A következő címkéjű bejegyzések mutatása: savanyúság. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: savanyúság. Összes bejegyzés megjelenítése

2012. május 23., szerda

Székelykáposzta

Vicces, mint megtudtam, nem is székely kaja. Haha.
Mindegy, nagyon szeretem, csak azokat a nagy füstölthús-cullangokat nem... és leginkább a káposzta levét:) Úgyhogy csináltam egy vega változatot, de természetesen hússal van az eredeti, disznópörkölttel és egy kis füstölt tarjával. Ja, és rántva is készítik, nálunk árpagyöngy van benne.

(hamis) SZÉKELYKÁPOSZTA

- (1 kg pörkölthús+füstölt)
- 1 giga fej hagyma
- pirospaprika, kömény, bors
- babérlevél
- 1-1 paradicsom, paprika
- 1 kg savanyú káposzta
- 2 marék árpagyöngy

A hagymát felaprítottam, és pörköltalapot készítettem az itt leírtak alapján, persze ha valaki pörkölttel készíti, az is ez alapján. Mikorra a hagyma szétfő, a káposztát kicsit átöblítem és kicsit átvagdosom, hoyg ne legyen olyan állracsapódós hosszú szál benne. A pörköltalapba tettem a káposztát, és felöntöttem vízzel, hogy ellepje. Beletettem a babérlevelet is, majd felforraltam, és alacsony lángon fedő alatt kb két órát főztem még. Utolsó félórában szórtam bele az árpagyöngyöt, meg még egy kis vizet, mert úgy issza mint a teve:)
Nem egy gyors étel, ha pörköltet főztem volna, négy óra is meglett volna mire elkészül, így csak 3...
Tejföllel, és nem-túl-autentikusan lepénykenyérrel tálaltam, no de mit tegyek, ha a lepénykenyerek csodás hólyagocskáit és kis pirult pöttyeit milliószor kívánatosabbnak tartom bármi péksütinél... biztos arab, vagy indiai voltam valamikor a szamszárában. :)
nem gyönyörű? és szendvicsnek, wrapnek feltekerve meg pláne, hát szerintem valami fantasztikus, ezerszer szebb, mint a háromcentis lógóbelű kenyérszeletek:)

2012. március 2., péntek

újra kimcsi:)

Kimcsit sokszor készítettem már, és a receptet is közöltem, csak gondoltam nem árt néha ilyen frissítőbejegyzést írni:)
2 kg kínai kel és negyed kiló hagyma, valamint egy fej fokhagyma és 10 cm gyömbér került az üvegekbe, hogy a szent koreai savanyúsággá lényegüljön át:) (a 4 üvegnyi anyagköltsége 1000 ft körüli, beleszámolva a paprikapelyhet is)
a friss zöldségek megérkeztéig megint lesz miből vitamint nyerni:)

2011. szeptember 22., csütörtök

Fokhagymás ecetes ubi télire

Nos, aki már követ egy ideje, az tudja rólam, hogy 1: imádom a savanyúságokat, 2: utálok boltban venni bármit, amit megcsinálhatnék itthon. NNa, ebből lett az, hogy kerestem valami tuti ecetesubi receptet. És valahogy várható, hogy szerintem a legeslegjobb ecetes ubi az a mekdós. (McDonald's-os) És keresgéltem receptet rá, mert az elvileg a Heinz terméke, ahogy állítólag minden szószuk meg ilyesmijük is heinzes alapanyagokból van (kivéve persze a kis szószokat, a műanyag kapszliban, azok magyar univeres cuccok), így hát utánanézegettem a heinzes receptnek. Egy, állítólag a gyárból származó receptet találtam, amit ki is próbáltam. Hát, szerintem a mekdós ubihoz képest kicsit túl fokhagymás, de semmiképpen sem zavaróan, és nagyon, nagyon finom lett. És nincs benne tartósítószer. És nem forrt fel! Tehát: király vagyok!

