2012. január 25., szerda

Kínai holdújév!

Tegnap volt a kínai holdújév, a sárkány évébe léptünk. 龙年快乐!
hagyományos újévi étel a 饺子 jiaozi (ty(i)aocö), japánul 餃子 gyouza (gjóza) mongolul Бууз (bóc), koreaiul 만두 mandu (mantu). Ugyanarról van szó: főtt vagy gőzölt vagy serpenyőben sütött, hússal, káposztával és hagymával töltött tésztabatyu.

JIAOZI

- 250 gramm darált sertéshús
- 8 levél káposzta
- fél póréhagyma
- snidling, amennyit nem szégyell az ember
- egy ger. fokhagyma, reszelve
- diónyi gyömbér, reszelve
- egy ek. főzőbor
- egy tk. keményítő
- egy ek. szójaszósz
- egy tk. szezámolaj

- 2 csésze liszt
- 2 dl forró víz
- kiskanál só

A liszttel és a forró vízzel ruganyos tésztát gyúrtam, amit hagytam pihenni egy fél órát, míg összekvertem a tölteléket. A töltelékhez a káposztalevelek torzsáját kivágtam, és összetekerve őket nagyon vékony csíkokra, amiket pedig icipici négyzetecskékre vágtam. ugyanígy a póréval és a snidlinggel is. Lereszeltem a fokhagymát és a gyömbért. Mindent összekevertem, és jól "összedagasztottam" a masszát, míg egészen cuppogós nem lett.
A tésztából cseresznyényi gyombócokat vettem, amiket kb 12 cm-es körökké nyújtottam. Ezekbe a tésztalapokba töltöttem egy-egy teáskanálnyi húsos masszát. A hajtogatás kicsit trükkös, de belejön az ember, itt egy videó:

http://www.youtube.com/watch?v=r8MBX-SXnmg


(hát igen, nem egy tízperces kaja az tuti... egyébként a kapy út 19. alatti koreai-japán élelmiszerüzletben emlékeim szerint 450 ftért lehet kapni jiaozitésztát, fagyasztva, készen)

Forró serpenyőbe kis olajat öntöttem (teflon vagy tapadásmentes legyen!!! de tényleg...) és belesorakoztattam a batyukat. addig sütöttem, míg az alja kis pírt nem kapott, ekkor felöntöttem forró vízzel a derekukig, és lefedtem. 5 perc és elfogy a víz alóluk, ekkor kis szezámolajjal megpirítottam még, majd kifordítottam egy tányérra.

Chiliolajos vagy fokhagymakarikás szójaszósszal kínálják, mártogatni.
Jó étvágyat és 新年快乐!

(250 gr darált hús: 300 ft, spar. póréhagyma: 150 ft, tesco. káposzta: elenyésző:D liszt: 50 ft (160 ft, tesco), snidling: 250 ft/ cserép, tesco ----- két zsúfolt serpenyőnyi lett belőle meg plusz 4 darab, ami kb. 45 darabnak mondható, de maradt még tészta, és volt dagi batyu is, sovány batyu is, szóval 45-50 körülire tenném az adagot)

Csóró kollégista: Instant ramen? Inkább ne.

Kétségtelen, hogy az instant tésztaételek olcsók, és egyszer-egyszer mindenki eszik, ahogy chipset, mekiskaját vagy sört is. Hiszen öt perc alatt kész van, és ahhoz képest, hogy akár száz forint alatt meg lehet egyet venni, eléggé eltelíti az embert. Épp ezért nagyon gyakori koliskaja- sajnos. De mitől is olyan átkos az az instant yakisoba vagy ramen?


Először is, a ramen és a yakisoba tésztaételek, így elsősorban szénhidrát az, amihez a szervezetet hozzájuttatják. Azonban eredeti, házi ételekként a ramen izmos zöldséges húslevesben úszó főtt tésztát jelent, a yakisoba pedig főtt-pirított, szószokkal ízesített tésztát, mindenféle pácolt hal- és zöldségkörítéssel.
Hangsúly tehát: a szénhidrátot megfelelő mennyiségű fehérjével és az ásványi anyagokat, rostot és vitaminokat biztosító zöldségekkel együtt tálalják.

