura-féle instant biokakaó valami eszméletlen finom!!! köze nincs a kristályvanilin ízű nesquikhez! de ezt asszem már írtam...), vagy elszopogattam egy, és kizárólag egy kocka csokit. És jól esett.

Ha a böjt a szellemi és testi megújulás és elmélkedés időszaka, akkor azt hiszem, a szellemit letudhatjuk a szakdogával, viszont a testit illetően, megtanultam, hogy menniyre fontos a mértékletesség. Mennyire jól esik este egy kocka csoki, ha nem akkor eszed és annyit, amiennyit akarsz. Milyen jó az a reggeli két tojás, ha tudod, hogy valóban tyúkból van, hogy finom, hogy friss, saját sütésű kenyeret harapsz mellé, amiben anyag is van, nem csak buborék. És milyen jó érzés hús nélkül jóllakni, és nem kifeküdni.
Annyi rossz, hogy a városban nem kapok enni gyakorlatilag. No sebaj, majd megoldjuk ezt is.
A lényeg, hogy sokat tanultam. És nagyon jól esik. és az az öt kiló fogyás is jól esik. És azt hiszem, a húselhagyás kivételével (és a barnalisztezés szigorának enyhítésével) megtartom ezt az étrendet. Mert rájöttem, hogy jó.
Remélem, áldott ünnepet tölt el mindenki a szerettei körében, és jut pár perce arra, hogy valóban elelmélkedjen, hogy miért is fontos a húsvét, és erőt nyerjen belőle. Boldog ünnepet!

2011. április 21., csütörtök

Az összeesküvés-elméletek újabb kedvelt célpontja: a szója.

Találtam egy cikket, bár jó angoltudást igényel és kicsit hosszú is, azért érdemes elolvasni.
http://www.johnrobbins.info/blog/what-about-soy/
és egy japán véleménye a félinformációkból táplálkozók véleményéről:
http://www.justhungry.com/2006/07/a_problematic_r.html

2011. április 20., szerda

Egyszerű fehérboros sült csirke

Hazaértem húsvéti szünetre. És ilyenkor én főzök itthon. Ezzel is segítve legalább, mert igenis hatalmas segítség, hogy nem kell anyának minden este előre főzni másnapra. Friss is, na meg jó, hogy neki is könnyebb.
Ma ezt készítettem. (mert nem tudom egy marengoi csirkéhez mit szóltak volna, pedig nagyon jár a fejemben a dolog)

FEHÉRBOROS SÜLT CSIRKE
- egy csirke, alkatrészeire robbantva (kivéve a háta)
- rozmaring, majoranna, kakukkfű, kevéske zsálya
- só, bors
- fél fej fokhagyma, gerezdjeire szedve, pucolatlanul, 2 babérlevél
- kb. másfél deci fehérbor
- 2-3 deka vaj

A fenn látható fém kacsasütőben egy evőkanál vajat felforrósítottam, és elkezdtem benne sütni a fokhagymát és a félbetört babérleveleket. Addig a csirkedarabokat megmostam, megtöröltem, sóztam-borsoztam. Az illatos vajban hirtelen megpirítottam őket, majd beszórtam őket a rozmaring-majoranna-kakukkfű-zsálya keverékkel, és alájuk öntöttem a bort. Fedővel a forró sütőbe toltam, majd egy szűk órával később kivettem, vajdarabkákkal megpotyogtattam, és ropogósra sütöttem a pipit. Elég egyszerű, elkészítésre és ízre is, úgyhogy valami izgibb köret, vagy meglepő kombinációjú saláta jó hozzá.