HEINZ-KOPPINCS ECETES UBI
1,5 kg uborka
10-14 ger. fokhagyma
1/4 cs. só
2 3/4 cs. almaecet (olyan 7 dl)
2 3/4 cs. víz (7 dl)
12-15 szál kapor
20-30 szem bors

Az uborkát jól megmostam, lekeféltem. Az üvegeket forró vízzel kimostam, majd mindegyikbe 2 ger. fokhagymát és 2-3 szál kaprot, valamint 4-5 szem borsot tettem, és belegyömöszöltem az ubikat. A maradék fokhagymát félbevagdostam, és a maradék borssal együtt a sós-ecetes vízhez adtam. Ezt a keveréket felforraltam, majd forrón az uborkákra mertem. Szorosan lezártam, majd egy napig dunsztoltam.
Egy hónapot érleltem kibontás előtt.
Szerintem jobb, mint a bolti uborkák (sőt, sok házinál is jobb...)!

2011. június 2., csütörtök

Gáz babakori történet kovászos uborkával

Hát az úgy volt... hogy állítólag én szerettem a kovászos uborkát kiskoromban. Aztán egy ideig nagyon nem. És pár éve újra megint, szenvedélyesen. A palántakorombeli történet szerint úgy faltam a kovászos uborkát, hogy a könyökömről és az államról a hasamon keresztül egyenesen a pelenkámba folyt a kovászosuborkalé, ahogy tömtem a cuki fürtös fejembe.
Hát, a minap az egyetemen egy valamivel kulturáltabb verzióban eljátszottam ugyanezt, és bár nem csorgott a könyökömön, pláne nem a pelenkámba, de neljonzacskóból ubit enni az ELTE közepén, hát... nem hazudtolom meg magam:D Bár a fejem már nem olyan cuki, és a rasztát tekintve pedig korántsem olyan fürtös...
Na, de mivel nincs kedvem naponta piacra járni a koviubi miatt, nagymamám örökérvényű receptje alapján megtömtem egy üveget vele. Nem hiszem, hogy sokáig fog tartani sajnos:(
KOVÁSZOS UBORKA
- 4-5 szál kapor
- 6 uborka fért a 7decis üvegbe:(
- 3 gerezd fokhagyma
- 5 szem feketebors
- 2 tk só
- fél szelet kenyér
- teáskanál mustármag

Az ubit megmostam és olyan kovászosuborkásan bevágtam a két vége felől. A jól kimosott üveg aljába kaprot gyűrtem, ráállítgattam az ubikat, megszórtam sóval és a fűszerekkel, közéjükdugdostam a megroppantott fokhagymát, valamint felengedtem meleg vízzel. Mivel a forróvizes csapból kb 70fokos víz jön (komoly! kiázik benne a teafilter!), felengedtem azzal, mert mamám szerint nem kell teljesen felforralni. Jó. Tetejére gyúrtam egy kenyérszeletet, és lazán(!) rátettem a fedőt. Alá meg műanyag tányért, mert úgyis kifolyik. A konstans 40 fokos hűtőszobába (vicces) állítottam az üveget, mert természetesen mire megcsináltam, esni kezdett. Na majd holnap megsüttetem a nappal kicsit. :)

2011. június 1., szerda

Énvagyooookaaaa, zölduborkaaaaaa, nem féleeekaaaa, mélypatakbaaaa

Nem tudom ki ismeri a fentebb idézett gyerekdalt, és én sem tudom már, hogy honnan ismerem, de ha uborkáról van szó, ez mindig eszembe jut. Tudja valaki, hogy mi a fene ez? jó lenne már így idestova 20 évnyi énekelgetés után kideríteni :D
Na, de uborka. Nagyon szép kovászolni való ubi volt a piacon. Nagyon. 160 ftért/ kg. Vettem is belőle 2 kilót kezdetnek és már tudtam is mi lesz belőle! (a koviubin kívül).
Makka blogja volt az, ami eloszlatta bennem azt a hitet, hogy a gasztrobloggerek jobbára sznobok és minek olvassa őket az ember, ha lazacderékból és parmezánból áll minden kajájuk (igaz valóban van pár ilyen). De aztán rájöttem hogy tévedtem. Miatta kezdtem el írni magam is. És az ő blogján találtam ezt a receptet is. Ami már lassan fél éve VÁGYOTT dolog. Most végre elkészítettem.

