A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csóró kollégista. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: csóró kollégista. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 29., péntek

Nagyon régen írtam.

Ennek oka, mint tudjátok, hogy Kínában töltöttem egy évet- ennek történéseiről, személyesebb hangnemben, a Mandarinkacsa Szálló tájékoztat.

Most azért jöttem, hogy bejelentsem: Annak ellenére, hogy a Kollégista Gurman már nem annyira csóró kollégista, mint amennyire csóró garzonista, a blog megmarad, és egyelőre úgy, ahogy van. Ugyanis még kevesebb konyhai géphez lett hozzáférésem a költözés által, ezért úgy gondolom, a "minimalistán finomat és egészségeset"-vonal újabb lendületet kaphat, mely, azt hiszem, ennek a blognak a húzóága volt.

Hamarosan újra jelentkezem, leírom, milyen eszközeim vannak most, és miféle hihetetlen csodákat lehet velük művelni.

Úgy is mondhatnám (én vagyok az utca hírmondója, Lópici Gáspár!), hogy stay tuned.
Visszatértem.

2013. július 17., szerda

Lisztmentes piskóta

Erről a sütiről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Nemcsak szaftos, olcsó, egészséges, liszt- és tejmentes, de extragyorsan megvan és mosogatnivaló is alig van utána. Komolyan. Nagyon durva! A bab ne zavarjon senkit! Kitalálhatatlan hozzávaló!




Turmixgépben pürésítsünk össze:

- 1 konzerv jól lemosott babot (fehéret fehér piskótához, kakaóshoz inkább vöröset)
- 5 ek cukrot (vagy ugyanennyi xukrot, vagy 15szem pötyit) (+++!)
- 4 tojást
- vaníliakivonatot/ 2 ek. kakaót
- fél tasak sütőport
- 3 ek. őrölt lenmagot vagy kókuszreszeléket
- 1 jó nagy ek. vajat vagy kókuszzsírt vagy olajat

és sütőpapíros formában süssük közepesen erős lángon kb. 30 percet.  Tűpróbával ellenőrizhető.

Nagyon-nagyon-nagyon jó tészta!!!

ui. független kóstolók véleménye alapján a kókuszos-vaníliás-fehérbabos textúrája a kókuszreszelék miatt sokkal "rágnivalóbb", nem olyan habos, mint a kakaós. Emellett nem lett elég édes egyik sem, tehát ajánlatos még cukrozni.

2013. július 11., csütörtök

Pár olcsó és gyors ebéd

Gyűjtök, spórolok- elutazom ugyanis. Drága a repjegy, sej! Úgyhogy újra itt az olcsó menük ideje. Még szerencse, hogy egyúttal sok zöldség szezonja is eljött- így könnyű tartalmas, tápláló ételeket készíteni alacsony költségvetésből. Két-három ilyet szeretnék msot leírni, kép nélkül, csak úgy gyorsan.

BOLOGNAI SERTÉSMÁJRAGU

20 dkg répát és egy fej vöröshagymát lereszeltem és egy evőkanál zsíron lassan megdinszteltem. Közben szűk fél kg sertésmájat megmostam, felkockáztam, majd a megpuhult zöldségekhez adtam egy kis doboz paradicsompürével és kevés vízzel együtt, hogy sűrű, ragus állaga legyen. Végül kakukkfűvel, sóval, borssal fűszereztem. A répadinsztelés kb. 15 perc volt, a raguban lassú tűzön összefőzés olyan 20. Párolt rizzsel ettük.
Költségek: máj 250 ft, parpür 70, répa 80, rizs 60, hagyma 25 ft. 4 adag, adagonként 100ftos ebéd.

MEXIKÓI TÖLTÖTT CUKKINI

20 deka szárazbabot egy éjszakára beáztattam, majd szódás, váltott vízben nagyon puhára főztem. Leszűrtem és le is öblítettem. Fakanállal kicsit összetörtem, ahogy visszatettem a fazékba, és vágtam bele egy egész paradicsomot, nagyon vékonyra szelve egy pici hagymát, két ujjnyi szelet pritaminpaprikát felaprítva, egy kis doboz paradicsompürét. Fűszereztem paprikával, chilivel, sóval, borssal, római köménnyel és oreganoval. Pürésre összefőztem úgy 10 perc alatt. 2 félkilós cukkinit megmostam, félbevágtam, kikapartam. A közepükbe tölöttem a babkrémet, és közepesen forró sütőben egy óra alatt puhára sütöttem.
Kis sajt jó lett volna a tetejére, de így is nagyon finom, laktató, egészséges ebéd lett.
Cukkini: 250 ft, bab: 170, paradicsom: 50, négy adag. egy adag kb. 135 ft.

VEGYESZÖLDSÉG-KRÉMLEVES KARALÁBÉTÓCSNIVAL

Teszkóban kapható "tepsis zöldségből" (répa, gyöngyhagyma, fehérrépa, tarló- és karórépa) fél kilót levesporral (/kockával) megfőztem, sóztam, kakukkfüveztem. leszűrtem (főzőlevet ne öntsük ki!) és leturmixoltam pici lével. Teszkós habtejszínt (a legjobb!!!) tettem bele kb. egy decit, hígíítottam még cseppet, és újra összeforraltam.
2 karalábét megpucoltam és lereszeltem, sóval és két felvert tojással összekevertem, majd zsíron, pacákban kisütöttem.
fél zacsi tepsis zöldség: 100 ft, fél doboz tejszín 90 ft, 2 karalábé: 160 ft, 2 tojás: 70 ft. egy adag: 110 ft.

jó étvágyat:)

2012. október 20., szombat

Gyümölcsös guba? Kenyérpuding? Máglyarakás? valami olyasmi.

Tényleg nem tudom igazán, minek lehetne nevezni ezt a cuccot, de tulajdonképpen nagyon klassz desszert lett belőle. Ez is afféle kolisnak mondható kaja, mert maradékokból operál- de ezt már néha le se merem írni, mert annyira elszomorít, hogy mit jelent sokaknak a "kolis kaja" jelzős szerkezet.

