2012. március 11., vasárnap

"kert" 2

Kihajtottak az első magocskák. A principe borghese volt az első befutó, sok kis palánta nyújtózkodik már az ablak felé. Azt hiszem, pont abból vetettem a legtöbbet, nem kellett volna- nem tudom majd hova tenni őket...



Kihajtott a bazsalikom, mindkét féle, az oregano és a kakukkfű is. A tiny tim- sokat várok tőle idén!- szintén kibújt, bár eléggé kis számban képviseli magát. Ami nem hajtott még, az a menta, a zsálya, a citromfű és a petrezselyem, és a shishito. Erre vagyok ráizgulva a legjobban, elég drága mag volt és nagyon különleges növény, ha ebből kihajt mind, akkor mind óriáscserepet kap. gondolkodom is rajta, hogy a maradék öt magot is elültetem, végülis miért ne? szobában elteremget egész ősz végéig, ha minden jól megy...
továbbá azon tanakodtam, hogy a bazsalikomokat "palántaként" kezeljem-e vagy "bokorként"? mert akkor eléggé sok joghurtospohár fog kelleni, ha azt az össz párszáz kis hajtást, ami az oregano, bazsi és kakukkfű (meg majd a többi), mind széjjel akarom ültetni...ejh. vagy hagyjam őket kazalban, majd kinyomja az erősebb a gyengébbet, legfejlebb több erős tő lesz, és akkor is ráérek szétszedni?


de a shishito miatt aggódom. igazán kibújhatna már- bár egy hét, az nem sok, a paprikamagnak több kell, no de hát... lehet a következő szériát papírzsepin csíráztatom és úgy vetem el. vagy az rossz ötlet...? áááh. úgy izgulok.

EDIT: úgy tűnik, a shishito miatt nem kell aggódnom, bár minimális összevakarható infó van róla neten (még japánul is!) egy helyen azt írják akár egy hónap is lehet, míg kihajt. paprikák már csak ilyenek, mondják- hát jó. remélem nem penészedik be a föld a fólia miatt.

4 megjegyzés:

  1. Nedves vattán csináltuk a csiráztatást még általános iskolában technika órán.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. igen, az lehet, csak szegény csírát nagyon könnyű eltörni, ha úgy ülteti az ember...de én is nedves papírtörlőn csináltam ami be volt dobozolva egy pici tupperbe. most is így indítottam egy órája 3 újabb shishitot. remélem beindul a dolog.
      komolyan, ha ezek megnőnek VIP helyük lesz.

      Törlés
  2. A paprikafélékhez a jó csírázáshoz általában melegen kell tartani a földet. Bár ezt a konkrétat nem ismerem, de lehet, hogy ebben az esetben is segít.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. kár volt sápítoznom, három másnapra ki is hajtott :) de erre figyelni fogok!

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...