Ami az instant ramenben ebből megtalálható: átlag 0,5 gramm fagyasztva szárított hagymaszár vagy metélőhagyma.
A tészta a leggyengébb pont: a csomagolás szerint búzaliszt és pálmaolaj alkotja. Hát igen- a tésztát olajban sütik ki, ettől lesz olyan habos szerkezetű, hogy 3 perc alatt megfőjön álló forró vízben, így a csomagonkénti kb 450 kcal 99%-át jelenti, ebből 30% zsír.
Az ízesítőben található a szárított hagyma mellett: só, cukor, fokhagymapor, monoszódium glutamát, fűszerek (szárított csilipaprika), sűrítőanyag, mesterséges aroma, savanyúságot szabályozó anyag, diszódium-5-ribonukleotidok, szójaszósz. A "levespor" és az a kis tasak olaj nem oszt, nem szoroz a tápérték szempontjából- az olaj csupán esztétikai exrta, hogy az étel úgy nézzen ki, mint a jó kis otthoni anyuféle húsleves!

Magyarul: mesterséges húsaromával és sóval megpancsolt vízben úszó, olajban felhabosított tészta. A sómennyiség egy teljes csomag tészta esetében (igaz a tasak állítólag két adagot tartalmaz, na de tényleg, ki evett valaha is csak egy fél csomagot...?) 2 gramm, ami a napi ajánlott bevitel 80%-a. És az igazi gond az egésszel: a tápértéke abszolút minimális. Üres, értéktelen kalória, melynek fogyasztásával csak azt érjük el, hogy kövérek, pattanásosak, izzadékonyak és szorulásosak leszünk. Mintha egy étkezés helyett ennénk egy nagy zacskó chipset. Úgy magában. Nem tűnik normálisnak, igaz?

Nézzük viszont az érme másik oldalát: ha mégis erre szorulunk, mert igenis, lehet így az ember, akkor mivel javíthatjuk vagy válthatjuk fel a szomorú és szegényes táplálékunkat?

- egy negyed bioleveskockát és egy tk szójaszószt használni a rettenetes műlevespor helyett. (300 ft/ 6 kocka, alnatura, dm)

- egy nyers tojást pottyantani a tálunkba, mielőtt összekevernénk a levessel, majd a tésztával.

- egy marék fagyaszott mexikói vegyeszöldség (300 ft/kg, sparbudget) is megppuhul, míg a tészta is.

- egy marék salátakeverék egy kis olívaolajos salátaöntettel (ilyet is láttam már boltban!) rengeteg vitamint és rostot ad a kajához, míg kalóriát nagyon keveset.

- olcsón helyettesíthető maga az instant tészta intézménye, ha cérnametéltet használunk. Ugyanúgy megfő lefedve öt perc alatt a tálban, forró vízzel leöntve. Továbbiakban a bioleveskocka és pár karika zöldség rögtön visszahozza az érzést- és nem tart tovább sem elkészíteni. De többet ér.

- egy teáskanál wakame, már akinek van kéznél, rengeteget emel a tápértéken. (50 gramm 350 ft, ezer évig elég, Koreai- japán élelmiszerbolt, Kapy út 19)

- fél konzerv tonhal 200 kalória, de sok kedvező zsírsav, és nagyon hatékony ízjavítás és fehérjebevitel szempontjából is. (Giana márkájút javaslom, legjobbnak bizonyult eddig ár-érték szempontjából, a tonhalDARABOKat, 319 ft, spar)

- Inkább egyen az ember egy instant bögrés levest egy szelet barna kenyérrel vagy néhány darab abonettel, még úgy is jobb magához.

- igazából, míg a forró leves kiázik és ehető lesz + meg is esszük, egy szendvicset is össze lehet dobni. Barna kenyér, májkrém, ecetes ubi vagy alma, mustár-sonka-uborka, krémsajt-alma. Persze miért mondanám annak, aki levest akar enni, hogy egyen szendvicset, de ha egyszerűen ehetnéke van az embernek és nem is tudja mit egyen, a ramen meg kezébe akad, a legrosszabb lehetőség. Inkább legyen közelebb egy alma, vagy legyen kívánatosabb egy szendvics.

Félreértés ne essék, továbbra is azt mondom, az ember néha eszik ilyet, és én magam is eszem néha ilyet. De úgy gondoltam, nem árt árnyalni a képet az instant tésztás levesről, és nem árt kézbe adni néhány alternatívát, mert gyakran ezek hiánya a valódi probléma.