Soha többé nem akarok látni sültkrumplis- ketchupos- sajtos- sültkolbászos- főtt tésztás rántottát.


KENYÉRPUDING ŐSZI GYÜMÖLCSÖKKEL

- fél kg. szikkadt kenyér
- 3 alma, 3 körte
- 7 dl. tej
- 2 tasak vaníliás cukor
- 5 ek. cukor
- egy marék mazsola
- aki szereti a tetején a tojáshabot, annak még 3 db tojás és 2 ek. cukor

A kenyeret felkockáztam, és a megmelegített, cukros tejjel meglocsoltam és hagytam állni. Aki tojáshabot csinál rá, az a maradék sárgákat ebbe a langyos tejbe nyugodtan belekeverheti, ettől igazán krémes, pudingos állagú lesz a lágy belseje, de ez nem fog nagyon hiányozni, ha nincs rajta tojáshab. Csak ezért nem érdemes tojást törni...
Az almát-körtét megpucoltam és felkockáztam, és összeforgattam a tejes kenyérrel meg mazsolával. Kivajazott tűzálló tálba tettem ezt a keveréket, és egy órát sütöttem közepesnél kicsit erősebb lángon.
Ha teszünk rá tojáshabot, akkor a fehérjéket kezdjük el verni, majd félkemény állapotban mehet bele 1-2 ek. cukor, majd keményre verjük, és a sütés utolsó negyed órájára rákenjük a habot. de én nemigen szeretem, egyrészt, meg nem is akartam volna vele szöszmötölni.
Így is nagyon finom volt :)

2012. október 10., szerda

Tökéletes pattogatott kukorica

Ahogy Jókai mondaná, a jó öreg pattogatott kukorica, amit itt már akkor is ettek, tűz fölött vasserpenyőben készítve, mikor még a nagy ÁÁÁmerika csikólábacskáin se bukdácsolt. Na persze nem szószerint idézek :D csak a hangulatot közvetítem. meg az eszmét.  (egyébként az emlegetett, kukoricának szentelt szakasz az arany emberből való, ha valakiben feldereng...)

Alig találtam natúr, szemes kukoricát. Rettentő. Tényleg sehol nincs. Csak ez a mikrós, tasakos, zsíros, tízdekasós, műsajtos rettenet mindenütt. (ami egyébként sajnos néha nagyon jól esik az embernek) Ami egészségtelenségének tetejébe, még csak ki sem pattog rendesen. Vagy szénné ég. Nos ez a módszer mindkettő problémára megoldást nyújt:)
Az eredmény tökéletesen kipattogott, natúr, kedvünk szerint fűszerezhető és sózható nasi. A lakást betöltő erőszakos bűz nélkül, ami a mikrós kuki állandó velejárója...ki tudja miért, de aminek ilyen szaga van, az már gyanús kéne hogy legyen...

KÉSŐ ESTI KUKORICA (filmhez, tanuláshoz, nyüffögéshez)


- két marék natúr, pattogatni való kukorica
- ízesítő: vaj, só, élesztőpehely, szárított parmezánpor, curry, füstölt paprika, fokhagymapor, vagy karamellizálni való cukor, vagy karamellizálni való cukor meg kakaó.

Egy nagy serpenyőt olaj nélkül tűzre teszek, benne két-három szem kukoricával. Lefedem, és addig hevítem a serpenyőt, amíg azok az indikátorszemek ki nem pattannak. Ekkor leveszem a gázról a serpenyőt, kiszedem a kukikat, és beleborítom az összes többit. Lefedem, és hagyom állni fél percet, hadd akklimatizálódjanak a szemek.
Fél perc leteltével visszateszem a nagylángra a serpenyőt, kukoricástul, fedőstül.
Szinte egyszerre fog kipattogni az összes, kb egy perc leforgása alatt. Érdemes néha picit rázogatni. Míg forró, lehet fűszerezni, de érdemes tudni, hogy mivel ez nem zsíros, nem tapad meg a só vagy ilyesmi rajta, érdemesebb porszerű fűszereket küldeni rá, vagy tényleg meglocsolni egy pici olvasztott vajjal.
Cukormázzal és kakaóval igencsak dekadens finomság. (régen talán aranykakas volt a neve az ilyen karamellel összeragasztott, gombócba gyúrt pattikukinak? nem vagyok benne biztos)

Minden szem tökéletesen kipattog, nincs odaégés. Bizony! Aki nem hiszi, járjon utána:)

2012. szeptember 24., hétfő

A kedvenc rántottám

Uh de szar így az új blogger. na mindegy, felülemelkedem.

Szóval, a kedvenc rántottám. Így a legtutibb szerintem. A brokkolicsíra nem kötelező elem, az most csak hívság:) (le volt félárazva egy bazinagy doboz, 250ftért hülye leszek otthagyni:D inkább erre költök 250-et, mint egy óriás mars szeletre...)



- 3 boldog tojás
- fél pritaminpaprika
- 3 szelet pulykamellsonka (én a száraz fajtát szeretem, ami még úgy is néz ki, mint egy nagy darab hús, nem ilyen darálékpempő, de mondjuk a maszek hentestől való füstölt malaccomb-sonka sem utolsó, ha minőségről van szó! és az még nem is drága)
- egy hüvelykujjnyi emmentáli sajt
- 1-2 tk. olívaolaj

