2012. január 25., szerda

Csóró kollégista: Instant ramen? Inkább ne.

Kétségtelen, hogy az instant tésztaételek olcsók, és egyszer-egyszer mindenki eszik, ahogy chipset, mekiskaját vagy sört is. Hiszen öt perc alatt kész van, és ahhoz képest, hogy akár száz forint alatt meg lehet egyet venni, eléggé eltelíti az embert. Épp ezért nagyon gyakori koliskaja- sajnos. De mitől is olyan átkos az az instant yakisoba vagy ramen?


Először is, a ramen és a yakisoba tésztaételek, így elsősorban szénhidrát az, amihez a szervezetet hozzájuttatják. Azonban eredeti, házi ételekként a ramen izmos zöldséges húslevesben úszó főtt tésztát jelent, a yakisoba pedig főtt-pirított, szószokkal ízesített tésztát, mindenféle pácolt hal- és zöldségkörítéssel.
Hangsúly tehát: a szénhidrátot megfelelő mennyiségű fehérjével és az ásványi anyagokat, rostot és vitaminokat biztosító zöldségekkel együtt tálalják.

Ami az instant ramenben ebből megtalálható: átlag 0,5 gramm fagyasztva szárított hagymaszár vagy metélőhagyma.
A tészta a leggyengébb pont: a csomagolás szerint búzaliszt és pálmaolaj alkotja. Hát igen- a tésztát olajban sütik ki, ettől lesz olyan habos szerkezetű, hogy 3 perc alatt megfőjön álló forró vízben, így a csomagonkénti kb 450 kcal 99%-át jelenti, ebből 30% zsír.
Az ízesítőben található a szárított hagyma mellett: só, cukor, fokhagymapor, monoszódium glutamát, fűszerek (szárított csilipaprika), sűrítőanyag, mesterséges aroma, savanyúságot szabályozó anyag, diszódium-5-ribonukleotidok, szójaszósz. A "levespor" és az a kis tasak olaj nem oszt, nem szoroz a tápérték szempontjából- az olaj csupán esztétikai exrta, hogy az étel úgy nézzen ki, mint a jó kis otthoni anyuféle húsleves!

Magyarul: mesterséges húsaromával és sóval megpancsolt vízben úszó, olajban felhabosított tészta. A sómennyiség egy teljes csomag tészta esetében (igaz a tasak állítólag két adagot tartalmaz, na de tényleg, ki evett valaha is csak egy fél csomagot...?) 2 gramm, ami a napi ajánlott bevitel 80%-a. És az igazi gond az egésszel: a tápértéke abszolút minimális. Üres, értéktelen kalória, melynek fogyasztásával csak azt érjük el, hogy kövérek, pattanásosak, izzadékonyak és szorulásosak leszünk. Mintha egy étkezés helyett ennénk egy nagy zacskó chipset. Úgy magában. Nem tűnik normálisnak, igaz?

Nézzük viszont az érme másik oldalát: ha mégis erre szorulunk, mert igenis, lehet így az ember, akkor mivel javíthatjuk vagy válthatjuk fel a szomorú és szegényes táplálékunkat?

- egy negyed bioleveskockát és egy tk szójaszószt használni a rettenetes műlevespor helyett. (300 ft/ 6 kocka, alnatura, dm)

- egy nyers tojást pottyantani a tálunkba, mielőtt összekevernénk a levessel, majd a tésztával.

- egy marék fagyaszott mexikói vegyeszöldség (300 ft/kg, sparbudget) is megppuhul, míg a tészta is.

- egy marék salátakeverék egy kis olívaolajos salátaöntettel (ilyet is láttam már boltban!) rengeteg vitamint és rostot ad a kajához, míg kalóriát nagyon keveset.

- olcsón helyettesíthető maga az instant tészta intézménye, ha cérnametéltet használunk. Ugyanúgy megfő lefedve öt perc alatt a tálban, forró vízzel leöntve. Továbbiakban a bioleveskocka és pár karika zöldség rögtön visszahozza az érzést- és nem tart tovább sem elkészíteni. De többet ér.

- egy teáskanál wakame, már akinek van kéznél, rengeteget emel a tápértéken. (50 gramm 350 ft, ezer évig elég, Koreai- japán élelmiszerbolt, Kapy út 19)

- fél konzerv tonhal 200 kalória, de sok kedvező zsírsav, és nagyon hatékony ízjavítás és fehérjebevitel szempontjából is. (Giana márkájút javaslom, legjobbnak bizonyult eddig ár-érték szempontjából, a tonhalDARABOKat, 319 ft, spar)

- Inkább egyen az ember egy instant bögrés levest egy szelet barna kenyérrel vagy néhány darab abonettel, még úgy is jobb magához.

- igazából, míg a forró leves kiázik és ehető lesz + meg is esszük, egy szendvicset is össze lehet dobni. Barna kenyér, májkrém, ecetes ubi vagy alma, mustár-sonka-uborka, krémsajt-alma. Persze miért mondanám annak, aki levest akar enni, hogy egyen szendvicset, de ha egyszerűen ehetnéke van az embernek és nem is tudja mit egyen, a ramen meg kezébe akad, a legrosszabb lehetőség. Inkább legyen közelebb egy alma, vagy legyen kívánatosabb egy szendvics.

Félreértés ne essék, továbbra is azt mondom, az ember néha eszik ilyet, és én magam is eszem néha ilyet. De úgy gondoltam, nem árt árnyalni a képet az instant tésztás levesről, és nem árt kézbe adni néhány alternatívát, mert gyakran ezek hiánya a valódi probléma.

1 megjegyzés:

  1. Csak azért mert kicsit sós és nincs olyan sok tápértéke, attól még nem rossz dolog. Főleg ha valaki nem keres túl sokat és muszáj neki komolyan spórolni. Persze, fel lehet javítani, ha van mivel. Igazából nincs olyan mire azt lehetne mondani hogy "nagyon egészséges". A zöldség-gyümölcs méreggel van lepermetezve, a húsra mindig azt mondják hogy méreg a testnek, a levegő tele van szmoggal és pollennel, a vízben túl sok kémiai anyag van, fluorid vagy még rosszabb. Én most Ramen-re álltam rá, de még mindig sokkal jobb mint a sok rántotthús amit régebben ettem. A kövérség nem igaz, én fogyok, a testsúlyvesztéstől kicsit jobban is érzem magam. Nem tudom mennyi só van benne, de nekem pont elég, ráadásul mivel leálltam az összes sóval, így talán ennyi kell is hogy benne legyen a levesben, mert mással nem eszek sót. Nincs is só itthon. :)

    VálaszTörlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...