2012. január 23., hétfő

Sült tarjaszeletek

Egyik nap rámjött, hogy egy ÓRIÁSI szelet, finomra pácolt és mállósra sült-párolódott HÚÚÚÚST akarok enni. Vettünk is tarját. Bepácoltam. Isteni lett.

SÜLT TARJA FOKHAGYMÁSAN

- 1 kg csont nélküli sertéstarja, 3 cm vastagra szelve
- 1 tk. só
- egy tk. csípőspaprika-pehely (a kimcsihez valóból használtam...)
- 4 ger. átnyomott fokhagyma
- 1 ek vöröshagymakrém (bocsibocsi, nem akartam reszelni...)
- 2 tk. kakukkfüves tokaji fehérborecet
- 1 dl olaj
- jó sok tekerésnyi friss bors (kb. 1 tk lehetett)
- icikepicike, tényleg csak egy csipet őrölt kömény és koriander

A pác hozzávalóit összekevertem, bepacsmagoltam vele a húst, és hagytam állni pár órát. Egy éjjel vagy egy egész délután még jobb lehetett volna, de így is eléggé extatikus lett az ízélmény, szóval tuti elég a 2-3 óra is.
Felhevítettem az extramenő vadiúj sütőbe is áttehető acélserpenyőmet, és pár gluttyintásnyi olajon, hirtelen kérget sütöttem a hússzeletek mindkét oldalára. Eztán visszarendeztem őket a serpenyőbe kicsit összezsufizva, lefedtem, és az alacsony lángon működő (kb 120 fokos kellett h legyen...) sütőben 3 órát sütöttem. Az eredmény fantasztikus. Leírhatatlan. az omlósságfaktor a fenti képen látható. Komolyan, az egyik legjobb sült tarja amit ettem valaha. (fú de szerény vagyok:D)


A körettel nem flancoltam, csináltam mellé hagymás babsalátát, Tomi meg valami tzatzikiszerűt kért.
Mert én így szeretek húst enni: úgy igazán húst! És akkor tényleg főleg azt! (nem úgy, hogy szendvicsbe hús, rántottába hús, péntekszombatvasárnap ebédre hús, levesbe hús, tésztára hús...) ha igazán hús, akkor nem krumplipürével lakom jól... ha meg nem igazán hús, akkor meg csak "ábéd".

Szülinap!


151 bejegyzés, 25 rendszeres olvasó, 78 lájkoló. több, mint 21 ezer oldalbetöltés. Kimcsi, gyömbérsör és csirkemellsonka, mint legnépszerűbb bejegyzések. Legtöbb hivatkozás a facebookról és a gasztro.blog.huról. És sok baráti támogatás!

Egy év! És remek blogszülinapi ajándék: felvétel a facebookos főzőcskecsoportba a sok "nagy" mellé.

Nem hittem volna:)
Köszönöm Nektek!

2012. január 22., vasárnap

Ír szódás kenyér

Eléggé meglepett ez a "kenyér". Ugyanis ismertem az alap receptet, hogy barna liszt- mazsola- kömény- iró (rövid i)- szóda- só, de így magában nem mertem kipróbálni, kerestem hát egy kicsit lájtosított receptet. NNo, az meg olyan lett, mint valami délutáni sütemény! nagyon meglepődtem, persze gondolhattam volna, hogy ha a fentiekhez teszünk még vajat meg egy tojást, akkor kábé kapunk egy sütitésztát... na de sebaj, nagyon finom reggelihez való édeskés sütiszerű kenyér lett, és kipróbálom majd a rusztikusabb verziót is. Se mazsola, se kömény nincs benne persze, mert mindegyiket- úgymond- rühellem:D

ÍR SZÓDÁS reggelihez, teához, kávéhoz való édes KENYÉR az allrecipes-ről kicsit megváltoztatva
- fél kg. barnaliszt
- 1 ek cukor
- 1 tk só
- 1 ek sütőpor
- 1 tk szódabikarbóna
- 1 tojás
- 3-4 deka vaj
- 450gr-os pohár kefir, egy tk. citromlével (az iró helyett)

A száraz alapanyagokat összekevertem, plusz összekevertem az olvasztott vajat és a felvert tojást a kefirrel. A kerfirt beleborítottam a lisztbe, gyorsan összekevertem hogy átnedvesedjen az egész, és kivajazott kenyeresformába öntöttem. Sajnos, mivel itt a koliban a sütőn a hőfokot is szemre kell beállítani, azt tudom csak mondani, hogy a közepesnél picit erősebb lángon sütöttem kb. 45 percet. Tűpróbával tesztelhető.