Először is felkockázom a paprikát, majd egy nagyon jó teflonserpenyőbe (hogy ne ragadjon le semmi) pici olajat öntök, aztán 1-2 perc alatt megpirítom a paprikát. Ráhintem a felaprított sonkát, és azt is megpirítom. Ezalatt jól felverem a tojást, és a picire kockázott sajtot is belekeverem. Ekkor, ha olyan kedvem van, néha aprított bazsalikomlevelet is szórok bele, de most a csíra miatt nem. A nagyon forró serpenyőbe egyzuttyra beleöntöm a tojást, és rögtön kisebbre is veszem a lángot. Megvárom, míg a széle elkezd szilárdulni, és akkor, a közepe felé, toló mozdulatokkal "kotrom" a szélét, és hagyom hogy a folyós része lefusson a serpenyőbe, a völgybe. Így a teteje lágy marad, de nem lesz sületlen, mert: Amikor már késznek tűnik, csak a teteje "nyálkás", lezárom a gázt, és a falapáttal megfordítom az egészet. Így a serpenyő melege kellemesen lágyra, melegre "süti" a folyós részt, mégse marad taknyos. Többévnyi rántottasütés után dolgoztam ki a tökéletesen lágy tojásrántotta titkát, ami nálam ez, de ha valakinek van még tippje, szívesen fogadom:)
Természetesen aki jól megsütve szereti, nyugodtan forgassa sülés közben is a darabokat. de azt mondják, kicsit lágyan a legjobb ízű, és valóban, a tojássárgája jellegzetes íze igenis kiérzik, és én ezt nagyon szeretem:)

Tudom, ez nem annyira recept. De a nutellás/kakaós/sajtos tészta sem az, mégis fenn van pl nosaltyn és ajnározzák:D:D Úgyhogy nem szégyellem magam:)

2012. augusztus 16., csütörtök

Mit vigyek a koliba?

Lévén koliskajablog, még ha talán az átlag viszonyokhoz képest túlszofisztikált (= sznoooooob!) is, azt hiszem, itt az ideje emlékeztetőbejegyzést írnom: Mit vigyünk a koliba/ albérletbe, vagy mit adjunk drága gyermekünk egyetemi "stafírungjaként"?

Alapfelszerelés, alapélelmiszerek

Mit érdemes beszerezni, ha még konyha sincs?

Bizonyíték, hogy főzve élni olcsóbb: két fő, húszezer forint, egy hónap.

Egyszerű, olcsó, szennyes edény-takarékos ételek

De akit az ilyesmi nem érdekel: konzervnyitó, bornyitó, vécépapír.
Ja, meg törölköző :P

2012. június 19., kedd

Névtelen káposzta

Ez tényleg egy olyan étel, aminek nincs neve. Legalábbis mi nem tudjuk... egy régi koliszomszéd csinálta gyakran ezt, és így a receptjét sem tudjuk- ránézésre, illatra, kóstolásra kísérleteztük ki, rekonstruáltuk. De baromi finom, és nagyon egyszerű. Kalória meg alig van egy-egy adagban, szóval kenyér nélkül (vagy abonettel) tökéletesen diétás, szerintem a két evőkanál tejföl, amit a tetejére pakol az ember, többet tartalmaz mint maga az étel...

NÉVTELEN KÁPOSZTA


- két db piros húsú paprika
- egy kg. savanyúkáposzta
- 1 közepes konzerv sűrített paradicsom
- (egy csirkemellfilé, vagy egy tofu, de ezek nélkül is teljesen jó)
- kis olaj, egy babérlevél, kevés kömény, majoranna, só

A paprikát megmostam, felcsíkoztam, pici olajon megpirítottam, ahogy a felkockázott csirkemellet is. A káposztát kicsit átmostam és átvagdaltam, rátettem a paprikás húsra, ráöntöttem a paradicsomot és kis vizet is, valamint a fűszereket. Fedő alatt fél órát főtt, majd még pár percet, míg a leve elforrt- ez nem az a leves fajta káposzta.

Tényleg tök egyszerű és nagyon fincsi:) És olcsó is!

2012. június 1., péntek

A jó öreg pasta al pomodoro

Nem is értem, hogy nem jegyeztem még ezt be. szinte a kedvenc kajámról van szó. Évekig szinte minden másnap csináltam magamnak...aztán jól meg is híztam tőle:D Ez volt az utimate itthonikaja, mikor hazajöttem koliból (mikor még nem főztem). Hogy is nem jegyeztem még le? :)
Úgy emlékszem, anya egy munkatársa, aki olasz családnál lakott, hozta haza ezt a receptet, mint az ottani család abszolút kajája, a top olasz étel.
És igen, szerintem is- egyszerű, ízes, gyors, tápláló: olasz. A flancolós olaszokat nem komázom. de ezt...hát erre nincs szó:)

PASTA AL POMODORO
picmonkeyztam, mit szóltok?:D

- egy csomag spagettitészta (kinek mi, ez gyermelyi EU-segély:D)
- két konzerv kockázott paradicsom (2x170 ft)
- annyi fokhagyma, amennyit elbír a nép (akár 5-6 gerezd is)
- friss (!!!) bazsalikomlevél, sok!
- só, pici cukor, csepp balzsamecet
- olívaolaj, sok-sok jó olívaolaj

A tésztát sós vízben megfőzzük (egy csomaghoz kb 4 l víz), lehetőség szerint nem olyan ázott magyarosra, mert akkor hova ivódik a finom paradicsomszaft, ha szottyos a tészta...? Közben olívaolajon a finomra aprított/átnyomott/lereszelt fokhagymát, alacsony lángon elkezdem kevergetve sütni. Mikor még éppen nem barnult, de olyan szép sárga és illatos, a paradicsomokat ráborítom, és felforralom. Sóval, balzsamecettel, cukorral ízesítem. A bazsalikomleveleket szivarrá tekerem és vékonyan felszelem (chiffonade! csak hogy villogjak miket tudok:D), és a főzés utolsó két percében a szószba szórom. A tésztát és a szószt jól összekeverem, és tadá, félórás atomfinom ebéd, vacsora. négy éhes tésztafaló főre, ami nagy szó, mert ezzel nehéz ám leállni!

A legékesebb példája az egyszerű és fantasztikusan finom ételnek, és pláne annak, hogy a szottyos tészta, mint kolifúd, lehet gasztronómiai csúcsteljesítmény is, hiszen nem pénzen vagy felszereltségen múlik, csupán a fáradságon. Ha meg nincs benne balzsam, ki szólja meg? koliban biztos senki:D

2012. május 29., kedd

Alnatura levespor

Ma felfedezést tettem a dm-ben, miszerint már nemcsak leveskockáik meg zacskósleveseik vannak, hanem levespor és -sűrítmény is. Vettem is egyet, és hát nos na, tetszik!
800 ft volt majdnem pontosan, szóval kicsit nagyobb eresztés mint a 300ftos leveskocka, de ebből a csomagolás szerint 12,5 liter leves állítható elő, szemben a 6 kocka 3 literjével, szóval aránylag jobban megéri.