egyébként ez jó nap, végre érzem hogy megszabdultam kicsit a szakdogától (nem örülök olyan sokáig, mert mindjárt záróvizsga), egész nap heroes 3-aztam (kezeket fel, ki ismeri ezt a klasszikus remek játékot!:D) elmehettem ma vásárolni anyával (bár nem volt olyan sikeres, mint kellett volna, papucsot és fehérneműt azért sikerült venni, ami a legfontosabb volt, sőt, a papucsot véletlenül féláron (béna volt az eladó, haha) ), úgyhogy lazítottam.  Ja, és a tescoban hapható chilis csavart nevű új péksütemény kellemes meglepetést okozott, mert tényleg chilis volt. Végre valami ami nem csak ímmel-ámmal csípős, hogy mindenféle macskajancsi elégedett legyen! neeeem, kemény, férfias, izmoscsípős! nagyon finom! tessék kipróbálni annak, aki szereti! :)

2011. április 15., péntek

Kimchi, kimcsi, a koreai savanyú káposzta, a csodaszer.

Méltatlanul figyelmen kívül hagyott konyha a koreai. Ízesebb, változatosabb, mint a kicsit sznob japán, könnyebben összeszedhető hozzávalókat használ, mint a kínai, mégsem olyan elterjedt. Pedig fantasztikus. Rengeteg zöldséget használ, kevés húst, sok rizst. Szezámolajat, szójaszószt, ami ma már bárhol akad. És a nemzeti ételük, a kimchi, valami csoda.

KIMCHI
kép innen: http://www.lovethatkimchi.com/kimchi.jpg
Többször is készítettem már házilag kimchit, egy lépéssel sem nehezebb, mint a savanyú káposzta, és elronthatatlan. És eszméletlenül egészséges. Koreai orvosok kísérletei szerint a madárinfluenza ellen is hatásos, a kimchivel etetett csirkék kisebb eséllyel kapták el a betegséget, mint a kontrollcsoport. C-vitaminbomba, jó sok csípős paprika, megfázás elleni, csípős, friss savanyúság. Imádom. Csak úgy magában is.


- 1 fej kínai kel (az elsőt sima fehérkáposztából csináltam, az is nagyon jó lett)
- Fél kiló sárgarépa
- 1 jégcsapretek
- Újhagyma/lilahagyma/vöröshagyma/póré, whatever.
- 6-8 g fokhagyma, de itt aztán annyit raksz bele amennyit nem szégyellsz
- 10-12 centi gyömbér
- Chilipehely vagy egy-két ek. Erőspista
- Wakame, ha valaki szeretne tenni bele. 

Lé: 1 l vízhez 4 ek só. Ha nem elég, arányosan növelhető a mennyiség:)

A zöldségeket felaprítom, a káposztát egyben, torzsástul, ujjnyi vastag csíkokra szoktam vágni, a répát olyan 2-3mm vastag félkarikákra. A hagymát is vékony karikákra, a retket félkarikákra. Az összes felkaszabolt zöldséget egy vödörben vagy tálban a sós oldatban 1-2 órát hagyom állni. Addig egy hasonlóan gigantikus tálban bekeverem az ízesítőt: lereszelem a gyömbért és a fokhagymát, lapátolok rá erőspistát, és kikeverem az egészet egy pasztává- majd a zöldségeket állás után, kinyomkodva, mind egyszerre ebbe beleforgatom, egyenletesen. (Ha seb van az ember kezén, az fájni fog:D)
Ezt a csípős cuccost 2 7decis üvegbe lehet belegyömöszölni. beléjüktömöm, de tényleg erősen és lenyomkodva, mert levet kell hogy eresszen. Lazán ráteszem a tetejét, vagy csak egy kistányért, mert ha forrni kezd, kifut. Buborékozni fog meg folyni meg minden, de olyan 3-5 nap után már jó. Ha áttetszőek a zöldségek kicsit. Egyébként meg szagra meg tudja állapítani, aki evett már savanyú káposztát, hogy milyen, ha jó. Isteni. Tele egészséggel. A tejsavbaktérium által erjesztett savanyúságok egybként is rendkívül egészségesek, emellett a gyömbér és fokhagyma, valamint a chili orvosi hatásairól sem kell hosszas ismertetőt tartani, mindenki ismeri őket:)

EDIT: találtam az ázsia boltban igazi, kimchihez való chilipelyhet, gyönyörűséges téglavörös színben, eszméletlen illattal. Ettől lesz olyan igazi szájsarokfestősen vörös a kimchi, amilyen az erőspistától bizony sosem!