Makka-féle SAVANYÚSÁG REGGELIHEZ
Hú de rossz kép lett, aztamindenit. Hiába, a neon nem tesz jót a fényképezésnek.

- 1 kg kovászolni való uborka, a masszívabb, nem löttyösödő fajtából
-  bővítettem: 3 fej hagyma
- 2 ek mustármag
- 2 tk. zellermag (ha valakinek kell, küldök borítékban, mert baromi sokat sikerült vennem...:D)
- fél tk. kurkuma
- 35 deka cukor (ami BAROMISOK!! na de hittem a receptnek, meglátjuk mi lesz belőle...), ami eredetiben mind barna, de én csóró vagyok, úgyhogy 15 deka-20 deka leosztásban sötét nádcukor-fehér kristálycukorral csináltam
- 3 ek só (nincs mérlegem, 5 deka kéne h legyen :( )
- 3,5 deci almaecet

Az ubit (3-4mm) és a hagymát felkarikáztam, a hagymát vékonyan, de mivel a 2 fejet keveselltem, dobtam bele még egyet. Hagymából nem nagyon lehet sok. :) Ezeket jól besóztam és lesúlyozva (5literes fazék vízzel) hagytam békén olyan 3 órát. Mikor eltűntek az emberek a konyhából, felforraltam a fűszerekkel és a cukorral az ecetet, beleborítottam a jól kicsöpögtetett uborkát-hagymát, és összerottyantottam újra. 2 hétdecis üvegbe fért bele pont. (bár ahogy a képen is látszik, egyik túl van tömve, máskban meg sok lett a lé... ejj, Mókus, Mókus...)
Egy hónapot kell érlelni, nagyon kíváncsi vagyok rá. Köszi, Makka, a receptet!

2011. május 9., hétfő

Kimchi jjiggae, koreai kimcsileves

Készítettem korábban kimcsit, és amellett, hogy Koreában gyakorlatilag mindenhez eszik savanyúságképp, a belőle készíthető ételek királya a kimcsi-csige, a kimcsileves, ami a pokol tornácán is elférne, és nem mellékesen ha megfázásról van szó, hatékonyabb, mint egy láda neocitran.

KIMCHI JJIGAE


- fél üveg kimcsi
- 1 fej hagyma
- 3-4 gerezd fokhagyma
- 3 ek. szójaszósz
- 1 ek. almaecet
- kb. 2 bögre víz
- bors
- koreai chilipaszta lenne az autentikus, de most erős pista (ízlés szerint, én 2 teáskanállal tettem bele)
- kis olaj
- 15 deka tofu
- 15 deka marha- vagy disznóhús (én kihagytam)

A kimcsit kinyomkodtam, de a leve még kell, szóval tálba nyomjuk ki!! A kinyomott kimcsit deszkán kicsit felaprítottam, és pálcikákra vágram egy fej hagymát is. Ezeket kis olajon, nagy lángon, elkezdtem pirítani-üvegesíteni (aki tesz bele, az a hússal együtt pirítsa!). Pár perc elég neki. Eztán a kimcsilébe öntöttem egy pici ecetet (nem árt neki, tényleg, akármilyen erős is legyen a kimcsi!), a szójaszószt, borsot, az erős pistát, és belenyomtam a fokhagymát is. Ezzel öntöttem fel az illatozó levesalapot, majd adtam még hozzá vizet is. Nagy lángon felforraltam, közepesen főztem még 5 percet, majd alacsony lángon újabb öt percet, miután hozzáadtam a vékonyra szelt tofucsíkokat is. Főtt, langyosra hűlt rizzsel, esetleg babcsíra- salátával tálalják.