Ami bosszantó és zavaró, az az, hogy a magyar címke következetesen húslevesnek emlegeti a termékből előállítható levest, sőt, mintha maga a leves lenne a termék, még önellentmondásként, egy mondaton belül is, pl: "az alnatura húsleves erősen zöldséges ízű, kizárólag zöldség alapú" na most ez így mi. Ezért egy másodikas gyereket meghúznak fogalmazás órán. Fura továbbá, hogy mindig ételízesítőnek emlegeti a cuccot, holott nem vegeta-szinten van a dolog, gykorlatilag inkább egy leveskocka, ami nincs zsírral összetapasztva. Ez is elég érdekes.

Viszont, ami a jó oldala, ami a nagyon jó oldala, hogy tényleg zsírmentes, bio, kiadós, nem tartalmaz semmi mesterséges szuttyot, és hogy jobban oldódik, mint egy leveskocka: és nekem pedig ez az ami igazán tetszik! Afféle álinstant levesekhez, amikhez az ember csak forral egy vizet, és utána a bögréből kortyolgatja, csak mert enne valami meleget és sósat, tökéletes!
ezekhez a vészleves-receptekhez még jobb is mint tökéletes! :)

szóval úgy megörültem ennek a levespornak, amihez hasonlót egyébként már keresek jó ideje (amerikában bouillon powderként tolják ugyanezt, ami szintén nem csak ételízesítő, hanem levespor!), hogy gondoltam írok róla, pláne az "egészséges instantleves" bejegyzések óta:)

2012. május 14., hétfő

Diéta kollégistáknak

Kedves Olvasó, aki szinte minden héten a blogomra keveredsz a fenti keresőszóval, és nem az éhenkórász egyetemistákat kifigurázó viccekre keresel!
Magam sem vagyok feddhetetlen, de elmondom, amit tanultam, úgy dietetikából, mint tapasztalatból.


Azt javasolnám Neked, hogy fogyassz teljes értékű gabonákat: igazi barna /rozskenyeret, barna rizst, árpagyöngyöt, zabot, kölest.
Ezek mellé egyél gombát, lencsét, babot, vöröslencsét, csicseriborsót. Így teljes értékű fehérjékhez jutsz, és magas rostarányú szénhidrátokat fogyasztasz: tovább tart a teltségérzeted, később leszel éhes mert lassabban dolgozod fel, a szervezeted képes együttműködni az étellel amit lenyeltél.

Mindig reggelizz: almát zabbal, teljeskiőrlésű gabonapelyhet(cukrozatlant!) cukrozatlan gyümölcslével, zabkását, abonettet lencsekrémmel, tahinivel, hummusszal, zöldségekkel. Ajánlott lenmagot vagy lenmaglisztet és gabonakorpát vagy -csírát keverni a regeli joghurtba. Ebből a cserpes márkát javaslom vagy házi tejtermékeket: a telicukrozott, híg, tápértéktelen tejből készült utóvitaminozott danone joghurtok nem segítenek célod elérésében, bármit is mond a reklám.

Egyél lassan. Rágj meg mindent jól és szánj időt az étkezésre, vedd egy kis rituálénak, amivel magadon segítesz.

Mindig legyen nálad tízóraira, uzsonnára csomagolt étel, gyakran egy natúr, cukormentes müzliszelet is megteszi, így nem kívánsz rá a büfé kínálatára.

Húst nem ajánlom, mert nem megfelelő minőségű, ha igazán jól akarsz étkezni, de ha mégsem vagy meg nélküle, tanyasi csirkemellet vagy jó minőségű sovány marhahúst javaslok, száraz serpenyőben vagy sütőzacskóban sütve: a kevesebb néha több, főleg ha minőségről van szó! csak salátával, zöldséggel fogyaszd, így nem terheled a gyomrod a sokféle tápanyag lebontásának feladatával!
Sajtot sem kifejezetten propagálnám, de egy-egy szeletke, jól kiválasztott és minőségi falat nem árt, sőt, még jobban esik majd, ha tudod, hogy jutalomként, minden aromarétegét kiélvezve eszed.

fogyassz sok zöldséget: vacsorára, mikor amúgy is fáradt vagy, jót tesz egy pár felcsíkozott répa és uborka, kis zöldfűszeres túróból vagy joghurtból készült mártogatóval, abonett-csíkokkal. Snackattack esetére a pizzás abonett nálam kiválóan bevált. Egy paradicsomsaláta bazsalikommal, egy teáskanál olívaolajjal, barna kenyérrel szerintem nagy melegben kiváló ebéd, vacsora.

Mozogj. Nincs diéta enélkül. Bárki bármit is mond, nem tesz csodát a zöld tea, az activia, a ginzeng, a goji/acai mittoménmilyen éppen divatos bogyó, az ízetlen salátákra épülő háromnapos diéták, melyek alatt csak az ízületeidben felgyűlt vizet veszted el. Mozogj. LÉpcsőzz lift helyett, szállj le egy megállóval hamarabb a buszról és sétálj kicsit, óraközi szünetekben tégy meg három kört a parkban.
este menj futni. jó élmény barátokkal. kellemes meditáció jó zenével. és nem hinnéd, milyen sikerélmény. Ingyen.

Szánj időt a vécére. Fogyassz napi 3 liter vizet vagy édesítetlen vörös vagy zöld teát, és járj sokat vécére. a teljesértékű ételek így is rendesen pucolni fognak, első hetekben napi 2-3 nagykirándulás is lehet. Semmi gond. majd helyreáll, meglátod.

Adj magadnak jutalmat: este egy kocka jó étcsoki, minden nap futás után egy félretett százforintosból össszegyűjtött "jutalomkassza", egy motivációs blog nem gondolnád, micsoda segítség.