2011. április 11., hétfő

Véletlenül Vegán Vuszaka...izé, muszaka. Gyorsan.

Továbbra is mélyhűtőürítés: az ősz óta ott kallódó blansírozott padlizsán összefagyott csimbókja szabálytalan formája miatt erősen megnehezítette a pakolást. Hát elegem lett belőle. egy "véletlenül vegán" muszaka készült belőle, szójagranulátummal és szójatejjel, de komolyan, egy korrekt húsfaló mint én, illetve T, is megtévesztve érezte magát. Nem lehet észrevenni hogy nem darált hús, a besamel is gyönyörű, sűrű és nagyon finom. Jó vagyok:)
Ez egyébként nem egy hiteles muszakarecept, én nem vagyok hajlandó olajban sütögetni mindent. zsíros, időigényes, macerás, büdös, nem. Ehelyett egy gyors ragut kenek be besamellel és sütöm össze- így csinálják a görög gyorséttermek is. Hát akkor én miért szégyelljem?

TURBÓMUSZAKA
ez legalább egy életszagú kép.   
- egy bögre száraz szójagranulátum (vagy 30-40 deka darált hús, 350ft) 80ft
- egy fej hagyma
- 2 gerezd fokhagyma
- 2 db padlizsán (40-50deka) felkockázva, sós vízben kicsit kiáztatva (nálam blansírozott-mélyhűtött verzióban ugyanez) 200ft
- 2 közepes sűr.par. konzerv (110x2= 220ft)
- 5 deka margarin
- 4-5ek liszt
- 3 dl szójatej /tej
- só, bors, oregano, fahéj, szerecsendió

A felaprított hagymát és fokhagymát kicsit dinszteltem, majd a biovegetás forró vízbe áztatott és kinoymkodott szóját is hozzádobtam és pirítottam együtt. A padlizsánnal is futtattam egy kört. Ráöntöttem a paradicsomot egy kis vízzel, majd fűszereztem sóval, borssal, oreganoval, fahéjjal. Miután rottyant egyet, és a padlizsán is megfőtt, belesimítottam a kisebbik tepsimbe a ragut. Másik lábasban margarint olvasztottam, amit liszttel kikevertem, majd a tejet nagyon-nagyon apránként hozzáadva sűrű besamelt főztem, amit szerecsendióval, sóval és borssal fűszereztem. Ezt a padlizsános cucc tetejére csurgattam, és forró sütőben 15 perc alatt összesütöttem.
Remek! Jó kis hűvös, fokhagymás-joghurtos tésztával a legtutibb, legalábbis étteremben mindig úgy eszem. Most csak egy szelet kenyeret haripdáltam el mellé. És komolyan, ilyen masszív fűszerezés mellett kutya se veszi észre, hogy az nem hús... nagyon jól esett, régen ettem. És a szójagranulátum is jól vizsgázott, ezúttal.

Ez is van 4-6 személyes adag az tuti, de vegyük négynek. Ez esetben kb. 120ft az alapanyagkötség. Egy tizede az éttermi menünek!

2011. április 7., csütörtök

Marokkói lencseleves

Ez az egyik első kaja, amit főztem, és T. abszolút kedvence. Én nem vagyok leveses, legalábbis a leves-főétel párosítást nagyon nem szeretem. Ha már leves, legyen leves. Izmos, sűrű, laktató, ami magában is megállja a helyét, csak egy kis friss, langyos, illatos kenyér kelljen hozzá és esetleg utána egy kis saláta… Hát ez egy ilyen leves. Toplistás.