Mivel Koreában a rizst is kanállal eszik, ezért úgy szokták enni, hogy a kanalat egy kis rizzsel együtt merítik a levesbe. De lehet "mellé" is enni.
Kellemetlen illemszabály azonban, hogy nem illik az asztalnál orrot fújni. Nos, ha valaki ismeri a koreai konyhát, akkor ez elég komoly szabály: néha könnyezésig, fuldoklásig, orrfolyásig csípős ételeket főznek, és ez még enyhe kifejezés volt... szóval óvatosan a fűszerezéssel:)
Ja, és az enyém barnás lett az igazi aranyos-vöröses helyett, mert véletlen a sötét szójaszószból öntöttem bele a világos helyett... meh. Mindegy, az ízén nem lehetett érezni olyan nagyon- majdnemhogy autentikus lett! (bár nem fulladtam bele a chilibe az alján, szóval nem tökéletesen, de azért közel van:D)

2011. április 15., péntek

Kimchi, kimcsi, a koreai savanyú káposzta, a csodaszer.

Méltatlanul figyelmen kívül hagyott konyha a koreai. Ízesebb, változatosabb, mint a kicsit sznob japán, könnyebben összeszedhető hozzávalókat használ, mint a kínai, mégsem olyan elterjedt. Pedig fantasztikus. Rengeteg zöldséget használ, kevés húst, sok rizst. Szezámolajat, szójaszószt, ami ma már bárhol akad. És a nemzeti ételük, a kimchi, valami csoda.

KIMCHI
kép innen: http://www.lovethatkimchi.com/kimchi.jpg
Többször is készítettem már házilag kimchit, egy lépéssel sem nehezebb, mint a savanyú káposzta, és elronthatatlan. És eszméletlenül egészséges. Koreai orvosok kísérletei szerint a madárinfluenza ellen is hatásos, a kimchivel etetett csirkék kisebb eséllyel kapták el a betegséget, mint a kontrollcsoport. C-vitaminbomba, jó sok csípős paprika, megfázás elleni, csípős, friss savanyúság. Imádom. Csak úgy magában is.


- 1 fej kínai kel (az elsőt sima fehérkáposztából csináltam, az is nagyon jó lett)
- Fél kiló sárgarépa
- 1 jégcsapretek
- Újhagyma/lilahagyma/vöröshagyma/póré, whatever.
- 6-8 g fokhagyma, de itt aztán annyit raksz bele amennyit nem szégyellsz
- 10-12 centi gyömbér
- Chilipehely vagy egy-két ek. Erőspista
- Wakame, ha valaki szeretne tenni bele. 

Lé: 1 l vízhez 4 ek só. Ha nem elég, arányosan növelhető a mennyiség:)

A zöldségeket felaprítom, a káposztát egyben, torzsástul, ujjnyi vastag csíkokra szoktam vágni, a répát olyan 2-3mm vastag félkarikákra. A hagymát is vékony karikákra, a retket félkarikákra. Az összes felkaszabolt zöldséget egy vödörben vagy tálban a sós oldatban 1-2 órát hagyom állni. Addig egy hasonlóan gigantikus tálban bekeverem az ízesítőt: lereszelem a gyömbért és a fokhagymát, lapátolok rá erőspistát, és kikeverem az egészet egy pasztává- majd a zöldségeket állás után, kinyomkodva, mind egyszerre ebbe beleforgatom, egyenletesen. (Ha seb van az ember kezén, az fájni fog:D)
Ezt a csípős cuccost 2 7decis üvegbe lehet belegyömöszölni. beléjüktömöm, de tényleg erősen és lenyomkodva, mert levet kell hogy eresszen. Lazán ráteszem a tetejét, vagy csak egy kistányért, mert ha forrni kezd, kifut. Buborékozni fog meg folyni meg minden, de olyan 3-5 nap után már jó. Ha áttetszőek a zöldségek kicsit. Egyébként meg szagra meg tudja állapítani, aki evett már savanyú káposztát, hogy milyen, ha jó. Isteni. Tele egészséggel. A tejsavbaktérium által erjesztett savanyúságok egybként is rendkívül egészségesek, emellett a gyömbér és fokhagyma, valamint a chili orvosi hatásairól sem kell hosszas ismertetőt tartani, mindenki ismeri őket:)

EDIT: találtam az ázsia boltban igazi, kimchihez való chilipelyhet, gyönyörűséges téglavörös színben, eszméletlen illattal. Ettől lesz olyan igazi szájsarokfestősen vörös a kimchi, amilyen az erőspistától bizony sosem!
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...