Sört semmiképpen ne igyál, hacsak nem 2-3 kortyot, az ásványianyag-tartalma miatt. Ha nem lehet elkerülni az ivászatot, száraz vörösbor a legkíméletesebb választás. De óvatosan: így étkezve nagyon könnyű becsípni.

Remélem tudtam segíteni. ha komolyan gondolod, szánj rá energiát, fáradságot!
És mielőtt azt mondanád, kolis diéta alatt olcsót értettél: Add össze a pizzarendelésre, mcdonaldsra, büfés kávéra, pizzaszeletre és sörre költött pénzt, és gazdálkodj belőle! még maradni is fog.
Vagy ha még olcsóbbra számítottál, annyit tudok mondani: futni eddig is ingyen lehetett az ország bármely ligetében.


Sok kitartást kívánok!

Egyszerű fogyis gombás rizs

Sok íz, sok rost, kevés kalória. Ja, meg ki a fene hagy ott egy kiló gombát 270 ftért? Hát én nem!

GOMBÁS RIZS

barna rizs (2 bögre, tesco, 160 ft)
fél kg. csiperke (135 ft)
egy közepes fej hagyma
egy gerezd fokhagyma
egy csipet kakukkfű
egy ek. olívaolaj
(sajt, sörélesztőpehely)

A barna rizst egy órára beáztattam, majd másfélszeres mennyiségű vízben pici sóval egy óra alatt megfőztem. (fazékban: forralásig fedő alatt nagy láng, forráskor alacsonyra vesz, addig főz míg a víz eltűnik, lezár, majd 20 perc gőzölődés fedő alatt)
A gombát és a hagymát vékonyan felszeltem, és összeforgattam az olajjal egy fazékban. tudom, ez kevés olajnak tűnik, de úgyis a saját levében fog megdinsztelődni az egész, nagyon nincs többre szükség. Picit megsóztam. Szinte takarékon lévő lángra tettem a fazekat, fedővel együtt. kb. fél óra múlva ránéztem, a gomba már összeesett, leve kifőtt, gombalében állt az egész, a hagyma szétfőtt, csak úgy magától, gondoltam remek, egy kis kakukkfüvet küldtem rá és egy átnyomott gerezd fokhagymát, és hagytam, ugyancsak alacsony lángon, hogy fője el a levét. Újabb fél óra. Végül "zsírjára sütöttem" a szinte krémesre párolódott illatos hagymás gombát.
Barna rizzsel és sörélesztőpehellyel (sajtzsíron spórolunk) tökéletes, könnyű ebéd- ha lett volna, még egy kis friss petrezselymet szórtam volna rá.

2 bögre rizst főzve 4 adag, össz. 300 ft.
Egy (jóllakató!) adag (egy bögre rizs, fél bögre gomba) kalóriaértékét kb. 350-400 kcalra merném tenni. Lehet még kevesebb is.

2012. április 30., hétfő

Evőkanalas süti

Nyűgben voltam, mert ettem volna valami sütifélét. Ha hazajárok, az efféle igényemet könnyen csillapíthatom, alig van olyan hétvége, mikor ne lenne legalább egy egyszerű kevert süti vagy muffin az asztalon snackattack esetére. Tudom, csodás anyám van:)
Hát jó régen voltam otthon. Tomi is örült volna valami sütinek- mégis, mi a franc legyen? nincs semmi gyümink éppen (banán volt, de eltűnt, nem értem), mandarin meg nem túl jó sütibe. Aszalt sincs. tojás se. kelttésztához lusta vagyok. meeeeeeeh...aztán találtam egy pohár kefirt a hűtőben (nemtom ki vette és mikor... de még jó volt). meg is volt a terv!

EGYSZERŰ KEVERT SÜTI KÓKUSZOS-MANDULÁSAN

- 12 nagy ek. liszt (kb 22-25 deka)
- 6 ek cukor (kb. 12-15 deka)
- 6 ek kókuszreszelék
- 1 cs. sütőpor
- 2 ek. lenmagliszt+ 4 ek. forró víz
- 10 ek kefir
- 6 ek. olaj
- csipet só
- szeletelt mandula

A száraz hozzávalókat összekevertem, ahogy a lenmaglisztet is a vízzel. helyette két tojás használható. jobbanmondva a lenmagot használom tojás helyett. olcsóbb és tovább eláll. sütikbe tökéletesen használható, se íz, sem állag nem mutatja hogy ne tojás lenne benne- kivéve talán hogy nem az a sárga sütitészta lesz, hanem egy sápadtabb, barna pöttyöcskés- na de kit érdekel. Mire ez a keverék kihűl, pont olyan tojásszerű nyúlós, sűrű lesz. Ebbe kevertem bele az olajat, és ezt, majd a kefirt is a liszthez borítottam, és lágy tésztát kevertem belőle. olajos gyümölcstortaformába öntöttem, tetejére szeletelt mandulát szórtam (kajásszekrényem újabb rejtélye, honnan volt és ki vette, ki tudja) és 20 percet sült közepesen forró sütőben.
Egyszerű, finom, gyors süti. sőt, rejtélysüti. kamrapolcsüti.
Nagyonolcsósüti.

2012. április 27., péntek

A világ legegyszerűbb paradicsomlevese

meleg lett. Senki nem kíván semmi komoly kaját. Pláne, hogy mostanában valamiért (valamiért...? nő a rohadék bölcsességfogam, azért) elég duzzogós, zsémbes, motiválatlan vagyok, és konyhai inspirációm ebből adódólag szintén nem sok van. Idegesít, hogy retek van a konyhában, idegesít, hogy mellettem őrzik a mikróban forgó kaját, a forró vizet, a tojásrántottát, meg még amúgy is kinn van 3 ember beszélni. meh. így, pláne intoleráns hangulatban, nem könnyű főzni. De mára szerencsére kiürült minden- mégsem töltöttem ezzel sok időt. valami friss legyen, könnyű, gyors. ez.

PARADICSOMLEVES (nem a menzás)
köszi beastie ötletéért.