MAROKKÓI LENCSELEVES


2 fej hagyma
2 ger. Fokhagyma
Diónyi friss gyömbér
1 bögre csicseriborsó, szárazon mérve, de min 12 órát áztatva (kb egy fél kilós tasak egyharmada, bő negyede) 130 ft
1 bögre lencse ( ahonnan a recept származik, de már rég elfelejtettem, egy-egy bögre vörös és barna? Zöld? Lencsét is ír, meg még plusz egy bögre babot is, de az már szerintem brutális, én csak sima barna/ zöld, szóval a hagyományos magyar lencséből szoktam egy bögrével tenni bele, ezt szárazon, áztatás nélkül) 100 ft
3-4 sárgarépa 70 ft
Egy jó nagy csipet római kömény, összetörve
2 tk. ras el hanout
Kis doboz sűr. Par. (70 ft)
Chili ízlés szerint
Olívaolaj
Bors

A hagymákat felaprítottam, a gyömbért és a fokhagymát lereszeltem. Alacsony lángon dinszteltem a hagymát, majd nagy lángon átfuttattam rajta a félkarikára-karikára vágott répát. Fűszereztem, és felöntöttem a csicseriborsóval, és kb 1,5 l vízzel. Beleborítottam a lencsét, és hagytam főni. A jól beáztatott csicseriborsó és a száraz lencse kb. egyszerre lesznek kész, és addigra a répa is remekül megpuhul, ez olyan 40 perc. Ha minden megfőtt, egy kis konzerv sűrített paradicsomot keverek bele. Majd a levest önmagával sűrítem: kb. az egy harmadát, vagy akár a felét kimerem, és botmixerrel krémesre turmixolom, majd visszakeverem az alapba. Ízlés szerint utánfűszerezhető, én szemre szoktam szórni a fűszereket…

Nem elnyomós, de kellemesen laktató és sűrű leves, illatos és fűszeres, egy klassz pirítóssal vagy friss kenyérrel remek ebéd, de autentikusan lehet hozzá smedát is sütni:)

Ez olyan 6 személyes mennyiség. Kevesebbet nem is éri meg főzni belőle:) Alig 400 ftból, továbbra is feltéve persze, hogy vannak fűszereink meg hagymák, kijön 6 főre való ebéd. 65 forint kb. fejenként. Ritka madár! És milyen finom!

A ras el hanout majdnem tökéletesen helyettesíthető garam masala- curry keverékével, amíg nem vettem ras el hanoutot, én is úgy főztem, és ugyanolyan illatos, fűszeres!

2011. április 6., szerda

Póréhagymás- krémsajtos rizottó

A rizottóhoz elég érdekesen viszonyulnak az emberek. Vagy fogalmuk sincs, mi az és teszkó b-rizsből csinálnak valami izét, ami inkább piláf, mint rizottó, vagy azt mondják, az húdenehéz és húdesznob és húdedrága kaja, de ebből egyik sem igaz. egyáltalán nem nehéz, és drágának sem mondanám, attól eltekintve, hogy valóban, csakis kerekszemű, és jó minőségű rizsből jó. De semmiképpen nem nehéz...a sznobot meg mindenki döntse el maga:)
Volt egy baseballütő méretű póréhagymánk, abból terveztem valamit már egy ideje, és hát, ha már hűtőürítés is esedékes...akkor ez kerekedett ki belőle.

PÓRÉHAGYMÁS-KRÉMSAJTOS RIZOTTÓ
- 2 bögre kerekszemű rizs (arborio vagy japonica, mindegyikkel jól sikerül) (160ft)
- 2 deci tejszín (150ft)
- 1 deci fehérbor
- 1 jó nagy póréhagyma (100 ft)
- 1 tömlős krémsajt (130 ft)
- 1,5l alaplé
- kakukkfű, bors
- 1 gerezd fokhagyma