Egyébként irót lehet venni kartondobozban, félliteres kiszerelésben, azt hiszem, a kunsági márkanév alatt (ami az egyik legjobb tejtermék-"márka" Mo-n...szerintem) a Sparban. Ha jól emlékszem. De persze lehet hogy nem :)

2012. január 20., péntek

Szójahús, ami inkább szejtánfelvágott

Reggel egy kommentelő mutatta azt az oldalt amit tegnep éjjel magam is megtaláltam, ahol sok remek szejtános hús van fenn. Az ottani arányok alapján javítottam a tegnapi recepten, így a végeredmény:

1/2 csésze főtt szójabab
1 csésze főzőlé
1 1/4 csésze sikér
1 tk. fokhagymapor, 3 ek. sörélesztőpehely, 1 tk. pirospaprika, 1/2 tk cayenne bors, jó sok friss bors, 1 ek olaj, 1 ek szójaszósz, 1 tk. kakukkfű.

a szóját a vízzel összeturmixoltam, belekevertem a fűszereket, és a sikérrel tésztát gyúrtam belőle. A masszát dupla alufóliába tekertem, és egy órát gőzöltem.
Meglepően párizsi-állagú (az is úgyis szójából van...) lett, finom, csupán a szója maradt benne darabos. talán puhábbra fővő babbal kellene próbálkoznom. Ízre, állagra jó! Talán lehetne még bátrabban fűszerezni. Kicsit még mindig ázottkenyér-ízű, gondolom a szejtán miatt. de mindenképpen jobb, mint sok bolti húspótlék-izé. Szal ez már siekresebb!

Eredeti ötlet: http://vegandad.blogspot.com/2008/06/veggie-lunch-meat.html

EDIT: jut is eszembe, amennyiben főtt és darált szójababról van szó, miért is ne használnám fel a szójatejkészítéskor visszamaradó okarát ehhez? mmmm következő kísérlet tervbe véve... csak fogyjon el ez a két rúd!
Egyébként, a kevésbé jól sikerült rúd fasírtként a főzelékem mellé remek volt. El fog az fogyni!
Ebből pedig pirított kenyérrel, majonézzel és kicsit leszárogatott ecetes céklával fantasztikus szendvicset ettem reggelire. Elégedett vagyok vele. Tekintve hogy bolti felvágottat eddig sem ettem, remek házi helyettesítő lesz. Legalább tudom, mi van benne. Szuper!

Tominak az állaga furcsa. Kóstoltatom-kóstoltatom, de nem tetszik neki. Sebaj, nálam is elfogy. Nem utáltatom meg vele ezt azzal, hogy erőltetem- még a végén minden újdonságtól elzárkózik...

2012. január 19., csütörtök

Szójahús próbálkozás 1.

Fejembe vettem, hogy én most szójahúst fogok csinálni. Fogtam is a szójababot, beáztattam, megfőztem. Aztán utánanéztem pár ilyen műizének, hogy miből van. És kísérleteztem. Nem lett jó még, de gondoltam leírom, mert naplózni mégiscsak illik a kísérleteket. de légyszi, ezt ne csinálja még meg senki:D

10 ek. főtt szójabab, 10 ek főzőlé, 10 ek búzasikér, 1 ek keményítő.
fokhagymapor, chili, paprika, szójaszósz, kakukkfű.
másfél óra gőzölés.

Hát tapasztalatok:
-sokkal, de sokkal több szejtán kell bele.
- nem vágható- szivacsos, hanem inkább ragadós és puha.
- sokkal erősebben kell fűszerezni, mert így egyelőre csak ázottkenyér-íze van. csípőspaprikás ázottkenyér.
- lehet kellene bele tenni sörélesztőpelyhet, főleg az íze miatt. biztos sokat javít rajta.
- lehet egy kis olaj sem ártana.
- a rizsfőzőben gőzölés jó ötlet, ezzel kísérletezem majd a jövőben.
- utánanézni jobban, hátha akad vmi veggie meat recept.
- venni kell még búzasikért:S
- kísérletezés kisebb mennyiségekkel induljon, nemtom ki fogja most megenni ezt a fél kiló cuppogós izét...
Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...