1 doboz passzírozott paradicsom (149 ft)
1 konzerv kockázott paradicsom (135 ft)
bazsalikom, fokhagymapor, só, cukor, balzsamecet

A paradicsomokat összeöntöttem egy kis lábasban, öntöttem hozzá fél l. vizet, sóztam, fűszereztem, és összeforraltam az egészet. kész is!

hozzá fűszervajjal hajtogatott bolti leveles tésztából sütöttem kis falatkákat, de corn flakesszel is nagyon jó, utána egy magos mustáros-emmentális barna kenyér, paradicsommal... kellemes nyári light ebéd.

2012. április 24., kedd

Krumpligombóc mártással

Egyik nap egy nyúlragut falatozgató szomszédtól kunyeráltam egy krumpligombócot, ami a ragu remek szaftjában ázott már...hát, kollégium, valljuk be, napok óta. De annyira, annyira finom gombóc és szaft volt, hogy úúúúrissten. Aszti néni, Kati néni, ezúton is üzenném, hogy marhajó volt, köszönöm a kóstolót!

Olyannyira, hogy nem álltam meg, és legyen bármennyire baromi macerás, nekiálltam egy hasonló krumpligombócnak, hasonló, mustáros-tejfölös paprikás mártással. csak a nyúl hiányzott, de azért úgy őszintén, annyira nem is hiányzott:)

KRUMPLIGOMBÓC MUSTÁROS-PAPRIKÁS MÁRTÁSSAL

1 kg krumpli (120 ft)
30 dkg liszt (30 ft)

1 tojás (helyett 1 ek lenmagőrlemény)

1 giga fej hagyma (30 ft)
2-3 ek. olaj
1 ek paradicsompüré
2 tk. pirospaprika
frissen őrölt bors
1 ek. mustár
1 kis pohár tejföl (99 ft)
1 ek. liszt

A krumplit héjában feltettem főni. A hagymát felaprítottam, és az olajon nagyon alacsony lángon dinszteltem, halálra-krémesre, ez rettentő hosszú idő, és vizezni nem szabad, esetleg kicsit sózni, hogy ne égjen le. de végülis nem olyan sarkalatos, mert ha nem sikerül krémesre párolni a hagymát, úgyis leturmixolódik később. a puha hagymát lehúztam a tűzről, belekevertem a paprikát és a paradicsompürét, majd kb 2 dl. vízzel felengedve főztem egészen krémesre az egészet. mustárral ízestettem, tejföllel behabartam, és készre forraltam. Egyszer átmentem rajta botmixerrel is, biztos ami biztos.
Ezalatt a krumpli megfőtt, így míg a hagyma dinsztelődött, megpucoltam, villával átnyomtam (EDIT:belátom lereszelni célravezetőbb lett volna), és a lenmaggal és liszttel nem ragadós, de azért lágy tésztát gyúrtam belőle, amit cseresznyényi gombócok formájában forró vízbe eresztettem, s addig főztem, míg feljöttek a víz színére.
A szósszal nyakonöntve, forrón, aaaaaah... (ráadásul fogfájáskompatibilis étel!)

Nem mondom, ettem már idegkímélőbb kaját is, de nagyon koldultam rá. nagyon olcsó, nagyon finom, és akár még gyors is lehetne, ha nem 22 perc (lemértem!) alatt forrna fel 3 l víz a gázon (ami 60+++fokosan jön ki a csapból!). gyáááááász. erre nincs kapacitás, csak a baszogatásra meg éjjeli tűzriadóra. eresztő tűzhely senkit nem érdekel. jellemző...meh.
azért a kaja, az bazijó volt. 4 adag 280 ft. haha.
:)


EDIT: most nézem, itt majdnem ugyanez a recept... pedig egyéni bréjnsztorming volt, becsszó :D

2012. április 23., hétfő

lusta és foolproof (DNK) lángos

naszóvalkérem, a kelt tészta az kelt tészta, és úgy is kezelendő. iszonyú lángost ettem múlt héten és rájöttem, hogy ez is egy jó népcsalogató, tömegetető, mindenki-nyála-csordul-rá étel- ha jól van megcsinálva! és nem egy dagasztatlan, kelesztetlen, kemény, olajban sült csirízkorong!
ezért azt mondom: kollégisták, nem kell dagasztani. elég, ha az ember türelmes vagy előre tervez: úgy is remek lángost lehet készíteni. és ki ne akarna remek lángost? :) (pláne, ha van még arca pénzt is kérni érte)
én a kenyértészta-lángos híve vagyok, de ha van maradék krumplipüré, nyugodt szívvel bele lehet zuttyantani.

bő másfél bögre víz
3 bögre liszt
1 tk. só
1 tk. szárított élesztő vagy negyed kocka friss

később 1 bögre liszt, olaj

a lisztet, a sót és az élesztőt összekeverem, majd ráöntöm a vizet, és nyúlós, nagyon lágy, éppen hogy összekevert tészta legyen. letakarva meleg helyen maradjon békén 3-5 órát. ha megkelt, egy bögre lisztet óvatosan bele lehet még keverni-gyúrni, így már tésztább állaga lesz, nem ragad annyira, és mire belegyúrjuk mind a lisztet, szinte meg is"dagasztjuk", de itt nem kell valóban, szakértően dagasztani. forrósítsunk fel, lehetőleg fazékban, hogy mély legyen, olajat- sokat, és nagyon, nagyon forróra. egy lángosnak nem kell több oldalanként fél percnél, hogy megsüljön- így nem lesz zsíros, cuppogós, de ehhez persze jó forró és mély olaj kell, és jól húzogatott tészta. Mire az olaj felforrósodik, a tészta is magába építi a frissen bekevert lisztet, s újra nekiáll kelni. olajos kézzel kisebb alma méretű tésztagombócokat szakajtunk, amiket szinte csak a saját súlyától hagyunk kinyúlni frizbiformára. Ezt óvatosan belehelyezzük az olajba, fél perc után fordítunk rajta, és szép aranyszínűre sütjük. 8-10 db.
ja, és papírtörlőn leitatni nem árt:)

Rá FOKHAGYMAAAAAAAAA, harr. tejföl is okés. sajt nem muszáj. csak ha jó.
nem értem, miért nem jobb marketing normális, malomkőméretű lángost csinálni, fokhagymával, 100 ftért, mint tenyérnyit, keményet, szart, csízió pizzafeltéttel és feltejezett frissföllel, 200ért? pffh. így aztán soha többé nem lehet senkiről semmi pénzt lehúzni, ha itt a koliban újra lángos lesz. remélem azért tanultak belőle...