A póréhagymát félcentisre karikáztam, és olívaolajon kicsit megfuttattam, majd pároltam pár percet. Ráborítottam a rizst, és nagy lángon pirítottam, míg kicsit kifehéredett, majd ráöntöttem a bort és a tejszínt. Közben az alaplevet felforraltam és takarékony folyamatosan forrón tartottam. A rizshez merőkanalanként adtam hozzá az alaplevet, míg az elfogyott. Alapszabály, hogy akkor kell alaplé, ha az edény alján a fakanalat elhúzva 2 mp-be telik, míg a rés összezárul. Alacsony lángon 20-30 perc alatt el lehet érni a kellemesen sűrű rizottóállagot, és a leves is elfogy. Akkor jó a rizottó, ha a lyukas fakanálon megáll, már nem csurog át a lyukon, valamint a fentebbi módszer is jól mutatja a megfelelő állagot. Kakukkfűvel és borssal fűszereztem, majd, mivel éppen nem volt vajam, amit ilyenkor a végén bele kéne tenni, egy 10dekás tömlős natúr krémsajtot nyomtam bele.
Akkor igazán jó, ha kimerve megtartja a "kupac" formáját, de a tányért kicsit megrázogatva szétterül, és a rizs nincs túlfőve, hanem érezni, hogy rágni kell.
Szóval a rizottó nem nehéz, egyáltalán, jó alapanyagok kellenek, és a bor, az elengedhetetlen. Alapléből is jobb lenne az igazi házi, de a jól bevált bioleveskocka sem szentségtörés, szerintem.

4 adag lett, össz kb. 540 ftból. Szóval drágának egyáltalán nem az:) És milyen finom, a kellemes, krémes rizs, az egyszerű, könnyed alapanyagok lassú főzéstől remekül összeolvadt íze...egyszerű és nagyszerű!

2011. április 4., hétfő

Újhagymás- narancsos hekktörzs

Ez ilyen kényszerszülte kaja, mert anyukám, vasárnap, mikor otthon voltam, a családnak csirkét készített, ilyen hagymás-paradicsomszószos mártásban, és nem akarta hogy én csak krumplipürét egyek. Úgyhogy kivett a mélyhűtőből 2 eldugott, tartalék hekket. Nna, mi legyen vele? Rántottat most kerülöm, mint olajban sült dolgokat, valami gyorsat, meg ha már meleg a sütő... Egy borítékos párolt hal lett belőle, az éppen kezünk közé kerülő alapanyagokból, és ahogy az ilyen ad-hoc kajáknál lenni szokott, fantasztikus lett:)

ÚJHAGYMÁS-NARANCSOS HEKK
két főre, vagy egy főre, két evésre
- 2 hekktörzs, vagy gondolom bármilyen más tengeri hal is megfelel, filé is, természetesen
- fél narancs, felkarikázva
- 2-3 szál újhagyma
- fél deci fehérbor
- olívaolaj, só, bors, zsálya

A halakat, miután kiolvadtak, sóval és borssal beszórtuk, majd egy jó nagy duplán hajtott alufólia közepét beolajoztuk, rátettünk két karika narancsot és vagdostunk rá újhagymát. Ráfektettük erre a halakat, amiket jól megszórtam szárított zsályalevéllel, erre ment újabb adag hagyma és még két karika narancs. A borítékot összehajtogatva még egy kis olaj és bor került rá, majd a forró sütőben sült úgy 40 percet.

Szerintem egészen savanyú naranccsal az igazi, mert ugye citrom helyett került bele, ami nem volt otthon, és a narancs és a fehérbor savassága helyettesíti a citromot. Eléggé izgalmas ízekkel ráadásul. Ha úgy alakul, egy ilyesmit ki fogok próbálni, naranccsal és kókusztejjel, bár T. nem nagyon szereti, ha édes az, aminek szerinte sósnak kéne lenni:D na majd egyszer.
De a hal, egy kis könnyű, narancsleves-olívaolajos salátával, valami fantasztikus volt. krémesre sült, pikáns hagyma és az omlós hal, ami könnyen átvette a borgőzt...jaj. Klassz volt. Nagyon.

2011. április 3., vasárnap

Ó, az a gyönyörű kenyér!

Most csak sima dnk, tönkölylisztből, zabpehellyel, zabkorpával, lenmaggal, mert valami rusztikusra volt kedvem. És csodálatos kenyereket mutató videó. Mindig bolondnak éreztem magam kicsit, hogy szeretnék egy frissen sült, ropogós kenyér belsejébe költözni...


2011. április 1., péntek

Extrahiper-reformos zabpehelykeksz, és kontra: a karamellfagyi

Szakdogázom, suliba járok, könyvtárazok, és természetesen, ha valaki úgy étkezik, ahogy pillanatnyilag én, akkor a városban semmit, de semmit nem kap enni, kivéve a lipóti pékséges tönkölykockát és fittness croissant-t, és néhány vegabár méregdrága kajáit. Úgyhogy kénytelen vagyok betárazni néhány apró falatkát, ha már a szendvicskészítéshez lusta vagyok...meg azt nem is lehet suttyomban elnyammogni a könyvtárban:D És, mivel a DM-es tönkölykeksz meg hasonlók hosszú távon drágák, utánanéztem egy nagyon-nagyon egyszerű zabkeksznek, ami alig használ...bármit is. Nosaltyn találtam, de máshogy fűszereztem.

ZABKEKSZ
- 250 gr. zabpehely
- 1 dl méz
- 10 deka teljeskiőrlésű tönkölyliszt
- fűszerek ízlés szerint, én egy-egy erős tk. gyömbérport, fahéjat és ánizst javaslok
- 1 szűk tk. szódabikarbóna
- 1 tojás (biztos jó ebbe is a lenmagos megoldás)
- 10 deka margarin/ vaj (nomrális esetben vajpárti vagyok, nem nagyon szeretem a műanyag cuccokat, de most margarin került bele, noha tudom, lett volna jobb választás is, talán joghurttal kéne kipróbálni)

Előbb összekevertem a száraz hozzávalókat, majd összegyúrom a margarinnal, tojással és mézzel a tésztát. Kicsit törős, morzsálódós lett, de sütéskor összeállt: golflabda méretű golyókat sütőpapírra lapítottam, és nem totálforró, de azért jó meleg sütőbe tettem. sajnos a kolis sütő nem mutatja, hogy hőfokilag vagy akárhogyan is hol tart. De kb. 10 perc alatt kisültek. Kicsit alulfűszereztem, de most már a javított mennyiségeket adtam meg. Olyan igazi éhségűző keksz, negyed óra alatt kettőt elcsámcsog az ember és vagy megunja, vagy jóllakik mert annyit nyelt:D

És végül, tücsökbogár karamellfagyija, amit már linkeltem korábban. Megfagyott, de elég lassan, sajnos, így a víz kicsit szilánkos lett benne, össze kellett volna turmixolnom. Akiner erős mélyhűtője van, biztos nem jár majd így, mert nem csapódik ki a víz, ha gyorsabban fagy. De a lényeg, hogy ha a szilánkoktól eltekintünk, eszméletlen finom a fagyi. A legnagyobb bajom a karamellfagyikkal az szokott lenni, hogy inkább édesek, mint karamellásak, és én nem nagyon szeretem a cukros-cuppogós ragacsos ízt amúgy sem, és a karamellfagyik egyszerűen...rosszak. a fagyizósak. (fagyiscégnek dolgozom, ezerszer kóstoltam már, tudom mit beszélek) de ez, egy karamelles, pirultcukros, zsíros, krémes, fantasztikus valami. Nem műanyaggal habosított, nem porból varázsolt (mint az összes fagyi amit venni lehet), ez az igazi fagyi. Amiből 5 deka fedezi napi zsírszükségletedet... de sebaj. Ésszel kell enni, mint mindent. Ez akkor is egy zseniális fagyi. Még szerencse hogy tele a mélyhűtőm, mert ha helyem lenne, fagyi is mindig lenne. És a seggem is gigantikus lenne.

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...