Paprikás krumpli

na, ha valami, akkor ez egy klasszik bográcsozós, olcsó, tömegetető, egyszerű, vagyis akár kolis étel. És bármennyire egyszerű legyen is, el lehet rontani! tapasztalat. Egyszerű ételeknél vigyázni kell, hogy azok is maradjanak: nem kell bele oda-nem-illő fűszer, nem kell belőle brillírt varázsolni, de nem is kell lenézni az ételt. Nagyon ügyelni kell az egyensúlyokra, mert erre éppen az ilyen kaják a legérzékenyebbek. És ráadásul: semmi nem készül el magától. Magyar étel, de nem kell a tetejére egy ujjnyi zsír. Paprika kell rá, de odaégetni, hogy keserű legyen, azt nem kell. A hagyma nem fő meg a vízben, ha korán van felöntve. Olcsó kaja, de nem 300ft/kg roadkill-virsli kell bele. sok víz van rajta, elvan magában- csak egy darabig, aztán vakarhatjuk a szenet az aljáról!

Tudom, tudom, most éppen túlmisztifikálom a paprikás krumplit. De úgy érzem, mégis illdomos lenne már leírni. Elvégre, ez is megérdemli, hogy normálisan legyen elkészítve. Pláne, hogy vérbeli kolifúd :)

PAPRIKÁS KRUMPLI ÉS VARIÁNSAI



1-1,5 kg krumpli
1 nagy fej hagyma
1 nagy ek zsír vagy kicsit több, mint fél dl olaj
1 tk pirospaprika
1 tk füstölt paprika (lehet helyette sima)
(fél tk csípős paprika
paradicsom, paprika
lecsókolbász, főzőkolbász, virsli, krinolin, kinek mi, ízlés szerinti mennyiségben
egy-két marék tarhonya
füstölt szalonna)
ez utóbbi mind opcionális, ha van, tegyünk bele, ha nem, nem halálos, de mindenképpen javít a helyzeten.
só, bors, pici őrölt kömény

A krumplit megpucoltam, és viszonylag nagy kockákra vágtam. A hagymát nagyon apróra kockáztam. A fazekat felforrósítottam, (a szalonnát kiizzasztottam), beleöntöttem az olajat, a lángot alacsonyra vettem, szinte takarékra, és nagyon lassan dinsztelni kezdtem a hagymát, néha megkeverve, üvegesre, lágyra. (közben belekerül a szeletelt paradicsom és paprika). ez olyan 10-15 perc is lehet! Eztán rátettem a krumplit, a lángot nagyra vettem, és átforgava felmelegítettem az egészet. Ekkor lehúztam a tűzről, paprikáztam, összekevertem jól, csimbók ne maradjon. visszatettem a tűzre, és azonnal felöntöttem forró vízzel. Nem kell teljesen ellepnie, de azért ne is a derekáig érjen csak. Miután felforrt, alacsonyra vettem a lángot, és hagytam főni. Én gyakran szoktam kevergetni, mert a "vakolós" állagút szeretem, és ezt kevergetéssel lehet elérni- a fővő krumpli szépen "kopik" kevergetés közben és észrevétlen sűríti az ételt. ha valaki hosszú lével szereti, akkor csak hagyja, esetleg néha érdemes megrázogatni kicsit. mikor már a krumpli majdnem jó- ez kb 15 perc- beleszórom a virslifélét, tarhonyát. Ettől kezdve már csak 5-7 perc, és készen is van a paprikás krumpli, vagyis tarhonyás krumpli, vagy ha lebbencstészta kerül bele, akkor lebbencs, satöbbi. savanyú uborkával a legtutibb. Négy főre, ésszerű vörösáru-választással (értem ez alatt a minőségi virslit, de abból mondjuk csak négy szálat) 3-500 forintos étek.

2012. április 11., szerda

Csóró Kollégista: melegszendvicssütő extravaganza

Kicsit visszakacsintván a Csóró Kollégista-vonalra eszembe jutott, hogy a jó kis melegszennyessütővel nem is foglalkoztam még. Hát most pótolom, hajrá:)
Szendvicsreceptek, bundás kenyér, csirkesütés és egyéb izgalmak.

http://clatronic.hu/admin/kisgep/kepek/clatronicszendvics1642_0.jpg

A GÉP
a gép maga olcsón beszerezhető, újonnan 5-7, használtan vaterán akár másfélezer forintért is. Egyszerű, teflonbevonatos, háromszögesre osztott verzió is megfelel mindarra, amire nekünk kell, nincs szükség cserélhető betétesre.
Fontos, hogy fémmel ne piszkáljuk a kaját, mert megsérthetjük a teflont és az nekünk nem lesz jó, pláne a sütőnek.

SZENDVICSEK

A melegszendvics jó kaja, gyorsan megvan, az kerül bele ami van otthon, egy bögrés levessel és egy kis zöldséggel pedig akár komplett étkezés, ami ugye nem elhanyagolható, pláne, hogy a szikkadt kenyeret is ehetővé varázsolja. Ez pedig a bolti kenyerek esetében igen hasznos.

tonhalas szendvics
2 szelet kenyeret megkenünk tejföllel, megszórunk fokhagymaporral, majd lecsöpögtetett konzerv tonhalat pakolunk bele. Sajt nem fontos. Rájuk borítjuk a másik két szelet kenyeret, és sütés.

sonkás szendvics
Egy kis mustárral megkent kenyérre sonkát és sajtot fektetünk, majd szeletelt lilahagymát szórunk rá. Kenyér, sütés. A lilahagyma nem büdösít így, és mustárral kombinálva szerintem valami marhajó.

tojásos szendvics
Villával összetört főtt tojást egy teáskanál tejföllel és kis mustárral, sóval, borssal összekeverünk. kenyér, sütés.

pizzás szendvics
ketchupot oregánóval, vagy bolti pizzakrémet kenyünk a kenyérre, és sajttal és zöldségekkel töltjük meg. sütés.

kukoricás szendvics
személyes kedvenc. A kenyereket fokhagymás tejföllel kenjük meg, szórunk rá kicsi kakukkfüvet, és konzerv kukoricát. A sajt jó bele, mert összefogja a kukoricát és nem potyog ki:)

bundáskenyér
a kenyeret felvert tojásba mártjuk, és olajjal vagy vajjal enyhén kikent szendvicssütőben sütjük meg. Kalóriaszegényebb, gyorsabb és kevésbé büdös mint az eredeti:)

májkrémes szendvics
A kenyeret májkrémmel kenjük meg, és nagyon vékony almaszeleteket fektetünk rá. sütés.

kínai szendvics
az üveg alján maradt (mert, ugye, azért gyakran kosárba kerül az az üveg...) kínai mártással megkent szendvicsbe elég csak a sajt is:)

mexikói szendvics
maradék csilisbabot villával összetörjük és ezt kenjük a kenyerekre. Sajt jól jön:)

olasz szendvics
újabb kedvenc. maradék pestóval kenjük meg a kenyeret és vékony paradicsomszeleteket teszünk rá, no meg sajtot. sütés.

szardíniás szendvics
paradicsomos szardíniakonzervet villával összetörünk, és lilahagymával a szendvicsbe töltjük.

+1 maximum melegszendvics
(ehhez a sztori: gyerekként lángost akartam vacsorára, annak elutasítása után valami más extrémet, és anya így válaszolt: maximum melegszendvicset tudok csinálni, mert csak sajt van itthon meg kenyér! én meg: jó, akkor maximum melegszendvicset kérek. így lett a sima vajas-sajtos melegszendvics a maximum, mert mindig van hozzá a minimum :) persze akkor még az ndk-s partigrillben készült...)
vajjal vagy margarinnal megkent kenyérre sajtot teszünk meg a másik kenyeret, és megsütjük.

Sajt mindegyikbe jó, de nem kötelező, tekintve hogy drága alapanyag, de azért általában szokott lenni:)

EGYÉB TIPP

melegszendvicssütőben csirkemellet grillezni az egyik legélelmesebb kolimegoldás, ami valaha is az agyamig eljutott. Olajjal enyhén kikent sütő mindegyik vályújába csirkemelldarabot helyezünk, rácsukjuk a sütőt, és vígan sütögetjük 1-2 lámpaváltás erejéig. Egy fél csirkemell négy darabba vágva megsül egy kör alatt. Fordítani, ha nem ér rá a felső rész, érdemes.
Fűszerezés pedig annyiféle lehet! MIllióféle fűszerkeverék van. Bár a mesterséges cuccokkal nem árt vigyázni, nekem a sima só-bors összeállítás a legnyerőbb egy csirkeszeletnél. vagy a magos mustár...:P

Az ily módon megsütött csirkemellet pedig rögtön nyakon is lehet önteni valami szósszal, vagy rizzsel enni, amit ugye innen megtanulva minden jóravaló kollégista tud már főzni:)
de ha mégsem, akkor titoktipp: mikróban, kajásdobozban is lehet rizst főzni. Ugyanúgy kétszeres mennyiségű sós víz, a rizs, és egy doboz, aminek a fedelén van páranyílás vagy csak éppen nincsen teljesen rápattintva. 12-15 perc alatt kész. érdemes egyszer megkeverni is.

jó étvágyat, és ne éhezzetek, kollégisták- no persze és pláne ne egyetek mindenféle instant és kifőzdés szuttyot:)

2012. március 21., szerda

na, az ilyenektől ráz ki a hideg:S

http://lelekdorombolo.blogspot.com/2012/02/koleszos-energiabomba.html?spref=fb
ha külön jó a kolbász meg a csokifagyi, együtt is biztos jó lesz.

2012. március 13., kedd

gyorsrecept-kolitippek:)

"instant" levesek kolimódra, adalékanyagok és egyéb undiságok nélkül. Persze saját szakállára akárki akármiből csinálhatja...
Avagy, mit együnk este hat után, vagy ha nincs semmink csak a kisszekrény tartalma, meg amúgy se kívánunk semmi komolyabbat...

ja, és lehet elszálltnak tűnik a "szárított hagyma" meg "vegamix" meg "balzsamecet" de azt kell mondjam, 150 ftért vettem 50-50 gramm hagymát és vegamixet is bioboltban, és 2 dl balzsamecet is 220 ft... és nagyon sokáig elég. A DM-es alnatura leveskockák pedig egyáltalán nem drágák, a minőséghez mérve... elég sok liter leves kijön egy bevásárlásnyi cuccból.

"zöldségleves"
- 1 alnatura bio zöldségleveskocka
- 1 ek. natúr vegamix
- (sörélesztőpehely ahogy tetszik)

"húsleves"
- 1 alnatura bio húsleveskocka
- 1 ek vegamix
- sörélesztőpehely

"hagymaleves"
- 1 alnatura bio akármilyen leveskocka
- 1 ek szárított hagyma
- 1 ek balzsamecet/ 2 ek bor, ha éppen van

"kínai leves"
- 1 alnatura bio akármilyen leveskocka
- 1-2 ek. szójaszósz
- kicsi szezámolaj vagy szezámmag
- 1 tk cukor és pici ecet
- tetszés szerinti szárított zöldség (hagyma, vegamix)
(- chiliszósz)

"marmite-marhahúsleves" -- ugyanez bovrillal is készülhet. Angliai érdekeltségűek előnyben!
- 1 izmos tk. marmite
- vegamix, hagyma

mindegyik leves fél liter forró vízzel kikeverve készül, és egy tojássárgájával ízlés szerint dúsítható.
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...